3p
Legalábbis Lars Lokke Rasmussen korábbi dán kormányfő szerint, aki áprilisi tréfának minősítette az USA elnöke többszöri érdeklődését. Több dán képviselő is csak nevet az egészen.
Donald Trump (MTI/EPA/Richard Ellis)

Áprilisi tréfának nevezte pénteken Grönland amerikai megvásárlásának szándékát Lars Lokke Rasmussen korábbi dán kormányfő, aki a The Wall Street Journal és a CNN hírtelevízió értesülésére reagált. A politikus számos dán társával együtt kétkedésének adott hangot a Twitter közösségi portálon.

A The Wall Street Journal arról írt meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, hogy Donald Trump amerikai elnök többször is, hol komolyabban, hol viccesen szóba hozta a Dániához tartozó, autonómiát élvező sziget esetleges megvásárlását. Trump a források szerint többször is megkérdezte tanácsadóitól, vajon az Egyesült Államok megvásárolhatja-e Grönlandot, majd a Fehér Ház jogi tanácsadói hivatalának két munkatársát meg is kérte, vizsgálják meg ennek a lehetőségét.

Aaja Chemnitz Larsen, Grönland képviselője a dán parlamentben elutasította az ötletet ugyancsak a közösségi oldalon. Kijelentette, köszönettel nemet kell mondani Trump ötletére. Ehelyett jobb lenne, ha az Egyesült Államok egyenjogú partnerként kezelné Dániát, egy erős és hosszú távú kapcsolat jobban segítene, és nagyobb függetlenséget adna Grönlandnak. Egy másik nyilatkozó, Martin Lidegaard, a dán szociálliberális párt külügyi szóvivője viccnek nevezte a felvetést.

A The Wall Street Journal állítása szerint Trump néhány tanácsadójának tetszett az ötlet, támogatásáról is biztosította az elképzelést, más tanácsadók viszont tréfálkozásként kezelték. Nem fehér házi források - a The Wall Street Journal szerint - Grönland esetleges megvásárlását Alaszka megvásárlásához hasonlították. Alaszkát 1867-ben vásárolta meg az Egyesült Államok a cári Oroszországtól.

Az 56 ezer lelket számláló, stratégiai fekvésű Grönland, amely egykor egy kontinenst alkotott Észak-Amerikával, a Föld legnagyobb szigete és a Dán Királysághoz tartozó autonóm terület. Egy 2009-ben rendezett népszavazás után a grönlandiak megkapták a kizárólagos rendelkezési jogot a természeti kincseik felett, és nyelvüket - az inuitot - is hivatalos nyelvként ismerik el.

A The Wall Street Journal állításait sem az amerikai külügyminisztérium, sem a Dán Királyság amerikai nagykövetsége, sem pedig Grönland washingtoni képviseleti irodája nem kívánta kommentálni. A lap megjegyezte, hogy Donald Trump a jövő hónap elején Dániába látogat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG