3p
7 milliárd forinttal nőtt az OTP Bank-vezér közvetett tulajdonában lévő Bonafarm Zrt. jegyzett tőkéje, amely így már 72,3 milliárd – derül ki a cégbírósági adatokból.

A tőkeemelés a Bonafarm Csoport tagjainál folyamatosan zajló fejlesztési beruházások részbeni finanszírozására szolgál – közölte az Mfor.hu kérdésére a társaság. Csaknem 100 milliárd forintnyi hatékonyságjavító és kapacitásbővítő beruházást tervez a Bonafarm Zrt. tíz éven belül – ezt még tavaly májusban jelentette be Csányi Attila, a Bonfarm vezérigazgatója, aki az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának és a Bonafarm közvetett tulajdonosának, Csányi Sándornak a fia.

A Bonafarm Magyarország egyik meghatározó élelmiszergazdasági vállalatcsoportja, amely stratégiai partnereivel együtt több mint 8600 alkalmazottat foglalkoztat. Árbevétele 2018-ban 266 milliárd forint volt (a 2019-es évről az egyes társaságoknak május 31-éig, míg a vállalatcsoportoknak a konszolidált számaikat szeptember 30-áig kell közzétenniük) a stratégiai partnerek eredményeivel együtt, szemben a 2017-es 202 milliárddal. A 12 milliárdos 2018-as adó-, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (ebitda) tavaly elmaradt a 2017-es 13,4 milliárdostól.

A termeléstől a gyártásig minden tevékenységet felölelnek a Bonafarm Csoport tagjai. A 2009-ben alapított, budapesti székhelyű Bonafarm Zrt. a hozzá tartozó vállalatoknak nyújt menedzsmentszolgáltatásokat.

A Bonafarm Csoport tagjai:

  • Pick Szeged Zrt.
  • Bóly Zrt.
  • Dalmand Zrt.
  • Agroprodukt Zrt.
  • Fiorács Kft.
  • Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft.
  • Csányi Pincészet Zrt.
  • Sole-Mizo Zrt.

A csoport stratégiai partnere a Hungerit Zrt. és az MCS Vágóhíd Zrt. Utóbbi adja a belföldön levágott sertések majdnem 20 százalékát. A Bonafarm másik jelentős piaci részesedését a Magyarországon felvásárolt nyerstej harmadát feldolgozó Sole-Mizo Zrt. biztosítja.

A csoport 220 hektáros halastó-rendszerében ponty és ragadozóhal tenyésztése folyik, szarvasmarha-állománya meghaladja a 6 ezer állatot, hízósertésből pedig évente közel 530 ezret dolgoznak fel az élelmiszeriparban – olvashatók a társaság tevékenységét jellemző további adatokat a Bonafarm honlapján. Mezőgazdasági cégeik megtermelik az állataik számára szükséges takarmányt, valamint az eladásra szánt haszonnövényeket. A saját előállítású alapanyagokat piacról vásároltokkal kiegészítve hús- és tejtermékeket, valamint bort készítenek.

A csoport többi tagjánál csak jelképes, 10-10 ezer forintos tőkeemelésekre került sor nagyjából a Bonafarméval egy időben, egy társaságot kivéve. A Csányi Pincészet Zrt. – mint arról az Mfor.hu elsőként beszámolt – a jegyzett tőkéjét 1,57 milliárd forinttal, 3,45 milliárdra emelte.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41940 41860 42330 -0,02% 41900 41940 3 272 254 740 HUF 2026-04-29 15:57:39
MOL 4016 3980 4084 -0,59% 4016 4024 832 616 540 HUF 2026-04-29 15:57:21
MTELEKOM 2496 2490 2506 +0,24% 2494 2498 279 134 612 HUF 2026-04-29 15:56:26
RICHTER 12890 12740 12950 +1,66% 12870 12890 604 816 190 HUF 2026-04-29 15:56:29
OPUS 304 282 307 +4,83% 304 305 122 731 922 HUF 2026-04-29 15:57:23
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Még a Richter-részvényekre is hatással volt az MCC-s bejelentés
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem mindenkinek indult jól a reggel a tengerentúlon sem
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:16
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a Mol húzza fel a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 15:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6,87 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Riadót fújtak az olajpiac miatt: példátlan sokkot rebesget a szakértő
Czwick Dávid | 2026. április 28. 14:22
A Goldman Sachs csapata kiadta legfrissebb, optimistának nem nevezhető árelőrejelzését az olajpiaccal kapcsolatosan. Miért emlegetnek rendkívüli helyzetet? Hogyan érinti az elhúzódó, válságos helyzet a nyersanyag piacát és így az árakat? Ezekre is igyekszik válaszokat adni a neves bankház idei, negyedik negyedévre vonatkozó jelentése. A dokumentum egy fontos, kifejezetten fájó fejlemény, az újabb iráni-amerikai tárgyalások elmaradása ismeretében született, rányomva bélyegét a várható piaci helyzetre is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG