4p
A tejtermékeket, a húsokat és a tojást eleve a hűtőszekrényben kell tartani, de lehet, hogy rosszul tudod, mit és hova. Mit kell tennünk a legfelső polcra, mit a hűtő ajtajára? És vajon mi a helyzet a többi élelmiszerrel? Mit kell a fagyasztóba raknunk? Ráadásul vannak olyanok, amelyeknek kifejezetten nem tesz jót, ha a hideg helyre tesszük. Itt van minden, amit a helyes tárolásról tudni kell.

A Nébih az eteltcsakokosan.hu oldalon gyűjtötte össze, mit és hova kell tennünk a hűtőszekrényben, íme:

Alsó polc

A legfontosabb szabály, hogy a nyers húst az alsó polcon kell tárolni, minden esetben legyen becsomagolva, ne okozhasson keresztszennyeződést, vagyis a hús csomagolása, esetleg a leve ne szennyezhesse be a mellette lévő élelmiszereket. Ha fentebbi polcra helyeznénk, megvan rá az esély, hogy lecsöpögjön a leve más élelmiszerekre. Beszennyeződésnél kórokozók kerülhetnek át és elkészítés és fogyasztás után megbetegedést okozhatnak.

A tojás főszabály szerint az alsó polcon tárolandó, viszont a hűtőszekrény gyártók a hűtők ajtajára tojástartókat terveznek és kialakítanak, így az is elfogadott tárolási hely.

Így pakolj a hűtődbe. Kép forrása: eteltcsakokosan.hu

Fiókok

Zöldségeket (például a salátát és gombát) az erre kialakított fiókokban kell tárolni. A hagymafélék nem igényelnek hűtést.

Fogyasztásra kész élelmiszereket (teljes felületükön be vannak csomagolva): sajtot, joghurtot, kolbászt a középső polcra érdemes helyezni, míg az ételmaradékokat és készételt a legfelső polcra.

Sokan kihagyták a kolbászt illetve a hűtőn kívülre helyezték. Ugyanakkor kevés lakásban található megfelelő hőmérsékletű kamra, ahol hagyományos módon lehet tárolni/lógatni a kolbászokat, sonkát és szalonnát. A hétköznapi otthonokban gondolkodtunk, így mindenképp hűtőbe kell helyezni a kolbászokat, szalámikat. Ezeket a középső és felső polcra is helyezhetjük.

Hűtőajtó

A hűtő ajtajában a saját csomagolással rendelkező, nagyobb méretű élelmiszerek kerülnek salátaöntetek, ketchup, mustár, üdítők és a vaj. Igyekezzünk olyan élelmiszereket az ajtóba tenni, amik – pont a megfelelő saját csomagolás és jól zárhatóság miatt – nem szennyezik a hűtőt. A narancslé, miután felbontottuk, hűtést igényel, ha még kancsóba töltve tároljuk, akkor érdemes lefedni (eleve fedővel rendelkező kancsóba kell önteni). A vajat pedig mind az ajtót, mind a középső polcra lehet tenni.

Mit kell mindenképpen a hűtőben tárolni?

Melyek azok, amelyeket mindenképp hűtőszekrényben kell tárolni és melyek, amelyeknek nem hiányzik, sőt nem is tesz jót? Ezekre is választ ad az eteltcsakokosan egy másik cikkben.

Hűtőben a helyük:

  • bontott üveges konzervek, befőttek, lekvárok
  • bontott mustár, majonéz, ketchup, szószok
  • saláták, spenót, sóska, karfiol, brokkoli
  • bogyós gyümölcsök
  • gomba (vékony nedvszívó papírral – szalvéta, konyhai kéztörlő papír – takarjuk le, hogy a kicsapódó víz ne csöpögjön vissza)
  • felvágott dinnye
  • krémes sütemények
  • főtt, füstölt sonka jellegű készítményeket (pl. kötözött sonka, gépsonka)

Azokat az élelmiszerek, amelyeket éppen most vettünk, ne a hűtő előterébe tegyük, hanem inkább hátrébb, hiszen azokat az élelmiszereket kell előbb elfogyasztani, amelyek már régebb óta a hűtőszekrényben vannak.

Száraz, hűvös helyen tárolandó élelmiszerek:

  • citrusfélék
  • banán, ananász, avokádó, gránátalma, mangó, papaya, passiógyümölcs
  • cukkini, padlizsán
  • burgonya, uborka
  • vöröshagyma, fokhagyma
  • paradicsom, paprika
  • dinnyefélék
  • hagyományos nyers füstölt sonka
  • méz
  • kávé
  • olaj
  • kenyér

Fagyasztóban tárolandó élelmiszerek:

  • nyers húsok – az előkészített húsokat akkora adagokba porciózzuk, amennyit később egyszerre felhasználunk
  • készételek
  • válogatott, tisztított gyümölcsök
  • blansírozott (leforrázott, előfőzött) zöldségek
  • zöldfűszerek – akár fél évig is tárolhatjuk a mélyhűtőben kisebb adagokra porciózva, fóliába csomagolva.
  • darált mák, dióbél

Annyi élelmiszert fagyasszunk le, amennyit előreláthatólag fel is használunk a kiolvasztás után. Mindig címkézzük fel a csomagokat! A címkére írjuk rá, hogy mit tartalmaz a csomag, és mikor raktuk el. Alapos tisztítás és átválogatás után tegyünk élelmiszert a fagyasztóba. A felengedett élelmiszereket újrafagyasztani tilos.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG