3p
Délelőtt a BÉT, délután az MNB is megbírságolta a BTel-t. A világ börzei ma csendesebbek, mint a megelőző napokban. Amerika az év első napjaiban nagyobb volatilitást mutatott, mint az előző 65 évben bármikor. Nem tér magához az olaj, kicsit gyógyul az euró, újra esett, majd felállt a forint.

A tegnapi szép nap után pénteken ismét lefelé vette útját a BUX: 1,3 százalékos mínuszban zárt. Az esést a Richter és az OTP vezette 2 százalék körüli veszteséggel, a bankpapír visszacsúszott 3700 forint alá.

Nézze meg, hogyan zártak részvényei >>

Szinte minden napra tartogat kellemetlen meglepetést a tőzsde aktuális botránycége. A BTelt ma délelőtt a tőzsde bírságolta meg 5 millió forintra. Ha ez nem lenne elég, délután a jegybanktól is kapott ma egy újabb ötmilliós büntit - az elmúlt hetek mélyrepülése során olyan még nem volt, hogy egy nap alatt két ekkora bírságot kapjon a nyakába a BTel. A cégnek így egyre több a fizetnivalója, sorsa pedig egyre bizonytalanabb. A befektetőket valamiről nem tájékoztatják, márpedig az MNB és a BÉT intézkedési arra engednek következtetni, hogy valamit nagyon be kéne jelenteniük, és nagyon nehezen szánják rá magukat. Korábban azzal indokolták a késlekedést, hogy likviditási nehézségeik vannak, és személyzeti problémák miatt nem tudták időben közzétenni az egyik fontos információt - ez sem hangzik túl biztatóan.

A tegnapi óriás rali után ma Európa korrigált, a főbb indexek közül a német és a francia 2 százalék körüli mínuszban zárták a napot. A sokat szenvedett görög piac ma képes egy közel 3 százalékos erősödésre.

Amerikában az év szinte soha nem látott ingadozással indult. Az első 3 nap rendkívüli esést, a 4-5. nap szokatlan emelkedést produkált. Ilyen utoljára 2000-ben fordult elő, ami pedig igen rossz év volt: tetőzést és medvepiacot hozott. Ráadásul a mostani év eleji hinta még az akkorit is jócskán felülmúlja.

Teszteld ingyenesen kereskedési rendszerünket! www.dealbook.hu

Nem tér magához az olajár, továbbra is a napokban kialakult 50 dolláros mélypont körül kereskednek vele - a WTI olajfajta árfolyama ma megközelítette a 47 dollárt is.

Kicsit magához tért viszont az euró a dollárhoz képest: újra 1,18 fölött áll a kereszt. Ez valószínűleg lélektani határ is, 16 éve ezen az árfolyamon vezették be a közös valutát.

A forint ma újra esett, 1 eurót 317 forint fölött lehetett nap közben megvásárolni. Az amerikai munkaerőpiacról megint kiváló hírek érkeztek, a nemzetközi helyzet javulásával a forint is erősödni kezdett - a napot végül mégis 316,50 forint körül zárta az euró.

Dealbook.hu - kövessen minket a Facebookon is!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG