4p
Az olaj drágult a héten, az üzemanyagok ára is követte a nemzetközi piacokon, a forint is gyengült - minden adott lenne egy vaskos áremeléshez, könnyen lehet azonban, hogy a nagyját már pénteken megkapták a nyakukba a magyar autósok. Szerdán kiderülhet az, amire hetek óta várnak a piacok: sikerül megállapodniuk az olajtermelőknek a termelés visszafogásáról? Komoly változások jöhetnek az olajárban, kérdés, hogy melyik irányba.

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. A GKI Energiakutató ezúttal is számba vette a legfontosabb tényezőket, hogy megbecsülje az árak jövőheti alakulását.

Szerdán minden eldőlhet

A Brent spot kőolaj ára a héten 45-47 dollár között ingadozott, heti átlagban közel 2,5 dollárral, 5,6%-kal nőtt az ár. A spot olajár a hét folyamán csütörtökig emelkedett, majd pénteken csökkent. Az olajpiaci áralakulásra az OPEC tárgyalásaival kapcsolatos hírek hatottak. A hét elején még az volt az uralkodó nézet, hogy az egyezség körvonalazódik, azonban a hét második felében egyre több jel érkezett, hogy továbbra is Irak, Irán, s újabban Indonézia sem elégedett az országukra leosztott termelési szinttel. A tagországok hétfőn, 28-án szakértői szinten folytatják a tárgyalást, majd 30-án lesz a miniszteri értekezlet - ekkor kiderülhet, hogy mi lesz a korábban beharangozott termeléscsökkentéssel, és mit szólnak mindehhez a világpiaci termelés több mint felét adó OPEC-en kívüli országok.

Marad a magasabb adó Magyarországon?

Jelen állás szerint mindenesetre Magyarországon marad a magasabb jövedéki adó az üzemanyagra: az idei év negyedik negyedévére vonatkozó határidős árak most 47 dollár körül változnak, ez jelenleg azt jelzi, hogy január elejétől marad az üzemanyagok megemelt jövedéki adója. A számításokhoz az is hozzátartozik, hogy a spot Brent ár októberi átlaga sem érte el az 50 dollárt. Természetesen itt még sok változás jöhet, az OPEC meglepheti az olajpiacot egy egyezséggel, amely decemberre jócskán 50 dollár fölé tolhatja az árakat. (Emlékeztetőül: ha a Brent olaj hordónkénti világpiaci ára 50 dollár alatt van a negyedév végén, Magyarországon a benzin és a petróleum esetében a jövedéki adó literenként 5, a gázolajé literenként 10 forinttal az alapszint fölé kerül a következő negyedévben. Ha azonban 50 dollár fölé emelkedik a világpiaci ár, az adómértékek visszaállnak az alapszintre. Az intézkedés októberben lépett életbe, jelenleg épp a magyasabb adószintek vannak érvényben az 50 dollár alatti olajár miatt.)

Drágább az üzemanyag is a nemzetközi piacokon, a forint gyengült

A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin tonnánkénti ára (dollárban mérve) a mediterrán piacon a megelőző hét átlagához viszonyítva a múlt héten 4%-kal nőtt, az észak-nyugat-európai piacon és az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon 2,6-5,5%-kal nőttek az árak. A gázolaj jegyzésárai az európai piacokon 5,5-5,7%-kal emelkedtek.

A forint a héten összességében 0,8 százalékkal gyengült a dollárral szemben, igaz, a hét második felében inkább az erősödés volt jellemző.

A hét folyamatai alapján a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett a benzin esetében az európai piacokon 3,4-6,3%-os áremelkedés mutatható ki, a gázolajnál forintban számolva 6,4-6,5%-os volt az árak emelkedése - írja a GKI Energiakutató.

Vajon már lenyeltük a békát, vagy kapunk még egy kört?

Ha ehhez a 27 százalékos áfát is hozzátesszük, a héten a benzinnél 4-7, a gázolaj esetében 6-8 forintos emelkedés jelentkezett. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy pénteken már 5-5 forinttal megemelte az árakat a Mol, így a GKI Energiakutató úgy számol, hogy hétfőn, november 28-án nem valószínű az áremelés. Azért ha csak a heti átlagos változást vesszük figyelembe, a benzinnél még elképzelhető 2 forint körüli, a gázolajnál pedig 3 forint körüli emelés.

A fenti változtatásokkal a benzin ára 344, a gázolaj ára 360 forint/liter körüli szinten változhat - írja a GKI Energiakutató.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46250 45750 46280 +0,65% 46240 46250 3 566 953 410 HUF 2026-07-01 13:36:39
MOL 3770 3708 3778 +1,89% 3768 3772 638 223 830 HUF 2026-07-01 13:36:25
MTELEKOM 2666 2624 2666 +0,60% 2658 2666 452 985 570 HUF 2026-07-01 13:32:29
RICHTER 12130 12070 12230 +0,66% 12100 12130 243 081 060 HUF 2026-07-01 13:36:47
OPUS 360 355 367 +0,28% 359 361 22 488 220 HUF 2026-07-01 13:03:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egyelőre a Mol a nap nyertese a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,67 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcs után is erősödéssel nyitott reggel a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:22
Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 810,22 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 139 892,19 ponton, új történelmi csúcson zárt.
Részvény / Deviza / Áru Bronzérem jár a forintnak az erősödésért
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 09:00
 Összességében majdnem 8 százalékkal erősödött a januári szintekhez képest a forint az euróval szemben.
Részvény / Deviza / Áru Ennyibe kerül most egy euró
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:45
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 06:49
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lendületben az európai részvénypiac, jelentős indexemelkedéssel zártak a kontinens tőzsdéi
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:20
A részvénypiacokat elsősorban a technológiai papírok erősödése támogatta.
Részvény / Deviza / Áru Kutyának sem kell a kőolaj – Európa nyitott
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 10:39
Jó a hangulat, még az arany is drágult. Így indult a nap a pénzpiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Különös köd lengte be az amerikai központokat
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:48
Nem akármit produkáltak a pénzpiacok késő estére.
Részvény / Deviza / Áru Levegőbe csap a forint láttán mind, aki nyaral
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 07:26
Belekezdett a magyar fizetőeszköz a kedd reggelbe.
Részvény / Deviza / Áru Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:51
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG