4p
A várakozásokat, és a bázisidőszak számait is jócskán meghaladta az OTP Bank most közzétett harmadik negyedéves eredménye. A nyereség csak hajszállal maradt el a pénzintézet eddigi történelmi rekordjától.
Csányi Sándor az OTP éves közgyűlésén. MTI Fotó: Kovács Attila

Az OTP az idei harmadik negyedévben 131,6 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt ért el, ami 53 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszak, és 25 százalékkal az idei második negyedév nyereségét - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett tájékoztatóból. A negyedéves eredmény jóval magasabb az elemzők által várt mintegy 105 milliárd forintnál.

A nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült jelentés szerint az idei első kilenc hónapban a bankcsoport majdnem 310 milliárd forint adózott eredményt ért el, 29 százalékkal magasabbat, mint a tavalyi hasonló időszakban. A konszolidált kimutatás tartalmazza a moldovai és a montenegrói leánybankok mérlegét és kéthavi eredmény-hozzájárulásukat, illetve az újonnan akvirált szerb leánybank mérlegtételeit. A szlovén tranzakció pénzügyi zárása a negyedik negyedévben várható - írták.

Az összesítés alapján a harmadik negyedév 110,5 milliárd forintos konszolidált korrigált adózás utáni eredménye 2 százalékkal elmarad a történelmi csúcsot jelentő előző negyedévitől, de 19 százalékkal magasabb a 2018-as harmadik negyedévinél.

Az első három negyedévben az OTP-csoport  korrigált adózott eredménye 19 százalékos éves növekedéssel meghaladta a 313 milliárd forintot. Az új bolgár, albán, moldáviai és montenegrói bankok nélkül 294 milliárd forint volt a konszolidált eredmény, a növekedés így 14 százalék tavalyhoz képest.

A kilenchavi eredményen belül az OTP Core (a magyarországi üzletág) 145,7 milliárd forintos teljesítménye éves összevetésben 4 százalékos bővülést jelent. A külföldi leánybankok eredmény-hozzájárulása éves összevetésben 41 százalékról 47 százalékra bővült.

Dinamikusan nőttek a bevételek

A bevételek tavalyhoz képest 18 százalékkal emelkedtek, idei összegük a harmadik negyedév végére meghaladta a 772,2 milliárd forintot. A bolgár, albán, moldáviai és montenegrói akvizíciós hatást kiszűrve a bevételnövekedés 12 százalékos. Az OTP elsősorban az erősödő üzleti aktivitással, kisebb mértékben pedig a leányvállalati devizákkal szembeni forintgyengüléssel magyarázza az emelkedést. A nettó kamatbevétel 15 százalékos éves bővüléssel 510,4 milliárd forintot ért el az első kilenc hónapban. A nettó díj- és jutalékeredmény ennél is jelentősebb mértékben, 20 százalékkal bővült 197 milliárd forintra. A növekedést az OTP az erősebb szezonális teljesítménynek és javuló üzleti aktivitásnak tulajdonítja.

A kilenchavi konszolidált működési költségek tavalyhoz képest 13 százalékkal nőttek. A bővülés ugyanakkor csak 6,5 százalék lett volna az újonnan bekerült bankok miatti költségnövekedés és a devizaárfolyam-változások hatásai nélkül. Közölték továbbá, hogy a kedvező bevételi dinamika és a mérséklődő költségnövekedés eredőjeként a kiadás/bevételi ráta negyedéves összevetésben 2,3 százalékponttal 49,8 százalékra javult, míg az eszközarányos költségmutató 3 százalék közelébe esett.

Öt lezárt tranzakción van túl a bank

A konszolidált árfolyamszűrt teljesítő hitelállomány növekedése a harmadik negyedévben tovább gyorsult, így az árfolyamszűrt állományok az év első kilenc hónapjában organikusan 830 milliárd forinttal, 10 százalékkal nőttek. Az öt új pénzügyileg lezárt akvizícióval együtt az árfolyamszűrt teljesítő állományok 2710 milliárd forinttal, 33 százalékkal nőttek.

Az árfolyamszűrt konszolidált betétállomány az előző negyedévhez képest 13 százalékkal, tavalyhoz képest 29 százalékkal, akvizíciók nélkül 6 és 12 százalékkal nőtt. A nettó hitel/betét mutató a harmadik negyedévben  1 százalékpontot emelkedve elérte a 76 százalékot. A bruttó likviditási tartalék 6,6 milliárd eurót tett ki a harmadik negyedév végén.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41730 41730 42330 -0,52% 0 0 7 501 452 400 HUF 2026-04-29 17:12:15
MOL 4044 3980 4084 +0,10% 0 0 1 541 095 604 HUF 2026-04-29 17:13:45
MTELEKOM 2482 2482 2506 -0,32% 0 0 768 102 340 HUF 2026-04-29 17:05:21
RICHTER 12770 12720 12950 +0,71% 0 0 2 488 694 250 HUF 2026-04-29 17:14:59
OPUS 293 282 307 +1,21% 0 0 176 433 006 HUF 2026-04-29 17:09:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nem jött jó hír a forintról, nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:58
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru A Richter sem tudta feltornázni a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 221,67 pontos, 0,17 százalékos csökkenéssel, 132 633,84 ponton zárt szerdán.  
Részvény / Deviza / Áru Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
Czwick Dávid | 2026. április 29. 16:46
Hosszabb ideje egy szűkebb ártartományban mozog a legkedveltebb nemesfém világpiaci jegyzése. A mostani együttállás alapján pedig ez egy még rosszabb forgatókönyvnek is megágyazhat. Mi vár az arany kurzusára, ha nem csitul a közel-keleti konfliktus? Mi az a monetáris fordulat, aminek következtében a héten komoly lökéshullám érheti a sárgán fénylő nemesfém piacát? Erre derül fény a következő sorokban, de olvashat arról is, mi az, amiből mégis profitálhat az aranyár a továbbiakban.
Részvény / Deviza / Áru Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:10
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
Imre Lőrinc | 2026. április 29. 16:01
Rövid távon egy-egy pozitív hír még erősítheti a forint árfolyamát, de az év végére korrekcióra számítanak az MBH Befektetési Bank elemzői. Az ország kockázati megítélése viszont folyamatosan javulhat, ami a hosszú lejáratú kötvényhozamok csökkenésében érhető majd tetten.
Részvény / Deviza / Áru Csak remélhetjük, hogy ez nem a vihar előtti csend a piacon
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 10:37
Toporgással indult a mai nap Európa-szerte.
Részvény / Deviza / Áru Sok cégnél még nem látszik a gödör alja, a tőzsde viszont nyerhet a kormányváltással – Interjú
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. április 29. 10:22
Gyorsan történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde a Tisza Párt kétharmados választási győzelme után. Ám ez még mindig nem jelzi az összes pozitív várakozást a kormányváltással kapcsolatban – erről beszélt a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Zakár Tivadar, az Univerz Invest befektetési igazgatója. Vannak persze vesztesek is: azoknak a cégeknek a jövője, amelyek korábban jelentős állami hátszéllel tudtak növekedni, legalábbis bizonytalanná vált.
Részvény / Deviza / Áru Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:16
Már nem maradt sok ideje, még most tudna lépni.
Részvény / Deviza / Áru Fokozódó izgalmak: nehéz volt jó lóra tenni New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 06:41
Mindenki feszülten várja az újabb piaci fejleményt.
Részvény / Deviza / Áru A forint is nyári hangulatba került
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 18:45
Erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG