Utoljára tavaly júniusban kellett volna képzeletbeli bevásárlásunkért 15 ezer forintnál nagyobb összeget az áruházakban hagynunk
Június 8-án végzett felmérésünk során ismét három áruházat jártunk be: az Auchan-, a Cora- és a Tesco-lánc egy-egy hipermarketében azt mértük fel, mennnyiért szerezhetnénk be az általunk összeállított 30 termékből álló tesztkosarat. Az összesítés alapján megállapíthatjuk, hogy Árkosarunk történetében eddig nem tapasztalt mértékben, 5,9 százalékkal több pénzt kellett volna e hónapban májushoz képest a kasszánál hagynunk.
Éves összehasonlításban - mint az alábbi ábra is mutatja - még árcsökkenésről beszélhetünk (-0,9%), ez azonban elsősorban a magas bázissal magyarázható. 2009 júniusában Árkosarunk értéke lokális csúcson tartózkodott és olyan szintet ostromolt sikertelenül, melyet 2008 nyarán sem sikerült átvinnie. Forintértékben kifejezve mindez havi szinten 837 forint növekedést, éves viszonylatban pedig 135 forintos árcsökkenést jelent a teljes kosár tekintetében. Az átlagos kosárérték a három áruházban júniusban 15 007 forintot tett ki.

A Privátbankár Árkosár éves árindexének alakulása az elmúlt 6 hónapban
| Múlt havi Árkosarunkat itt olvashatja: Ismét az Auchan az élen az árversenyben |
A legkisebb havi szintű áremelkedést júniusban a madaras láncnál mértük: az Auchannál 4,1 százalékos drágulást tapsztaltunk. A Tescóban 5,8, a Corában pedig 7,7 százalékkal lett volna magasabb a számla végösszege a májusi árkörképhez képest. Éves viszonylatban már vegyes a kép: az Auchanban 5,3 százalékos volt a lemorzsolódás, a Corában szinten maradtak nagyjából az árak, a Tesco viszont átlagosan 2,3 százalékot emelt. (A budaörsi Tescóban ottjártunkkor csirkemellet nem találtunk, így árlistánkban helyettesítő termékként ezúttal a felsőcomb-filé szerepel.)
Az áruházak árversenyében ezútal nem volt változás: a sort továbbra is az Auchan vezeti, majd a Cora és a Tesco következik. Az első és harmadik helyezett közötti árkülönbség júniusban 1 454 forint volt. Ha az egyes termékeket rendre abban az áruházban szereztük volna be, ahol azok a legolcsóbbak voltak, akkor 13 313 forintba (és persze tripla utazgatásba) került volna a kosár. Ennél az Auchan 5,6, a Cora 15,9, a Tesco pedig 16,6 százalékkal volt drágább.
.jpg)
A Privátbankár Árkosár átlagos ellenértéke indulás óta, illetve a féléves mozgóátlag (rózsaszínnel rajzolva)
Az egyes termékeket vizsgálva a legnagyobb áremelkedést egy hónap alatt a közel 50 százalékkal dráguló alma produkálta, de 37 százalékkal kellett többet fizetni a csirkemellért, 29 százalékkal többet pedig a sertésmájasért. A csökkenő oldalt ezúttal leginkább a liszt erősítette (-34%). Utóbbi éves szinten is jól teljesített, a 29 százalékos lemorzsolódást csak a banán 38 és az alma 35 százalékos árcsökkenése múlta felül. Közel ötödével drágult ugyanakkor éves távon a párizsi.
| A KSH holnap teszi közzé az infláció májusi alakulásával kapcsolatos adatokat. Áprilisban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,5% volt, 2009. áprilishoz viszonyítva az árak 5,7%-kal növekedtek. Részletek>> |
Privátbankár
Címlapon
Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
Görögországban leálltak a 130 milliárd eurós hitelprogramhoz kapcsolódó reformok - írta a Süddeutsche Zeitung. A német lap szerint az átmeneti kormány csaknem teljesen cselekvésképtelen, a februárban elfogadott hitelprogramhoz kapcsolódó előírásokat pedig egyáltalán nem tudja teljesíteni. Leállt például a privatizáció, ami önmagában is milliárd eurós nagyságrendű lyukat üt a költségvetésben.
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
- Bajban vannak a mezőgazdasági vállalatok
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Tranzakciós illeték: a kormány megkapta a bankok módosító javaslatait
Még több Fogyasztó
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- KSH: Foglalkoztatottság
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Megtáltosodott az OTP
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Nabucco és Déli Áramlat: rövidülnek a megaprojektek
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy




