A Ház a törvényt - amelyet 331 igen szavazattal, egy nem ellenében fogadott el - a fideszes Mágori Józsefné és Zsigó Róbert kezdeményezésére egészítette ki a fenti a rendelkezéssel, amely azt is megtiltja, hogy a közszolgáltató cégek külön díjat számítsanak fel a nyomtatott számla egyszeri kiadásáért.
A jogszabály - amely a kihirdetése után két hónappal lép hatályba - a közszolgáltatások körébe sorolja a víziközmű-, a földgáz-, a villamosenergia- és a távhőszolgáltatást, a szemétszállítást, a kéményseprést, az elektronikus hírközlési és a postai szolgáltatást.
A törvény meghatározza a fogyasztók körét, közéjük tartozhatnak majd civil szervezetek, egyházak, társasházak, lakásszövetkezetek, a kis és közepes vállalkozások is, ha árut vesznek, kapnak, használnak, igénybe vesznek, illetve az áruval kapcsolatos kereskedelmi ajánlat címzettjei.
Tartalmazza a jogszabály azt is, hogy az állam a fogyasztóvédelmi oktatással kapcsolatos feladatait az iskolákkal, a fogyasztóvédelmi hatósággal, a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületekkel együttműködve látja el. Az ügyfélszolgálatok működtetését pontosították és szigorították, például a telefonon vagy elektronikus úton közölt panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítóval ellátni.
A jogszabály alapján az ügyfélszolgálatoknak a hét egy munkanapján 7 és 21 óra között legalább tizenkét órán keresztül folyamatosan nyitva kell tartaniuk, és ugyanígy a telefonos ügyfélszolgálatnak is elérhetőnek kell lennie napközben legalább egyszer, tizenkét órán át. Az új fogyasztóvédelmi törvényben rögzítették azt is, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság vagy a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek pert indíthatnak a fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése érdekében.
A parlament az új fogyasztóvédelmi törvény hétfői elfogadásával kimondta, hogy a közszolgáltatók nem szedhetnek külön díjat azért, mert ügyfelük a számláját sárga csekken, postai befizetéssel egyenlíti ki.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas
szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol
nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk
egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek
között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is
tartalmaz.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Putyin átírja a történelmet
2 órája
-
Egészen meghökkentő, hol támad a rezsidémon
14 órája
-
Navalnij barátja először nyilatkozott megtámadása óta
15 órája
-
Kisvárosnyi embert menekítettek ki Harkivból
16 órája
-
Megvan a döntés Fico merénylőjéről
16 órája
-
Szakértő: a mostani rezsicsökkentés hosszú távon nem fenntartható
18 órája
-
Friss hírek jöttek Fico álapotáról
18 órája
Mfor.hu Top24
-
Utolsó napok: Ön kinek adja az szja egy százalékát?
-
Csaknem 7700 polgármesterjelölt indul a júniusi választásokon
-
Egy függőség, amibe észrevétlenül belehalhatunk – ezek az intő jelek
-
Androidosok figyelem! Masszív pajzsot kap mindenki
-
Szégyenteljes, amit Orbán Viktorék a Fico-merénylet kapcsán művelnek – A hét videója
-
Forradalomra készül a Gmail, legalább három menő újdonsággal bővül a levelezőrendszer
-
Személyi jövedelemadó: kik fizetik a legtöbbet és a legkevesebbet Magyarországon? A hét ábrája
Vásárló
Fontos hír jött a benzinről, már ne tankoljon hétfőig!
Privátbankár.hu | 2024. május 17. 18:35
Pünkösd hétfőn tovább csökkennek az üzemanyagárak.
Vásárló
Nem Magyarországot választotta célpontjául a kisbolt-specialista
Buksza blog | 2024. május 14. 10:04
A főleg élelmiszereket és italokat árusító lengyel Zabka három üzlet megnyitását tervezi májusban Romániában, majd ezt követően gyors terjeszkedésbe kezd.
Vásárló
Jelentős árcsökkentésre kényszerül a McDonald's: menüt adnának szendvicsárban az amerikai éttermekben
Buksza blog | 2024. május 14. 08:57
A McDonald’s arra készül, hogy extra árengedményt ad legalább egyik menüjére, hogy visszacsalogassa azokat a vendégeit, akik az infláció miatt az utóbbi időben inkább otthon főznek.
Vásárló
Hamarosan szívhatják a fogukat az autósok?
Privátbankár.hu | 2024. május 11. 11:19
Az árcsökkenésnek vége szakadhat.
Vásárló
Nagyon bejött a "féláras" megoldás a magyar vásárlókat is megcélzó lengyel "cipőkirálynak"
Buksza blog | 2024. május 11. 09:37
Remekeltek az év elején a CCC cipőboltlánc üzletei. A nyereség a triplájára nőtt.
Vásárló
Miért pont az Aldi vagy a többi diszkont? Megvan az új varázsszó
Buksza blog | 2024. május 9. 19:03
Az Aldi azon áruházláncok között lesz, amelyek jól jönnek majd ki abból az időszakból, amelyben az inflációval küszködő vásárlók sokkal jobban megnézik, mit vásárolnak a boltokban.
Vásárló
Az elképzelhetetlent kínálja a svájci bicska új változata
Buksza blog | 2024. május 9. 15:13
A svájci bicska mögött 140 éves múlt áll, ám a fejlesztése soha nem áll meg egy pillanatra sem. Más kérdés, hogy amire a gyártó most készül, az igencsak meglepő változást hoz a bicska történetében.
Vásárló
Hogyan tehetünk szert több bevételre?
Márkázott tartalom | 2024. május 9. 11:04
A nagy kérdés, ami a legtöbb ember foglalkoztatja: hogyan lehetnék gazdagabb, sikeresebb? Mit kellene tennem ahhoz, hogy biztonságos pénzügyi helyzetet teremtsek magamnak?
Vásárló
Kitalálja, mennyivel olcsóbb ugyanaz a magyar tészta Romániában, mint nálunk?
Privátbankár.hu | 2024. május 9. 06:35
Bődületes a különbség - miért vásárolna itthon az, aki Romániában is megteheti?
Vásárló
Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. május 9. 05:36
A Privátbankár Árkosár-felmérések bő 17 éves történetének legnagyobb éves árcsökkenését mértük a hazai hipermarketekben májusban - igaz, az áresés mértéke messze-messze elmarad a korábban látott óriási áremelkedésektől. Jó hír, hogy végre havi szinten is értelmezhető árcsökkenés történt az élelmiszerek frontján. Megnéztük azt is, hol a legolcsóbb a spárga, a párizsi és a csirkemáj.
Heti top
- Nem jó előjel Fico nekrózisa 2024. május 18. 11:53
- Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget 2024. május 13. 09:12
- Kitér a hitéből, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2024. május 13. 07:24
- Az euróra rá se ismer, ha ránéz az árfolyamra! 2024. május 17. 07:10
Havi top
- Nem jó előjel Fico nekrózisa 2024. május 18. 11:53
- Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban 2024. május 9. 05:36
- Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget 2024. május 13. 09:12
- Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe 2024. április 20. 17:13
A privátbankár ajánlja
- Sokat nem fognak érni az ukrán F-16-osok - trükkök nélkül még rálőni se tudnak majd az orosz gépekre 2024. április 11. 05:44
- Lassan kezdhetünk nagyon félni attól, ami Ukrajnában történik a drónokkal 2024. április 18. 05:41
Friss
MBH Bank elemzés
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
-
Hiányoznak az uniós pénzek az építőiparban és a megszorítások is ártanak2024. április 12. 14:07
-
Már látni, mikor jöhet új világ a kamatcsökkentésnél2024. március 26. 17:17
-
Már látni, hol lesz az alapkamat év végére?2024. február 27. 17:43
-
MBH Bank: a magas infláció miatt az inaktívak visszatértek a munkaerőpiacra2024. január 26. 15:45
Piac&Profit cikkei
-
Drámaian nő a Kárpát-medence levegőszennyezettsége és ezzel együtt az egészségügyi kiadások
05:05
-
Az egyéni vállalkozóknak különösen kell figyelniük, ha személyijövedelemadó-bevallásra kötelezettek
16:04
-
Háború az erdélyi repülős piacért
15:03
-
Új információk Robert Fico állapotáról
13:01
-
A magas adóterhelés miatt a hazai napelemcégek komoly versenyhátrányban vannak a külföldiekkel szemben
12:12
Turizmus Online cikkei
-
Nyitva az Alelí - ez most a pesti belváros egyik legjobb olasz étterme
17:05
-
Málta - a sziget, ahol nem csak a tenger a főszereplő
10:10
-
Egészségnap a hévízi Hotel Európa Fit****superior vendégtereiben
19:07
-
Klasszis TopDesign 2023 győztesünk: „Nem vagyunk azok a feladós típusok”
18:06
-
Arisztokratikus, prémium minőségű natúrkozmetikumok modern embereknek
12:12
A vidék hírei
-
Dr. Pápai Ákos: a hangfelvétel szereplői reagáljanak az elhangzottakra!
10:07
-
Alakíts ki egyedi stílusú szobát egyszerű módon! (X)
09:32
-
Az ellenzéki összefogás szerint javítani kell a belvárosi közlekedésének minőségén
09:02
-
Megkezdte Eger virágosítását a Városgondozás
16:01
-
Ungár: Vitézy Dávidot szándékosan hallgatják el
13:55
legolvasottabb
-
Nem jó előjel Fico nekrózisa
2024. május 18. 11:53
-
Ezért kellett új ellenséget keresnie a kormánynak: sosem láttunk még ilyet a magyar boltokban
2024. május 9. 05:36
-
Szomorú hír fogadta a Budapestről hazaérkezett Hszi Csin-pinget
2024. május 13. 09:12
-
Putyin ma éjjel nem fog jól aludni, a szlovákok is beszállnak Ukrajna felfegyverzésébe
2024. április 20. 17:13
-
Orbán Viktor erre biztosan kitérne a hitéből: 400 milliárd euró közös pénzt fordíthatna fegyverkezésre az Unió
2024. május 8. 05:39
top 24
-
Nem jó előjel Fico nekrózisa
2024. május 18. 11:53
-
Friss hírek jöttek Fico álapotáról
2024. május 18. 13:29
-
Hiba volt Fico testőreit vádolni?
2024. május 18. 08:04
-
Hamarosan újabb sarkköri fényekben gyönyörködhetünk
2024. május 18. 09:22
-
Putyin átírja a történelmet
2024. május 19. 05:43