4p
Legalább 430 ezres nézőcsúcs kellene ahhoz, hogy pluszban zárjon az idei Sziget. Döntően a fellépők miatt ugrik negyedével, 4,7 milliárdra a költségvetés, ezek között is nagy falat lehet a nyitónapon fellépő Robbie Williams gázsija - nyilatkozta Gerendai Károly főszervező.
Gerendai Károly főszervező az idei Sziget fesztivál sajtótájékoztatóján a fővárosi A38 Hajón 2015. május 14-én. MTI Fotó: Mohai Balázs

Idén több mint negyedével 4,7 milliárd forintra ugrik az augusztus 10-17 között zajló 23. Sziget Fesztivál költségvetése – mondta el Gerendai Károly a Népszabadságnak. A tavalyi 3,65 milliárdos költségvetéshez képest eredetileg is 300-400 millióval többet terveztek a programokra fordítani, ám a fellépti díjak évi 30-40 százalékos emelkedése miatt ezt is meg kellett hogy fejeljék. A gázsik növekedése Gerendai szerint azzal függ össze, hogy a fellépők száma behatárolt, a fesztiválszervezők versengenek értük.

Gerendai nem árulta el, hogy a -1. napon fellépő Robbie Williams mennyiért énekel majd, de százmilliókról lehet szó – ám érte valószínűleg megtelik az egyszerre 85 ezer főt befogadni képes rendezvény-helyszín.

Minden többe van

A Sziget-költségei ezen túlmenően is megemelkedtek: 55 millió forintot jelent a reklámadó, közel felével mintegy 70 millióra emelkedik a Fővárosi Önkormányzatnak a területért fizetendő díj és az egészségügyi készültséget az eddigi díj kétszereséért immár kötelezően az Országos Mentőszolgálat látja el.

A többi fesztivál már szépíti a mérleget

A Sziget bevételeihez járul hozzá az 50 millió forintos állami támogatás – ugyanennyit kapnak a soproni Volthoz és a Balaton Soundhoz is. A Sziget Kft e két rendezvénye ugyanakkor nyereséget termelt – a 800 milliós költségvetésű Volt Fesztivál néhány tízmilliós nyereséget hozott, míg az 1,25 milliárdba kerülő Balaton Sound mérlege még nem végleges.

A Sziget főszervezője ennek ellenére lát még esélyt a nyereségre – ehhez azonban rekord-látogatószám kellene - a tavalyi 415 ezres rekord-látogatószámot további 15-20 ezerrel kellene megfejelni a Szigeten. Egyelőre úgy fest, az időjárás ebben támogatja a szervezőket.

Jegyárat emeltek

A bevételek biztosításhoz mintegy tíz százalékkal megemelték a jegyárakat - a napijegyekét kicsit nagyobb, a hetijegyekét kisebb mértékben. A hetijegy így 72-80 ezer forint, a napijegy a mínusz első napon 20 ezer, a továbbiakon 18 ezer forint. A hetijeggyel sátor is bevihető; a több tízezerbe kerülő őrzött kempinghelyek ugyanakkor jórészt már elfogytak.

Korn koncert a 2014-es Szigeten. MTI Fotó: Mohai Balázs

Jól fogynak a jegyek, kapósak a kedvezmények

Továbbra is elérhetőek különböző - akár ötvenszázalékos - jegyárkedvezmények az Erste és a (Sziget-tulajdonú) Meex szervezésében, vagy az OTP Mobil által fejlesztett Simple mobilalkalmazáson keresztül – itt 2000 forint a kedvezmény. A látogatók este 11 óra után továbbra is féláron mehetnek a Szigetre.

Gerendai szerint a jegyeladásokban időarányosan jól állnak: a bérletesek 90, a napijegyesek 25 százaléka külföldi, idén egyébként a külföldi fiatalok csábítására nem költöttek a korábbiaknál sokkal többet, mivel a látogató arány stabilnak mondható.

Tavaly óta emelkedett ugyanakkor a szponzori bevétel, amely így a költségvetésük 13 százalékát teszi ki. Nagy bevételt hozhatna, de egyelőre nincs névadó szponzor. Komoly tétel ugyanakkor, hogy a szponzorok ugyanakkor további több mint egymilliárd forintot költhetnek el a Szigethez kapcsolódó rendezvényeikre, reklámanyagaikra, színhelyeikre.

A vendéglátóktól-árusoktól a bevétel 7-8 százalékát várják. A pultoknál továbbra is csak készpénzmentesen lehet fizetni, a nagykereskedő által válogatott áruk jó részét ismét egységárakon mérik, egy korsó Dréher sör tavalyhoz hasonlóan 650 forint lesz. (A fizetés fesztiválkártya mellett bármely bank által kibocsátott érintőkártyákkal, sőt akár mobilfizetéssel is megoldható - erre jelenleg a Telekom és a Vodafone ügyfelei képesek, akik Telekom Mobiltárca vagy Vodafone Wallet szolgáltatásra regisztráltak és rendelkeznek az OTP által kibocsátott OTP MasterCard Mobil PayPass típusú kártyával. )

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG