1p
A NAV által az ukrán határszakaszon az üzemanyag-turizmus visszaszorítása érdekében bevezetett intézkedések következtében a határátkelők forgalma 24 százalékkal, az átlagos várakozási idő 46 százalékkal, a behozott üzemanyag mennyisége pedig 32 százalékkal esett vissza. Ugyanakkor a határmenti régió üzemanyagforgalma az országos visszaeséssel ellentétben emelkedett.

Az ukrán határszakaszon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) március elejétől fokozottan ellenőrzi az üzemanyag vám- és adómentes, magáncélú behozatalát. A NAV ellenőrzi, hogy az üzemanyag-behozatal kizárólag alkalmi jellegű-e, személyes használtra hozzák be, és azt, hogy a behozott üzemanyagnak sem a jellege, sem a mennyisége nem utal-e kereskedelmi mennyiségű behozatalra. Abban az esetben, ha a feltételek valamelyike nem teljesül, az üzemanyag csak jövedéki adó és általános forgalmi adó megfizetése után hozható be Magyarország területére.

Az ellenőrzés tapasztalatai, valamint a magyarországi üzemanyagtöltő-állomások az intézkedést megelőző egy éves időszakra vonatkozó forgalmi adatainak elemzése alapján a benzinforgalom az Észak-alföldi régióban az előző év március havi adataihoz képest 0,59 százalékkal emelkedett, ebből a legnagyobb mértékű növekedés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, ahol 8,75 százalékot tett ki az emelkedés. Az éves országos átlaghoz viszonyítva ez 11,7 százalékos növekedést jelent, míg országosan az értékesített benzin mennyisége ugyanezen időszakban 3 százalékkal csökkent.

Az adatok alapján a gázolajforgalom a régióban az előző év azonos időszakához képest 5,61 százalékkal nőtt. Ez különösen jó eredmény az országos adatok tükrében, hiszen az országos átlagos változáshoz képest 7,1 százalékkal emelkedett a gázolajforgalom az észak-alföldi megyékben, ezen belül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 4,3 százalékos növekedést mutat, míg  országosan az értékesített gázolaj mennyisége ugyanezen időszakban 1,52 százalékkal csökkent.

A vizsgált adatok szerint az országos visszaesés mind a benzin, mind a gázolaj forgalom tekintetében 2012 márciusában továbbra is megfigyelhető, amely az üzemanyag árak folyamatos emelkedésének hatása. Ugyanakkor az országos visszaesés ellenére az Észak-alföldi régióban, továbbra is tapasztalható egy erőteljes dinamikájú növekedés, ami szezonális hatásokkal nem magyarázható.

A magyar-ukrán határon áthaladó utasforgalomban ugyancsak változások figyelhetők meg, éves összehasonlításban Ukrajna felől belépő gépkocsik számában 24 százalékos visszaesés tapasztalható, míg a behozott üzemanyag mennyisége 32 százalékkal csökkent. A forgalom visszaeséséből következik, hogy jelentősen, 46 százalékkal csökkent az ukrán határszakaszon a várakozási idő.

A NAV kiemelte, hogy a határon bevezetett intézkedéseknek köszönhetően az üzemanyag forgalmazás a határról a legális üzemanyagtöltő állomások irányába tevődik át, ezért a továbbiakban is fokozottan fognak ellenőrizni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG