1p
Növekvő bevételekről és profitról, csökkenő EBITDA-ról számolt be friss jelentésében a Magyar Telekom. A társaság veszteséges lett a tavalyi 4. negyedévben, azonban így is sokat javult az eredmény. Macedónia és az elmaradt adócsökkentés bonyolítja a képet - idén még nehezebb év jöhet.

A Magyar Telekom ma közzétette 2012. negyedik negyedévre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

Nőttek a bevételek, csökkent az EBITDA

Eszerint a bevételek 3,4%-kal 159,4 milliárd forintról 164,9 milliárd forintra nőttek 2012. negyedik negyedévben 2011 azonos időszakához képest. Az energiaszolgáltatásból származó és a RI/IT bevételek nagymértékű növekedése ellensúlyozni tudta a vezetékes és mobil hangalapú bevételek csökkenését, valamint a növekvő TV, és az okostelefon értékesítéseknek köszönhetően emelkedő mobil készülékértékesítési bevételek is hozzájárultak a bevételek növekedéséhez.

Telefonálás helyett internetezünk és tévézünkA társaság mobilbevételei az előző évben 1,2 százalékkal 304,97 milliárd forintra csökkentek elsősorban a hangalapú kis- és nagykereskedelmi bevételek visszaesése miatt. Nőttek ugyanakkor ebben a szegmensben a nem hangalapú bevételek, illetve a berendezés- és készletértékesítésből származó árbevételek.

 

A vezetékes szegmensben a bevételek 5,8 százalékkal 222,42 milliárd forintra mérséklődtek. Különösen a hangalapú kis- és nagykereskedelmi bevételek, illetve az adatbevételek csökkentek. Markánsan nőttek ugyanakkor a TV-szolgáltatások bevételei.

Mi az az EBITDA?

Megtudhatja korábbi összeállításunkból, amiben összefoglaltuk a legfontosabb vállalati eredmény-mutatókat, rövidítéseket és fogalmakat.

Tibor vagyok, de még mindig tőzsdézni akarok >>

Az EBITDA 20,7%-kal 46,7 milliárd forintról 37,0 milliárd forintra csökkent, az EBITDA ráta 22,5%-ot ért el. A működéshez kapcsolódó, azaz a vizsgálattal kapcsolatos költségek és elhatárolások, a végkielégítéssel kapcsolatos költségek, valamint a különadó és az új távközlési adó nélkül számolt EBITDA a negyedik negyedévben 9,1%-kal 57,7 milliárd forintról 52,5 milliárd forintra mérséklődött 2011 negyedik negyedévéhez képest.

 

 

A működéshez kapcsolódó EBITDA ráta 31,8% volt 2012 negyedik negyedévében, míg az előző év azonos időszakában 36,2% volt. A csökkenés oka, hogy nőtt az alacsonyabb jövedelmezőségű energia kiskereskedelmi tevékenység és a RI/IT bevételek hozzájárulása, miközben a magas jövedelmezőségű hangszolgáltatási bevételek tovább csökkentek.

A macedón vonal és az elfeledett adócsökkentés

A személyi jellegű költségek 0,6 milliárd forinttal nőttek a negyedik negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Az értékcsökkenési leírás 52,4%-kal csökkent 2012. negyedik negyedévben az előző év azonos időszakához képest - mint emlékezetes, a Macedónia szegmens goodwilljére 31,4 milliárd forint értékvesztést kellett elszámolni 2011. negyedik negyedévben.

A nyereségadó a 2011. negyedik negyedévi 12,7 milliárd forintról 0,8 milliárd forintra csökkent 2012. negyedik negyedévben. A csökkenés oka elsősorban, hogy 2011. negyedik negyedévben 15,0 milliárd forint egyszeri halasztott adókötelezettség került könyvelésre ahhoz kapcsolódóan, hogy eltörlésre került a magyar társasági adótörvény azon változása, melynek értelmében 2013-tól a magyar társasági nyereségadó mértéke 19%-ról 10%-ra csökkent volna.

Nagyot nőtt, de még mindig mínuszban a profit

A társaság részvényeseire jutó eredmény (nettó eredmény) -40,3 milliárd forintról -1,6 milliárd forintra nőtt. A működéshez kapcsolódó EBITDA csökkenése ellenére a nettó eredmény elsősorban a két, 2011. negyedik negyedévben kedvezőtlen eredményhatással járó egyszeri tételnek köszönhetően emelkedett, ezek a tételek: a Macedónia szegmensre elszámolt értékvesztés és a halasztott adókötelezettségben történt egyszeri csökkenés visszaforgatása 2011. negyedik negyedévben.

Lesz-e így osztalék?

A KBC Equitas intézményi fundamentális elemzője egyre kevésbé bízik benne, hogy a Magyar Telekom a 2012-es eredménye után is 50 forintnyi osztalékot fizessen ki részvényenként a sokasodó kockázatok miatt. A telekomcég menedzsmentje a gyorsjelentés közzétételének napján állhat elő javaslatával. Az elemzői konszenzus szerint mindazonáltal marad az 50 forintos osztalék. Részletek >>

Jól ment a lapostévé

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató a jelentésben azt írja: a kiskereskedelmi gáz- és áramszolgáltatásokból származó bevételek nagymértékű emelkedésének, valamint a TV, mobil internet és RI/IT területeken elért kiemelkedő bővülésnek köszönhetően bevételeink a várakozásainkat meghaladó mértékben nőttek 2012-ben. A karácsonyi időszakot különösen magas eladások jellemezték nemcsak a TV előfizetések terén, hanem a TV készülékek értékesítése is számottevő volt.

Várakozásaink szerint rövid távon a piaci környezet kihívásai - a változatlanul erős verseny és a háztartások elkölthető jövedelmének korlátozott szintje - nem enyhülnek, valamint a már bevezetett fiskális intézkedések is kedvezőtlenül hatnak az eredményeinkre - írja az elnök.

 

 

Ugyan továbbra is folytatjuk a költségtakarékosságot és új bevételi források felkutatását, arra számítunk, hogy jövedelmezőségünk összességében tovább csökken 2013-ban. Várhatóan a bevételeink legfeljebb 3%-kal, a jelentett EBITDA 4-7%-os mértékben fog csökkeni, a CAPEX (a spektrum akvizícióra fordított költségek nélkül) pedig körülbelül 5%-kal mérséklődik - közölte Mattheisen.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 22600 22150 22600 +1,80% 0 0 20 526 909 400 HUF 2025-01-10 17:14:14
MOL 2760 2760 2810 -1,43% 0 0 1 912 986 444 HUF 2025-01-10 17:05:16
MTELEKOM 1336 1316 1346 +0,45% 0 0 651 673 320 HUF 2025-01-10 17:05:13
RICHTER 10620 10520 10660 +0,85% 0 0 960 807 380 HUF 2025-01-10 17:05:18
OPUS 513 511 518 +0,20% 0 0 60 650 505 HUF 2025-01-10 17:05:03
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Újabb történelmi rekord született Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. január 10. 19:16
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 583,52 pontos, 0,72 százalékos emelkedéssel, 81 761,77 ponton, újabb történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan zárta a hetet forint
Privátbankár.hu | 2025. január 10. 18:46
 Továbbra is harmatgyenge a magyar fizetőeszköz.
Részvény / Deviza / Áru Ellentmondásos a gázárak helyzete, szolidabb viszont a forint
Eidenpenz József | 2025. január 10. 12:33
A BUX új történelmi csúcson, miközben az európai tőzsdék inkább stagnálnak és az USA-ban enyhe esésre van kilátás. A forint stabilizálódott, de délután még megrángathatják az új adatok. Kétféle gázár két irányba tart, hullámvasúton mozog idén a bitcoin, lefelé indult az Nvidia és felfelé a TSMC.
Részvény / Deviza / Áru Véget ért a forint fellángolása, íme, most ennyit kell fizetni az euróért
Privátbankár.hu | 2025. január 10. 07:51
Gyengült péntek reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem fogja elhinni, ha meglátja, mi történt a forinttal
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 18:38
Erősödött a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Hihetetlen nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 17:52
Főleg a Magyar Telekom és az OTP teljesített jól. 
Részvény / Deviza / Áru Borzasztóan lemaradt a forint, a Tescónak kiosztottak egy pofont
Csernátony Csaba | 2025. január 9. 12:09
A forint le van maradva a régiós versenyben. Bár a brit szezon jól sikerült, a Tescótól többet várnak a befektetők. Trump pedig szeretne szabadabban intézkedni. 
Részvény / Deviza / Áru Felszisszen, ha megnézi merre indult a forint árfolyama
Privátbankár.hu | 2025. január 9. 07:54
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Hat ötlet a nagy állampapír-lé újrabefektetéséhez
Eidenpenz József | 2025. január 9. 05:44
A következő nagy lakosságiállampapír-lejáratok és kamatfizetések elköltését még nehéz megtervezni, de érdemes rá készülni és végiggondolni néhány opciót. Annál is inkább, mert ez a tudás később is a hasznunkra lehet. Állam bácsi szerencsére segít, és durva adóztatással jelzi, hová nem kéne a pénzünket dugnunk. Érdemes vajon ellenállni neki? Jegyzet.
Részvény / Deviza / Áru Ha úgy vesszük, nagyot erősödött szerdán a forint
Privátbankár.hu | 2025. január 8. 18:20
Az euróval szemben erősödött, a dollárral szemben viszont kissé gyengült a forint szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG