5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A tőzsdék állapota ma sem igazán fényes, sem a kötvénypiac, sem a gazdaságpolitikusok nyilatkozatai, nem jósolnak sok jót. A BUX is jócskán esett, főleg az OTP húzta le. A török líra esése után a részvénypiac omlott össze a választások előtt. A forintról több magyarországi elemzőnek is az a véleménye, hogy megint gyengülő pályára tette az MNB. Sőt, van aki egyenesen úgy véli, ez több évig is eltartó, lassú folyamat lehet.

A recesszió árnya tovább kísérti a tőzsdéket, de kamatfronton ez jó híreket is hoz. A közgazdászok már azon tanakodnak az USA-ban, hogy a decemberi kamatemelés elhibázott volt-e. Stephen Moore, Donald Trump elnök jelöltje a Fed elnöki posztjára egyenesen fél százalékos kamatcsökkentés szükségességéről beszélt egy interjúban. Ez nem jönne rosszul a részvénypiacnak.

A dráma folytatódik - újabb szavazás lehet a Brexit-megállapodásról a brit parlamentben, annak ellenére, hogy az alsóház már kétszer elutasította azt. De újabb népszavazásról és a Brexit teljes törléséről is lehet szavazás. Az EKB elnöke is megszólalt ma. Magyarázza a múlt heti döntést, amikor az EKB új hosszú távú refinanszírozási programot indított a hitelezés ösztönzése érdekében. Még jobban csúszik a negatív tartományba a német tíz éves állampapír-hozam, az amerikai kötvények „inverz hozamgörbéje“ is még csúnyább képet mutat.

Az inverz, azaz a futamidővel csökkenő hozamokat a recesszió jelének tekintik, erős a félelem, hogy egy-két éven belül recesszióba süllyedhet a gazdaság. Összességében nehéz megítélni, hogy a jó vagy a rossz hírek voltak többségben, de a tőzsdék esnek ma. Főleg az USA-ban, ahol 0,8 százalékos mínuszban is volt az S&P 500 és 1,1 százalékosban a Nasdaq indexe, később ez 0,5-0,6 százalékra mérséklődött.

Nagyot esett az OTP

A német, francia, brit indexek pár ezrelékes mínuszból majdnem nullára tudtak visszakapaszkodni. A német DAX esése végül az egyetlen pontot sem érte el. Az autógyárak és a bankok szépen mentek, az Infineon és a Bayer azonban visszahúzták as mutatót.

A BÉT vezető indexe ma alulteljesítette az európai társait, a BUX egy százalékkal esett. Az OTP 2,5 százalékkal 12 450-re, a Mol 0,6 százalékkal 3282-re, a Richter 0,1 százalékkal 5290-re süllyedt. Az Opus hat százalékkal emelkedett, az AutoWallis és a Waberer’s hasonló mértékben esett.

További árfolyamok itt láthatók

Irány a forintgyengülés?

Az euró/forint árfolyam a tegnapi ugrás után ma is emelkedett, 320,90 is volt délután az euró, de estére 319,50-re süllyedt vissza. Az euró is szakadt, 1,125-re esett az euró/dollár.

A K&H Alapkezelő „Trendmonitor“ blogján a mai cikk címe „Irány a gyengülés“, és azt írják, az MNB ugyan leheletnyit szigorított csak a monetáris kondíciókon, és hosszabb távon is a laza kamatpolitika mellett tette le a garast. Ezzel azonban kinyitotta az ajtót a forintgyengülés előtt.

A nagyon laza kamatpolitika a forintot továbbra is érzékennyé teszi minden külső hatásra. „Legyen az egy Brexit, vámháború vagy bármilyen elbizonytalanodás a feltörekvő piacokkal kapcsolatban (Törökország, Oroszország, stb.)“ - írják. Véget ért a forint szárnyalása, és újra felfelé vesszük az irányt.

Vissza 320-330 közé

„Tegnap nagy izgalmat okozott az MNB. Ugyan az egynapos betéti rátát 10 bázisponttal megemelte, mínusz 5 bázispontra, és a deviza csere ügyletek méretét is potenciálisan csökkentette 100 milliárd forinttal, ennek ellenére kihangsúlyozta, hogy egyszeri lépésről van szó, és nem feltétlenül fog folytatódni a normalizáció“ - írta az Erste Befektetési hírlevele.

„Ezen egy picit meglepődtek a piaci szereplők, és adni kezdték a forintot, ami megközelítette a technikai szintet, a 320-nál lévő ellenállást. Onnan majd valamiféle korrekciót várunk. Ugyanakkor szerintünk az EURHUF komfort tartományának 320 és 330 között kellene lennie“ - folytatta a brókercég.

Sávban, de melyikben?

A külföldi nagy jegybankok oldaláról nincs lépéskényszerben az MNB, hiszen mind az Európai Központi Bank, mind a Fed várakozó, támogató álláspontra helyezkedett - írta az Equilor Befektetési. Ugyanis „mind a növekedési, mind az inflációs kilátások lefelé mozdultak el globálisan“. A forint tavaly szeptember óta folyamatosan erősödő pályán mozog az euróval szemben.

„A 330-as szint közeléből egészen 313 alá süllyedt az árfolyam, majd a nemzetközi befektetői hangulat romlásával párhuzamosan egy éles korrekció indult. Várakozásunk szerint a következő hónapokban is sávosan mozoghat a jegyzés, egy viszonylag széles tartományon belül, a 310-325-ös szintek között. Nagyobb, trendszerű elmozdulásnak jelenleg kicsi az esélye“ - prognosztizálják.

Csúszó leértékelésben a magyar?

Zsiday Viktor az Alapblogon azt írja, „a magyar jegybank pedig láthatóan csúszó árfolyamrendszert alkalmaz (a forint lassú leértékelése az euróhoz képest), ami némiképpen tompítja a forintban számolt erős béremelkedés hatását“. Emiatt az alapkezelő arra számít, hogy az emelkedő bérek még évekig is fennmaradhatnak.

Erdogan és az összeesküvők

Erdogan fenyegetőzik, célozgat, kampányol, a líra tovább zuhan. Alighanem akkor kezdte, amikor a múlt hét végén a jegybank adataiból kiderült, a helyi lakosság nagyon sok devizát, aranyat tart. Törökországról egyrészt érdemes tudni, hogy vasárnap választások lesznek. Ilyenkor könnyebb elővenni egy jó kis összeesküvés-elméletet, mint az ország gazdaságpolitikáját vagy a lakosságot. De a dollár erősödése sem tesz nekik jót.

Miután a deviza shortolását betiltották, ma a török részvényindex zuhant igazán nagyot, közel hat százalékkal.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41850 41660 42190 +0,12% 0 0 9 668 388 450 HUF 2026-11-02 17:10:45
MOL 4950 4940 5020 -1,00% 0 0 2 436 842 491 HUF 2026-11-02 17:06:17
MTELEKOM 2876 2790 2878 +2,71% 0 0 1 638 034 806 HUF 2026-11-02 17:10:58
RICHTER 13000 12730 13080 +0,39% 0 0 1 406 060 890 HUF 2026-11-02 17:05:21
OPUS 192 190 201 -1,94% 0 0 44 567 613 HUF 2026-11-02 17:05:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, hogyan kezdte a forint a novembert
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:40
Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Budapestig ért az amerikai befektetők derűje
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 72,68 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel 145 330,02 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Magyar Telekom húzza a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:42
A minimális csökkenéssel induló BUX hétfő délelőtt már 0,41 százalékos emelkedésben volt. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, miközben a Mol és a Richter veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Súlyos bűnözési hullám a kriptóknál – lehet védekezni?
Eidenpenz József | 2026. november 2. 10:21
A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG