Most a Daimler körül szaglásznak, nem manipulálták-e az autók kibocsátását.
A Süddeutsche Zeitung cikke szerint a német szövetségi közlekedési minisztérium vizsgálóbizottság elé rendelte a Daimler konszert, a gyanú szerint ugyanis ők is manipulálták egyes modellek dízelmotorjainál az emissziós értékeket a teszteken. Az Untersuchungskommission Abgas vizsgálóbizottságot Alexander Dobrindt szövetségi közlekedési miniszter állította fel még a Volkswagen dízelbotrányának a felgöngyölítésére, a szervezet azonban időközben a többi autógyártó modelljeinek a vizsgálatára is kiterjesztette tevékenységét.
A sajtójelentések szerint a Daimler különböző furgon és személygépkocsi modelljeibe épített OM 642 és OM 651 típusjelű motorjai kerültek a stuttgarti ügyészség látóterébe az emissziós értékek manipulálásának a gyanújával. A konszernt nem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan melyik típuscsaládokba építette be a szóban forgó motorokat, de feltételezések szerint az ügy nagyjából egymillió autót érinthet.
Mindeközben a BMW mellett a Daimler is rekordokat döntött az eladásaiban az év első felében, erről korábban itt írtunk bővebben. >>>
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A 4iG Közép-Ázsiában is szeretne terjeszkedni a távközlés és a digitális infrastruktúra piacán, és szóba került az Üzbegisztán–Magyarország Befektetési Alap is.
2020, vagyis a koronavírus-járvány óta egyre nagyobb szerepet kapnak az állami garanciaprogramok, kamattámogatások az európai vállalatok hitelezésében: Magyarország Lengyelországgal együtt kiemelkedik a közép- és kelet-európai régióból. Ahol eurót használnak, ott az alacsonyabb piaci kamatok miatt kevésbé jellemző az állami szubvenció.
Egyre nagyobb lendülettel tarolják le a kínai autógyártók az európai piacot. A térnyerésből a magyar gazdaság egyelőre nem profitál, hiszen a BYD szegedi gyárának még hosszú hónapok kellenek, hogy meginduljon a termelés.
Erős első negyedévről, 23 százalékos növekedésről számolt be a Toyota a magyarországi újautó-piacon: a japán márka 5109 személyautót és kisteherjárművet helyezett forgalomba 2026. első három hónapjában.
A Korean Air után a Dél-Koreai Köztársaság második legjelentősebb légitársasága, az Asiana Airlines is közvetlen járatokat indít Budapest és Szöul között, heti három alkalommal – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).