Hirdetés
Hirdetés

Olyan nincs, hogy a nyugdíjasok ne kapják meg időben a választási utalványt!

2018. március 09., 15:13

Március végéig muszáj kézbesítenie a postának.

2. Erzsébet brit királynő. Forrás: Wikipedia
Forrás: Wikipedia

A 24.hu úgy tudja, a postákat körüzenetben értesítették arról, hogy az utalványok kézbesítésének szoros határideje van.

Tájékoztatom, hogy kormányzati megbízás alapján, 10000 Ft értékű Erzsébet-utalványt tartalmazó küldemények kerülnek kiküldésre. A nyugdíjasok számára címzett küldemények kézbesítését ezúttal is a Magyar Posta végzi. A kézbesítést ütemezetten, március 29-ig kell végrehajtani.

Hirdetés

– közölte a 24.hu azt a levelet, amelyből az is kiderül, hogy azok a posták, amelyek március 23-a után kapják meg a borítékokat, külön tájékoztatást kapnak majd.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy a kormány az Idősügyi Tanács javaslatára döntött arról, hogy tízezer forintos Erzsébet-utalványt küldenek a nyugdíjasoknak.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón azt mondta, meddig a gazdasági helyzet engedi, támogatni fogják a nyugdíjasokat, ez tette lehetővé a mostani utalványosztást is.

Az Erzsébet-utalványok körülbelül 30 milliárd forintba kerülnek. Erről itt írtunk bővebben >>>

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a Cofidis Fapados kölcsöne 60 299 forintos törlesztőrészlettel és 7,90 százalékos THM-mel vehető fel, de hasonlóan jó ajánlat a Budapest Bank Online Prémium személyi kölcsöne 60 566 forintos havi törlesztőrészlettel és szintén 7,90 százalékos THM-mel lehet a tiéd. A CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönének 60 654 forint a havi törlesztőrészlete, a THM pedig 8,17 százalék. Szintén kedvező a Raiffeisen Bank új ügyfeleknek szóló ajánlata: a törlesztőrészlet 60 757 forint, a THM pedig 8,92 százalék. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Világbotrány a Boeingnél: milyen repülők jutottak még erre a sorsra?

Világbotrány a Boeingnél: milyen repülők jutottak még erre a sorsra?

Az, hogy gyanúsan hasonló körülmények közt lezuhant két, szinte vadonatúj repülő, az egész világot sokkolta, és a Boeing 737 MAX gépeiben mindenki kételkedni kezdett. A világ légügyi hatóságai megvonták a típus engedélyeit, így ezek a modellek most csak a hangárokban állnak. A történelem során fordult már elő hasonló, igaz, nem sokszor – megnéztük a korábban a szégyenpadra került repülőket.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Szavazás

Ön tud félretenni a nyugdíjas éveire?