1p
Londoni elemzők szerint a magyar kormány tudja, hogy nem szabad gyengíteni a forintot. Akár Matolcsy lesz a jegybankelnök, akár nem, az lesz, amit a kormány akar.

A magyar kormány nem akar forintgyengítő intézkedéseket hozni, és nem törekszik monetáris likviditásbővítésre sem a Magyar Nemzeti Bank élén esedékes váltás után - közölték budapesti tárgyalásaik tapasztalatait összegezve londoni pénzügyi elemzők.

A BNP Paribas pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai a múlt héten tettek tájékozódó látogatást Budapesten, ahol kormányzati illetékesekkel és magánszektorbeli piaci szereplőkkel találkoztak. Tárgyalásaikról befektetők számára összeállított Londonban ismertetett beszámolójukban felidézik, hogy a múlt heti forinteladási hullámot mindenki Matolcsy György cikkével magyarázza, amelyben a nemzetgazdasági miniszter hibának nevezte a forint erősen tartását célzó gazdaságpolitikát. A BNP Paribas londoni elemzői kiemelték azonban, hogy Matolcsy György a pénzügyi válság előtti időszakra utalt, és arra, hogy az akkori helyzet ösztönözte a svájcifrank-alapú hitelek felvételét.

Ami a jelenlegi helyzetet illeti, a magyar kormány "nagyon is tudatában" van annak, hogy a forintgyengítés kontraproduktív lenne - közölték a BNP Paribas szakértői budapesti tárgyalásikról szóló beszámolójukban. A ház londoni elemzői leszűrték azt a következtetést is magyarországi megbeszéléseikből, hogy a magyar kormány jelenleg nem tart szükségesnek mennyiségi enyhítési programot sem az MNB részéről.

Több más nagy londoni ház szakértői az utóbbi időszakban készített előrejelzéseikben lehetségesnek nevezték, hogy az MNB élén esedékes váltás után a jegybank a kormány ösztönzésére belefoghat egy ilyen jellegű, gazdaságélénkítő célú likviditáspótló akcióba.

- Az egyik legnagyobb citybeli befektetési bankcsoport, a Barclays közgazdászai úgy fogalmaztak, hogy akár Matolcsy György lesz az új MNB-elnök, akár nem, az mindenképpen nagyon valószínű, hogy a nemzetgazdasági miniszter által a követendő monetáris politikáról nemrégiben hangoztatott nézetek a Fidesz nézetei, és ezeket a nézeteket osztani fogja a jegybank új vezetője, bárkire essen választás. A Barclays elemzői ennek alapján valószínűnek nevezték, hogy az MNB a vezetőváltás után mennyiségi enyhítésbe kezd vállalati kötvények és állampapírok másodpiaci felvásárlásával.

- A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott elemzői legutóbbi helyzetértékelésükben szintén azt jósolták, hogy a jegybanki vezetőváltás után a kormány várhatóan az eddiginél sokkal aktívabb növekedésösztönzésre kéri majd az MNB-t. A ház londoni elemzői szerint az MNB lezajló váltás a következő hónapok fő eseménykockázata a magyar gazdaságban.

- A BNP Paribas londoni elemzői ugyanakkor a budapesti megbeszéléseikről összeállított beszámolójukban közölték, hogy "a sajtótalálgatások ellenére" Magyarországon "valójában senki nem tudja", hogy ki lesz az MNB következő elnöke. "Matolcsy Györgyöt emlegetik a leggyakrabban, de azt mindenki elismeri, hogy nincs erről biztos információja" - áll az összegzésben. A budapesti tárgyalásokból leszűrhető fő következtetés azonban ezzel kapcsolatban az, hogy "talán nem is nagyon érdekes" a következő MNB-elnök személye, mert bárki legyen is a jelölt, valószínűleg folytatni fogja a kamatcsökkentési ciklust, a kormány és a jegybank együttműködése pedig javulni fog - írták beszámolójukban a BNP Paribas londoni szakelemzői, akik szerint a budapesti konszenzus 4,5 százalékig süllyedő MNB-alapkamatot valószínűsít.

Más nagy londoni házak elemzői ugyanakkor abban az esetben tartanak lehetségesnek 5 százalék alatti MNB-kamatszintet, ha a jegybank élére kerülő új vezető személyét a piac kedvezően fogadja.

- A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó gazdaságokkal foglalkozó szakértői nemrégiben összeállított elemzésükben közölték: véleményük szerint ha olyan MNB-elnök váltja Simor Andrást, akit a piac "gyengének" tart, akkor 5 százalék lenne a jegybanki alapkamat alsó határa a jelenlegi enyhítési ciklus végén. Ha azonban a piacot "nagyon pozitív meglepetés" éri egy magasan képzett és függetlennek elismert közgazdász kinevezésével, akkor a ház elemzői szerint lehetőség nyílhat arra, hogy az MNB 4 százalékig csökkentse alapkamatát.

- Hasonló következtetésre jutottak minapi elemzésükben az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőcég, a Capital Economics közgazdászai is, akik szerint esetleg éppen az szabhat korlátot a további kamatcsökkentéseknek, ha az MNB élére olyan jelölt kerül, aki kötődik a kormányhoz. Ez ugyanis a ház szerint a magyar kockázati felárak emelkedését eredményezheti, ami viszont a monetáris alapállás szigorítását kényszerítheti ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG