3p
Ki ne talált volna már a postaládájában különböző termékbemutatókra invitáló meghívást, mely azt ígérte, hogy igen kedvező áron vásárolhatunk, vagy akár csábító ajándékokhoz is jutunk? Sokakat hívnak telefonon egészségi állapot felméréssel egybekötött rendezvényekre, ahol természetesen egy fantasztikus termék kerül bemutatásra, kihagyhatatlan kedvezmények és ajándékok megszerzésének ígéretével.

Ezeknek az ajánlatoknak elsődleges címzettjei az ún. „60+ korosztályhoz” tartozó fogyasztók, akiknek egy-egy ilyen termékbemutatón történő részvétel nem csak a vásárlás lehetőségét, hanem kellemes időtöltést és ismerőseikkel, hasonló problémával, gondokkal küzdő idősebb személyekkel történő találkozási lehetőségét is nyújtja – írja tájékoztatójában a Gazdasági Versenyhivatal.

Nem lehet bejelentés nélkül termékbemutatózni

Az elmúlt évtizedben durván megszaporodott azon vállalkozások száma, akik úgynevezett üzleten kívüli értékesítéssel és ezen belül termékbemutatók szervezésével és lebonyolításával foglalkoznak.

A 210/2009. (IX. 29.) kormányrendelet értelmében minden olyan utazás vagy rendezvény helyét és időpontját be kell jelenteni az illetékes jegyzőnek, amely termékek forgalmazása céljából kerül megtartásra.

A bejelentést a bemutató előtt legkésőbb tizenöt nappal előtte kell megtenni, a jegyző pedig ezt továbbítja haladéktalanul, de legkésőbb három napon belül a rendezvény helye szerint illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőségnek.

Kiszolgáltatott fogyasztók

A bemutatók során általában egészséggel kapcsolatos szolgáltatások és termékek kerülnek ismertetésre. Mivel a résztvevők többsége valamilyen egészségügyi problémával küzdő idős személy, akinek esetlegesen családtagjai is valamilyen egészségügyi kezelésre szorulnak , így fokozottabban nyitottak az ilyen jellegű ajánlatokra, és az e területen megjelenő új termékekre vagy gyógyszereket helyettesítő alternatív megoldásokra.

A rendezvény során bemutatott termékek az elhangzó tájékoztatás szerint jelentős árkedvezménnyel vásárolhatók meg. Az ajánlott ár először nagyon borsos, de aztán különböző kedvezményeket lehet kapni, sőt sorsolással is nyerhet a résztvevő levásárolható kedvezményt, melynek mértéke sok esetben a termék eredetileg hirdetett vételárának 70-80 százalékát is eléri. Az árkedvezményen kívül a vásárlók még ingyenesnek mondott ajándékot (edénykészlet, óra, stb.) is kaphatnak.

Ne dőljenek be a szakkifejezéseknek!

A termékbemutatók során előfordul az is, hogy az üzletkötő olyan hitelesnek tűnik, mivel szakszerű kifejezéseket használ, hogy azt képzetet keltik a fogyasztókban, hogy az üzletkötő egészségügyi végzettséggel rendelkező személy (pl. orvos). A GVH javasolja, hogy a vásárlás folyamata során ne habozzon rákérdezni – amennyiben kérdés vagy kétely merül fel – a termékbemutatót tartó személy végzettségére, képzettségére, illetve annak igazolására.

Nem szabad semmit elsietni

Nem ritka, hogy az áruvásárlási szerződés a helyszínen azonnal aláírásra kerül a fogyasztó részéről. A fogyasztók számára az üzletkötők hangsúlyozzák az ajánlatok egyszeri, egyedi és igen kedvező jellegét, így a fogyasztók a szerződést és a kapcsolódó általános szerződési feltételeket nem olvassák át, azok megértésére, értelmezésére így nincs lehetőség.

A Versenyhivatal javasolja, hogy gondolja át anyagi helyzetét és hagyjon időt arra, hogy az ajánlatot alaposan átgondolja, valamint mérlegelje azt, hogy milyen anyagi következményeket és kötelezettséget von maga után egy ilyen szerződés megkötése.

A cikk hamarosan megjelenő következő részében kiderül, hogy milyen jogai vannak a fogyasztónak a szerződés megkötése után!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG