4p
A NATO európai védelmi minisztereinek mai tanácskozásán a német hadvezetés együttműködési megállapodást ír alá a cseh és a román társszervezetekkel. De hol van ebben a formálódó együttműködésben a Magyar Honvédség? A hazai védelmi iparral komoly tervei vannak a kormányzatnak, de az nem mostanában fog feltámadni, mert a katonai és védelmi technológiai követelmények messze elhúztak az iparunk teljesítő-képessége mellett.

A NATO a napokban visszautasította a lengyel javaslatot, miszerint az EU váljon önálló nukleáris nagyhatalommá. Az észak-atlanti védelmi szövetség ezzel kihúzta a szőnyeget Jaroslaw Kaczinsky, a lengyel kormánypárt vezetőjének javaslata alól. De Trump megválasztása óta az európai biztonságpolitikai szakemberek már egy ideje tanakodnak az önálló európai nukleáris védőernyő létrehozásáról.

Berlin komoly tervei

Az utóbbi hónapokban a német nukleáris elrettentésről vita folyt Berlinben is, amely korai berlini figyelmeztető jelzésnek tekinthető mind Washington, mind Moszkva számára. Le kell szögezni, hogy a Merkel-kormányzat jelenleg nem óhajt élni egy német nukleáris opcióval, már csak az ezt Németországnak megtiltó 1990-es nemzetközi egyezmény miatt sem. De látni kell azt is, hogy Amerika szövetségeseinek körében komoly bizonytalanság alakult ki Trump eljövendő kormányzatának globális és európai biztonsági elkötelezettségeit illetően. A német gondolkodás a nukleáris opcióról tehát már önmagában rámutat a változó európai biztonságpolitikai tájképre.

Berlin komolyan gondolja azt, hogy Európa vezető NATO-haderejét fejleszti ki az elkövetkező években. Ezt nem egy külön út (’Sonderweg’) keretében teszi, hanem az európai szövetségesekkel összefogva. Ennek keretében a mai NATO európai védelmi minisztereinek tanácskozásán a német hadvezetés együttműködési megállapodást ír alá a cseh és a román társszervezetekkel.

Európai közös védelmi képességek

Káncz Csaba

Ennek értelmében egy-egy cseh és román dandár a jövőben német parancsnokság alá kerül, közös kiképzéseken vesznek részt, hogy ezzel a közös harci képességet (inter-operabilitást) erősítsék. A hollandok már ezen a téren elöljárnak, hiszen gyakorlatilag csapataik kétharmada már be van tagozódva a német parancsnoki rendszerbe. Nemrégen jelentették be egy új német-norvég tengeralattjáró-flottilla létrehozását és közös német-francia projektet szállító-repülőgépek beszerzéséről és működtetéséről. A február 17-19. között tartandó 53. müncheni biztonságpolitikai konferencián az európai közös védelmi képességek prominensen kerülnek szóba.

De hol ebben a formálódó együttműködésben a Magyar Honvédség? A kérdés annál inkább időszerű, mivel a magyar álláspont szerint Európának rendelkeznie kell önálló védelmi képességekkel. Ezért a magyar kormány kész felsorakozni olyan javaslatok mögé, amelyek az önálló védelmi képességet szolgálják. Lehetséges, hogy Berlin egyszerűen nem osztott lapot Budapestnek?

Lerongyolódott hazai képességek

A hazai védelmi kiadások egyébiránt olyannyira alacsony szintűek, hogy gyakorlatilag egy szinten állnak Szlovákia ez irányú kiadásaival. A hazai csapatoknál lévő technika jelenleg csupán mintegy 30 százaléka fogható hadra, a többi csak részlegesen működőképes.

Simicskó István honvédelmi miniszter nemrégen meghirdette a Zrínyi 2026 elnevezésű honvédelmi-haderőfejlesztési programot. A hazai védelmi iparral komoly tervei vannak a kormányzatnak, de az nem mostanában fog feltámadni, mert a katonai  és védelmi technológiai követelmények messze elhúztak az iparunk teljesítő-képessége mellett, például a robotika, az anyagkutatás, a komplex fejlesztési projektek, a digitalizáció, az informatika – különösen a térinformatika, valamint a telemetria területén.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG