1p
A Széll Kálmán-tervben meghatározottnál egy évvel később, 2014-ben vezethetik be Magyarországon az e-útdíjat, melynek lényege, hogy használat arányában kell majd fizetni az autósoknak. Pontosabban a személygépjárművek vezetői eleinte még választhatnának.

Az nem titok, hogy a használatarányos fizetést lehetővé tévő e-útdíjat be akarja vezetni a kormányzat az átalánydíj fizetésének megfelelő matricás rendszer helyett - a Széll Kálmán Terv szerint már 2013-tól elérhető lenne az új rendszer. Nem így lesz.

Kiknek kellene fizetnie?

Az Index birtokába került, a fejlesztési tárcánál készült kormányzati előterjesztés szerint 2014-től a most D2, D3 illetve D4 díjkategóriába tartozó járművek két év múlva már e-útdíjat fizethetnek. A D1-es kategóriába tartozó személyautók és motorok (a 3,5 tonnánál nem nehezebb járművek) tulajdonosainak a tárca szerint lehetővé kéne tenni a "távlati önkéntes csatlakozás lehetőségét". Az előterjesztés szerint, aki például csak nyaraláskor használja az autópályát személyautójával, vagy az agglomerációból autópályán keresztül jut be egyszerűen a fővárosba, az fizethetne a megtett kilométerek alapján. 



A rendszer kiépítése 50 milliárdba kerülne az NFM szerint, de már az első évben 110 milliárdot hozna be az államnak, mely 13 év alatt 400 milliárd forint felé is duzzadhat. Az e-útdíjat kezdetben főleg gyorsforgalmi utakon szednék.

Az uniós árplafon felének felelne meg a bevezetendő útdíj, ami a legnehezebb, most D4-esnek nevezett díjkategóriában kilométerenként 20 forintot jelentene. Az Index kalkulációja szerint a kamionosok terhe így nagyjából háromszorosára nőhet, a matricás rendszerben 3375 forintos díj helyett majd  10 000-et fizethetnek a legfelsőbb árkategóriába tartozók.

Az előterjesztés azonban sok dologban nem foglal pontosan állást. Így nem tudni, hogy pontosan hogyan is vezetnék be az útdíjat és milyen ütemezéssel. Az biztos, hogy legkevesebb 6 év kell a rendszer teljes felállításához.

A személyautók a sztrádán sem fizetnek majd?

Az NFM felveti annak lehetőségét, hogy a 60kW motorteljesítmény alatti autóknak nem kellene fizetnie - még a sztrádákon sem. A környezetvédelem ilyesfajta támogatása mellett ugyanakkor a tervezet egyetlen felvázolt alternatívájában sem számol azzal, hogy a városi elkerülő utak ingyenesek maradjanak, vagyis ezekért is fizetni kellene, akárcsak az M0-ás használatáért. Ez viszont ellentmond a nemzetközi sztenderdeknek, általában a használatarányos útdíj-rendszert használó országokban az elkerülők ingyenesek.

Az NFM gyors megtérüléssel számol, mint azt jeleztük, a rendszer fenntartása szerintük évi 22 milliárdot emésztene fel.

Matolcsy-Fellegi párharc: Némethné győzött

Valószínű, hogy az útdíjból származó bevételeket az állam visszaforgatná a közutak fenntartásába, azok fejlesztésére költené. Az Index szerint az e-útdíj koncepciója épp ezen a ponton akadt el, mert Matolcsy György és Fellegi Tamás nem tudott abban megegyezni, mi legyen a bevételek sorsa. A nemzetgazdasági tárca vezetője azt szerette volna a bevételek az államkincstárat gazdagították volna. Az Index szerint Németh Lászlóné érkezésével az NFM lobbiereje alaposan megnőtt, ezért végül az ő akaratuk fog érvényesülni.

A tervezet szerint kockázatosak a szűk határidők, más EU-tagoknál is sokáig tartottak a közbeszerzési eljárások, ez pedig lassíthatja a beruházást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 5. 10:39
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
Vásárló A Q10 koenzim forradalma
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 11:19
A Q10 koenzim az emberi szervezet egyik alapvető, mégis sokak számára kevéssé ismert összetevője. A mitokondriumokban található, és kulcsszerepet játszik az energia (ATP) termelésében. Ahogy az ember öregszik, a természetes Q10 szint csökkenése kihathat az életminőségre, ezért pótlása egyre elterjedtebbé válik azok körében, akik szeretnék fenntartani vitalitásukat.
Vásárló Fókuszban a szemhéjplasztika
Márkázott tartalom | 2026. június 1. 11:14
A modern esztétikai kezelések világában új lehetőségek nyílnak meg azok számára, akik szeretnének frissebb, üdébb megjelenést elérni. Az esztétikai beavatkozások között a szemhéjplasztika különösen népszerű, mivel viszonylag egyszerű módon képes átalakítani az arckaraktert. 
Vásárló Közös megegyezéses válás: gyors és konfliktusmentes út a különváláshoz
Márkázott tartalom | 2026. május 30. 12:00
A válások során sok pár találkozik azzal a dilemmával, hogy békés úton, közösen egyezve bontják fel a házasságukat, vagy inkább peres útra terelik az ügyet. Az első lehetőség számos előnyt hordoz magában, amit érdemes alaposan megfontolni. Az utóbbi években a közös megegyezéses válás egyre népszerűbbé vált, nem véletlenül. De mi áll ennek a trendnek a hátterében?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG