6p
Svájcban ez volt a legnagyobb téma, a gyártók pedig már ebben a rendszerben gondolkodnak, noha technikailag még nem is létezik. A robotok terjedése elkerülhetetlen, ám a gépekből is csak egy halom vas marad, ha képtelenek összehangolni a munkájukat és megfelelően kommunikálni. Ehhez kell az IIoT, vagyis az Industrial Internet of Things, ismertebb nevén Ipar 4.0. De mi ez, miért olyan fontos, és miért a robotok az éllovasai? Az Accenture meetupján jártunk.
The future is Nao. Privátbankár.hu/Balkó Rita

Egy kis csoportnyi izgatott mérnökhallgató gyűlt össze csütörtök este a méltán híres-hírhedt Schönherz kollégium 120-as termében. Az új ipari forradalomról szóló előadást azonban gyakorlatilag teljesen ellopta az asztalon álló, mindössze 58 centiméteres humanoid robot, az Accenture bukaresti irodájából hozzánk repített Nao. Az előadást megelőző táncos-beszélgetős bemutatót követően, és miután az érkezők izgalma kicsit alább hagyott, megkezdődhetett a címadó előadás maga: a robotok fejlődése, jövőbeni felhasználásuk és szerepük IioT illetve az Industry 4.0 világában.

Miért éppen a robotok?

A robotok csodája abban rejlik, hogy bármire felhasználhatók, kezdte előadását Nógrádi Gábor, az Accenture autonóm rendszermérnöke. Így talán annyira nem is meglepő, hogy az elmúlt években robbanásszerűen megnőtt a kereslet rájuk, a sokrétűségük miatt ugyanis rengeteg problémára jelentenek megoldást, függetlenül attól, hogy az elöregedő vagy épp hiányzó munkaerőt pótolják, vagy épp az emberek számára túl veszélyes munkákat vállalják át. Míg 2004-ben még 1400 robotikai szabadalmat adtak be világszerte, ez 2013-ban meghaladta az ötezret, a robotikai célú beruházások pedig gyakorlatilag megtízszereződtek az elmúlt 10 évben.

Nagyon sokáig csak az autóipar profitálhatott az ipari robotokból, lévén a munka oroszlánrészét, az összeszerelést és a hatalmas panelek pakolgatását ők vállalták át. Ma azonban már gyakorlatilag bármilyen iparágban találkozhatunk gépi munkaerővel – bár a járműgyártás továbbra is tartja magát az első helyen, a második helyen az élelmiszeripar, a harmadikon pedig a fémipar áll a gépek alkalmazásában.

Az ipari robotok rövid története

Ezek a gépek egyébként hatalmas fejlődésen mentek keresztül az első ember vezérelte gép feltalálása óta. A manuális, ember által vezérelt gépeket (például a közönséges emelőkart) később az úgynevezett fix szekvenciális gépek váltották le: ezek már programozott eszközök voltak, azonban a funkciójukat nem, vagy csak nagyon nehezen lehetett változtatni. Ezek egy adott feladatot képesek nagyon jól ellátni. Őket követték az átprogramozható társaik, majd az úgynevezett ismétlő gépek: ezek megtanulják az adott mozdulatsort, amit az ember megmutat nekik, majd később milliószor tudják reprodukálni ugyanazt, száz százalékos pontossággal. Erre épít például a Moley robotséfje is.

Robotizált BMW-gyártósor Lipcsében (fotó: Wikipedia)

Ennél egy fokkal tovább lépnek az úgynevezett intelligens, vagy „okos” gépek, folytatta Nógrádi Gábor. Ezek az eszközök már képesek érzékelni a környezetükben történő változásokat (például, ha az egyik robotkar valamilyen meghibásodás miatt ráesik a gyártósorra) és alkalmazkodnak hozzájuk (mondjuk elteszik az útból a sérült gépet). Innen a következő lépést már az önálló, öntanuló, mesterséges intelligenciával rendelkező eszközök jelentik, ahhoz azonban, hogy ezek jól működjenek, szükség van egy keretrendszerre: ez az IIoT.

A bűvös négy betű: Industrial Internet of Things

Márpedig lehetnek akármilyen okosak, erősek és precízek a gépeink, ha azok felügyeletéhez és működtetéséhez örökre emberi jelenlétre van szükség. A szakember szerint így az ipar tényleges következő lépcsője, amit a svájci világtalálkozó óta csak ipar 4.0-nak neveznek, az valójában ennek a kommunikációs hálónak a létrehozása lesz. Ez bizonyos mértékben már ma is létezik, kistestvérét ismerhetjük a hétköznapi életből ismert, okos eszközeinket összekötő Dolgok Internetét.

Akárcsak a kereskedelmi felhasználású IoT, az ipari szintén hatalmas mennyiségű adatot állít elő, így az ezek feldolgozásával foglalkozó cégeknek (Big Data) nyitniuk kell az ipari eszközök felé is. A feladatok és a robotkarok mozgásának összehangolása ugyanakkor lehetővé tenné, hogy a gyárak sokkal kisebb területen működjenek – jelenleg ugyanis minél messzebb kell tenni egymástól a robotokat, hogy azok ne ütközzenek össze. Ez a költségek csökkentése mellett a környezetnek is jó hír, hiszen lényegesen kisebb területet kéne beépíteni.

Előnye ráadásul, hogy mivel a gépek folyamatosan kommunikálnak egymással a rendszerben, pontosan tudhatjuk, hogy hol történt meghibásodás, és még időben kijavíthatjuk, miközben a robotok átveszik a kieső eszköz munkáját, így a termelés sem csökken. A szakember szerint az ilyen rendszerek kialakításához szükséges szabványosítás, valamint az eszközök integrációja várhatóan a következő öt évben megvalósul, így 2021-et már szinte biztosan feljegyezhetjük a naptárunkba, mint az év, amikor a világ belépett az ipari forradalom negyedik fázisába.

Elon Musk már kitalálta – megvalósítható?

Ahogy szinte a világ minden technikai őrültségében, természetesen ebben is könyékig benne van a keze Elon Musknak. A Tesla vezér ugyanis nem kisebbet álmodott, mint azt, hogy – ismét a mágikus dátum – 2021-re az új gyárban már kizárólag robotok építik majd a Model 3-asokat. Meglátása szerint az ember ugyanis csak „útban van” az összeszerelés során.

A Privátbankár.hu kérdésére Nógrádi Gábor elmondta: valójában a technológia már most is rendelkezésre áll ahhoz, hogy Musk terve megvalósítható legyen, itt egyedül az intelligens, adaptív szoftverek jelenlegi hiánya okozhat némi fejtörést. Bár még mindig van lehetőség „hard kódolni”, vagyis előre megírni a szituációkra a gépek lehetséges válaszait, erre azonban nem lesz szükség, mivel a technológia legkésőbb öt éven belül biztosan a rendelkezésünkre áll majd.

Mi a helyzet a kereskedelmi, „emberszabású” robotokkal? Nem feledkeztünk meg Naoról – a Privátbankár.hu következő, hétfői cikkében az ő fejlődésüket járjuk majd körbe.
A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Föld körüli adatközpontot fejleszthet a 4iG 100 millió dollárért
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 10:27
A magyar vállalat ugyanekkora összeget fektethet be az Axiom Space-be, amely Kapu Tibor űrutazásában is kulcsszerepet játszott. 
Vállalat Ég az olajfinomító! – ezúttal a Chevroné, Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 09:57
Korábban oroszországi és ukrán olajfinomítókban kitört tűzesetek szerepeltek a hírekben, most viszont az amerikai olajvállalat El Segundo finomítója gyulladt ki Los Angelesben.
Vállalat Még a vártnál is jobban megy a Tescónak
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 09:16
Sikeresen vette fel a harcot a diszkontláncokkal a cég.
Vállalat Felforgatta a piacot az új magyar neobank, hol nyitnak számlát a vállalkozók?
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 08:43
Egyértelmű verseny folyik a bankok között a vállalkozók kegyeiért, ingyenes számlavezetéssel és házon belül ingyenes utalással kell versenyeznie a hagyományos bankoknak.
Vállalat Elon Musk nem lehet boldog: már nem a SpaceX a világ legértékesebb cége
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 14:07
Letaszították a trónról. 
Vállalat Magyarország továbbra is az európai mezőny élén garanciavállalásban
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 14:29
Immár a harmadik egymást követő évben Magyarország segíti Európában a legintenzívebben a kis- és középvállalkozások hitelfelvételét kezességvállalással. A Garanciaintézmények Európai Szövetségének (AECM) legfrissebb statisztikái szerint hazánkban a garanciaállomány a GDP 3,7 százalékát teszi ki, miközben az átlag mindössze 1 százalék körül mozog. Ez a kiemelkedő teljesítmény döntően a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. szerepvállalásának köszönhető, amely 2024-ben is rekordközeli eredményeket ért el a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozásának támogatásában.
Vállalat Berobbant az M&A piac, kapósak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 13:06
Történelmi rekordot döntött a hazai vállalatfelvásárlások száma.
Vállalat Végzett a 4iG, ez az új távközlési felállás
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 09:37
A 4iG Csoport új tagvállalataként lépett színre a 2Connect Távközlési Infrastruktúra és Hálózati Szolgáltatások Kft., Magyarország egyik legnagyobb, kizárólag nagykereskedelmi, vezetékes távközlési és infokommunikációs infrastruktúra-szolgáltatásokat nyújtó vállalata. A társaság a korábbi Invitech, Antenna Hungária, DIGI és One Magyarország hálózati infrastruktúrájának egybeolvadásával jött létre, 2Connect márkanév alatt.
Vállalat Veszteséggel zárta az első félévet az AKKO Invest
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 19:10
Csaknem változatlan bevétel mellett egyszeri tételek miatt keletkezett veszteség – közölte a társaság kedden.
Vállalat Az MBH Bank még szorosabban működik együtt a rendőrséggel a digitális csalások ellen
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 18:10
Együttműködési megállapodás keretében még szorosabbra fűzte partnerségét az MBH Bank és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a digitális térben elkövetett, vagyon elleni bűncselekmények megelőzése, gyorsabb felderítése és hatékonyabb kezelése érdekében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG