Az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított az Erzsébet-utalványok és a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) miatt Magyarországgal szemben. Az Erzsébet-utalvány ugyanis gyakorlatilag monopolhelyzetbe került. Hasonló folyamatok zajlottak le a SZÉP-kártyával is.
A luxemburgi bíróságon a per múlt héten indult egy írásbeli szakasszal, ám a magyar állam a tárgyalás megtartását kezdeményezte, amire a május 12-e után kerülhet sor - írta a lap. Az igazságügyi miniszter szerint az uniós per keretében a főtanácsnoki indítványra már 2015 nyarán sor kerülhet, ám a bírák várhatóan csak az év végén hozzák meg ítéletüket, így nem zárható ki, hogy jövőre már át is kell alakítani a hazai cafeteria-rendszert.
Elbukhatja a magyar kormány az Erzsébet-utalvány és a SZÉP-kártyák miatt a napokban indult pert a luxemburgi bíróságon - írta a Napi.hu.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Putyin elárulta, milyen választ ad Európa militarizálódására
8 órája
-
A horvát kormányfő tárgyalóasztalhoz ültetné Orbán Viktort és a Molt
9 órája
-
Von der Leyen is kosarat kapott Koppenhágában
9 órája
-
Nézze, merre tartott ma a forint!
10 órája
-
Szijjártó Péter kiosztotta az ukrán elnököt
10 órája
-
A Richter lökte a BUX-ot
10 órája
-
Terrorcselekményként kezelik a manchesteri zsinagógánál történt támadást
11 órája
Mfor.hu Top24
- Izrael őrizetbe vette Greta Thunberget
- A teljes nyomdai szektort veszélyezteti a brutális adóemelés?
- Orbán Viktor bejelentette: aláírásgyűjtést indítanak Brüsszel háborús tervei ellen
- Már augusztusban látszott, milyen felfordulást okoz majd az Otthon Start
- Súlyos sértés: bocsánatkérést vár Takács Pétertől a Magyar Orvosi Kamara
- Olyan boltot nyitott a Tesco Magyarországon, amilyen még nem volt
- Bevallotta az Európai Bizottság, pénzhez juthat Magyarország
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
- Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján 2025. szeptember 29. 14:01
- Olajat önt a tűzre Szijjártó Péter? – visszaszólt a horvát miniszterelnöknek 2025. szeptember 27. 10:31
- Leállt az Egyesült Államok, megbénult a kormány 2025. október 1. 06:04
Havi top
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese 2025. szeptember 19. 20:01
- A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa 2025. szeptember 13. 08:55
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
Friss
Nemzetközi
Putyin elárulta, milyen választ ad Európa militarizálódására
Az orosz elnök szerint meggyőző választ fognak adni.
8 órája
Nemzetközi
A horvát kormányfő tárgyalóasztalhoz ültetné Orbán Viktort és a Molt
Mérsékelné a retirokát a horvát kormányfő.
9 órája
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Fokozott ellenőrzések az egri buszpályaudvar környékén: több száz embert igazoltattak, több körözött személyt elfogtak
14:08
-
Az időjáráshoz igazodva, fokozatosan indul a fűtési szezon Egerben
12:29
-
Bizalmas irat bizonyítja, hogy Mészáros Lőrinc finanszírozza Orbán apjának luxusberuházását
10:18
-
Javítási munkák miatt akadozhat a forgalom a Sas úton
08:20
-
A háziorvosokba volt képes belegyalogolni az egészségügyi államtitkár
07:56
legolvasottabb
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese
2025. szeptember 19. 20:01
-
A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa
2025. szeptember 13. 08:55
-
Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot
2025. szeptember 9. 08:29
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
top 24
-
Váratlan nagy bejelentést tett a Richter
2025. október 2. 09:19
-
Bod Péter Ákos: Jönnek a hitelminősítések – és van ok az aggodalomra
2025. október 2. 05:46
-
Izrael döntött, mi lesz Greta Thunbergékkel
2025. október 2. 13:51
-
Izrael feltartóztatta Greta Thunberget
2025. október 2. 06:34
-
Von der Leyen is kosarat kapott Koppenhágában
2025. október 2. 19:01
