A forint elmúlt napokban tapasztalható gyengülése igazodik a régiós devizák hasonló árfolyammozgásához - mondta Veres István Attila, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénz- és devizapiaci igazgatója az MTI megkeresésére azzal kapcsolatban, hogy szerdán a forint/euró árfolyam több mint két és féléves mélypontra süllyedt.
Veres István Attila kifejtette: az elmúlt napokban a forint a régiós devizákkal együtt, azokhoz hasonló mértékben gyengült, főként nemzetközi vonatkozású tényezők miatt. Ezek között elsősorban geopolitikai kockázatok, nevezetesen az orosz-ukrán helyzet kiéleződése áll, a folyamatot erősíti a fejlett jegybankoktól várt monetáris szigorítás korábbra tolódása, illetve az ennek következtében kialakuló általános feltörekvő piaci eszközeladási hullám.
Mindez a kötvény-befektetők közötti pozíciók átrendeződését indította el, ami magyarázza az árfolyam megnövekedett ingadozását - mutatott rá az MNB igazgatója. Úgy vélte: a hazai tényezők csak kisebb szerepet játszottak a gyengülésben.
Veres István Attila elmondta, hogy a forint árfolyamának elmúlt napokban tapasztalt változékonyságát nem befolyásolja érdemben a jelenleg történelmi mélyponton tartott jegybanki alapkamat és az sem, hogy az MNB nemrégiben betétté alakította át kéthetes kötvény eszközeit. Erre utal, hogy a hasonló kockázati megítélésű feltörekvő országok devizái a forinttal hasonló pályát jártak be az elmúlt időszakban - fűzte hozzá.
Az árfolyamrés átszámításának módszertanára vonatkozó iránymutatás - melyet az MNB a törvényalkotói szándékkal megegyezően, az Igazságügyi Minisztérium jogi állásfoglalására alapozva dolgozott ki - nem jelentett érdemi meglepetést, hiszen már hetek óta ismert a várt hatás becsült sávja, és az iránymutatás is már több, mint egy hete megszületett - mutatott rá a jegybank igazgatója.
Kiemelte: az MNB-nek nincs árfolyamcélja, az árfolyam alakulása közvetve, alapvetően az inflációs és reálgazdasági kilátásokra gyakorolt hatásán keresztül befolyásolja a jegybank helyzetértékelését. Ebből a szempontból a hosszabb távú árfolyam-tendenciák a meghatározóak - jelentette ki a pénz- és devizapiaci igazgatóság vezetője arra kérdésre, hogy van-e teendője ebben a helyzetben a jegybanknak.
Az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése, ennek veszélybe kerülése esetén léphet a jegybank - tette hozzá Veres István Attila.
A jegybank természetesen szorosan nyomon követi a piaci folyamatokat, az árfolyam alakulását - mondta végül az MNB igazgatója.
Szerdán napközben 317 forintot is kellett fizetni egy euróért, amivel több mint két és féléves mélypontra süllyedt a magyar fizetőeszköz árfolyama. Szerda este az euró árfolyama 315,7 forint volt.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
5 órája
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
6 órája
-
Ezzel a két céggel nem lehetett versenyezni csütörtökön
6 órája
-
Nagy bajban van Putyin, ezért kellenek az észak-koreai katonák? Videó!
7 órája
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
7 órája
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
8 órája
-
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
8 órája
- Már Szegeden is 210 ezer havonta egy albérlet
- Megtámadták a Fradi szurkolóit, Orbán Anita is reagált
- Nem a néző tartja el az NB I-et: milliárdos központi pénzek mellett apró tétel a jegybevétel
- Ismét a Paris Saint-Germain nyerte az Európai Szuperkupát
- Megvan az Alkotmánybíróság új elnökhelyettese
- Dörzsölhette a tenyerét a TV2: bejött a Tények hamvaiból épített híradó
- Felforrósodott a hangulat a forint körül – mennyiért adják az eurót?
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak” 2026. augusztus 13. 17:30
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
Az előző évhez képest sokkal több a halott.
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
-
260 ezernél megállt a budapesti albérletár
16:54
-
Újabb szálon vizsgálhatják az MNB-alapítványok ügyét
16:05
-
Két gazdaságban is felbukkant a veszélyes sertésbetegség
15:16
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
-
Kigyulladt egy török turistahajó
17:34
-
Törökországi első félév: kevesebb turista, azonos turisztikai bevétel
17:26
-
Már nemcsak Somogyban, hanem Baranyában is találtak afrikai sertéspestissel fertőzött állatokat
15:59
-
PPWR-itiner: Mit jelent? És mennyiben jelent változást a vendéglátás és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
-
Ősztől átalakul az egri óvodai étkeztetés – a lakosság előtt is megnyílhatnak az EBÓI konyhái
15:35
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2026. augusztus 13. 17:30
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2026. augusztus 13. 11:03
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
2026. augusztus 13. 16:46



