Kína miatt löki félre Putyin kinyújtott kezét Trump a nukleáris fegyverek ügyében?

Kevesebb mint egy hónap múlva, február 5-én érvényét veszíti az Egyesült Államok és Oroszország közötti utolsó nukleáris fegyverekre vonatkozó korlátozó egyezmény, az Új START. Elképzelhető valamilyen megállapodás a hátralévő néhány napban? És mi fog történni, ha nem hosszabbítják meg az egyezményt?

Az 1991-es START-I, majd az 1993-as START-II megállapodások után az Új START-ként is emlegetett START-III egyezményt még Barack Obama és Dmitrij Medvegyev amerikai és orosz elnökök írták alá, és 2026. február 5-éig van hatályban. Az egyezmény 1550-ben korlátozza a bevetésre kész állapotban telepített nukleáris robbanófejek, illetve 700-ban a szolgálatban tartott interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM) és stratégiai bombázók számát, valamint a két hatalom képviselőinek jelentős jogosítványokat ad az egyezmény betartásának ellenőrzésére.

Vagyis inkább adott, mivel 2023 februárjában Putyin orosz elnök bejelentette, hogy Oroszország felfüggeszti a szerződés végrehajtását, noha továbbra is tartja magát a korlátozásokhoz, csak éppen az ellenőrzésekre nem ad módot. Válaszul az Egyesült Államok is kitiltotta nukleáris létesítményeiből az orosz ellenőröket. De maga a szerződés – eddig – érvényben maradt.

Sőt, Putiyn tavaly szeptemberben (már az új, Trump vezette amerikai kormánynak szánt gesztusként) azt is bedobta, hogy a felek egyezzenek meg abban, hogy az egyezmény lejárta után további 12 hónapig tartják magukat az előírásokhoz. A Fehér Ház egyelőre nem adott hivatalos választ a felvetésre, de feltételezhetjük, hogy a háttérben zajlanak valamiféle egyeztetések a kérdésről.

Csak az oroszoknak lenne jó a hosszabbítás?

De miért vonakodik belemenni a hosszabbításba az Egyesült Államok? Első hallásra mindenkinek jó megoldásnak tűnhet, hogy az egyezmény egyszerűen érvényben marad még egy évig. Addig is érvényesek maradnak a korlátozások, egy év pedig mostanában különösen hosszú idő a nemzetközi politikában. Ki tudja, talán a következő 12 hónapban véget ér az orosz-ukrán háború, tovább melegszik az orosz-amerikai viszony, és egy egész más nemzetközi helyzetben lehet tárgyalni egy új egyezmény megkötéséről. Elméletben ez haladékot is biztosítana az amerikaiaknak, mielőtt el kell kezdeniük felkészülni arra, hogy Oroszország esetleg jelentősen megnöveli a telepített robbanófejeinek számát – ez esetben ugyanis az Egyesült Államoknak is hasonló választ kellene adnia a kölcsönösen biztosított megsemmisítés által nyújtott stabilitás hideglelős logikájának értelmében.

Csakhogy két fontos tényező is van, ami a hosszabbítást kevéssé vonzó alternatívává teszi az amerikai vezetés számára. Az egyik az, hogy ily módon tulajdonképpen legitimálná az Egyesült Államok, hogy Oroszország tovább fejlessze az Új START hatálya alá nem tartozó, az elmúlt években bejelentett új fegyvereit, például a Burevesztnyik nukleáris meghajtású robotrepülőgépet, valamint a Poszeidón nukleáris torpedót, és az olyan, potenciálisan szintén nukleáris fegyverként is bevethető eszközöket, mint az Oresnyik ballisztikus rakéta vagy a Kinzsal aeroballisztikus rakéta. Igaz ugyan, hogy a szakértők igencsak megkérdőjelezik e fegyverek értelmét és azt, hogy érdemes-e egy hagyományos eszközökkel vívott háború idején rubeltízmilliárdokat költeni ilyen kétséges hasznosságú „luxus” projektekre – de mégiscsak nyugodtabban alhatnának az amerikai stratégiai tervezők, ha nem kellene új orosz fegyverek megjelenésével számolniuk.

További problémát jelent az is, hogy Oroszország 2023 óta nem teszi lehetővé az egyezmény végrehajtásának ellenőrzését. Tehát könnyen elképzelhető, hogy az oroszok valójában igenis fejlesztenek az Új START által tiltott eszközöket, esetleg növelik, vagy előkészítik, hogy növeljék a telepített robbanófejeik számát, csak éppen az Egyesült Államok erről nem tud. Márpedig, ha már muszáj, csak jobb legalább tudni a fenyegetésekről, mint bízni egy már be nem tartott egyezmény védelmében.

Az orosz vezetésnek ráadásul azért is jól jönne most egy hosszabbítás, mert ebben az esetben az erőforrásokat aggodalom nélkül lehetne a háborúra – és néhány látványos projektre – fordítani, anélkül, hogy kötelező lenne valóban növelni a telepített robbanófejek és ICBM-ek számát. Márpedig ha az egyezmény hosszabbítás nélkül jár le, és az Egyesült Államok beindít egy nukleáris újrafegyverkezési programot, akkor erre bizony „illik” az oroszoknak is válaszolni.

Jött egy harmadik legény is a gátra

Az igazi fejtörést azonban nem is Oroszország jelenti az amerikai stratégák számára. A START egyezmények ugyanis egy nukleáris erő szempontjából gyakorlatilag kétpólusú világban születtek. Igen, természetesen voltak akkor is más atomhatalmak, de robbanófejek és célbajuttatásra alkalmas eszközök számában messze-messze elmaradva.

Jelenleg azonban más a helyzet. Kína ugyan még messze van attól, hogy elérje a paritást az Egyesült Államokkal (és Oroszországgal) nukleáris elrettentő erő terén, de igencsak törekszik rá. A Pentagon egy friss, 2025 decemberében kiadott jelentése szerint például tavaly több száz új rakétasilót építettek, illetve nagyjából száz új robbanófejet is szolgálatba állítottak. Utóbbi egy év alatt nagyjából húsz százalékos növekedést jelent a robbanófejek számában, és Kína minden elérhető információ szerint továbbra is a gázon tartja a lábát.

Kína gyors nukleáris fegyverkezését az is lehetővé teszi, hogy rájuk ugyebár nem vonatkoznak az amerikai-orosz fegyverzetkorlátozási egyezmények. Másfelől a kínaiaknak megvan az az előnyük is, hogy nem kell dollár- vagy éppen rubelmilliárdokat költeniük egy elavult, a hidegháborúban felépített hatalmas arzenál karbantartására és modernizálására, hanem – majdnem – a nulláról építkezhetnek, a legmodernebb technológiákat használva.

Az elmúlt években már többször is felmerült a gondolat, hogy a START egyezmények helyére valamilyen háromoldalú, Kínát is bevonó megállapodást kellene léptetni. Csakhogy Kínának nagyon kényelmes volt ez a helyzet. Miközben az Egyesült Államokat köti az egyezmény, ők teljes gőzzel fejleszthetik a nukleáris csapásmérő erőiket. Ezért aztán az Új START meghosszabbítása megintcsak Kína malmára hajtaná a vizet.

Ráadásul az amerikai stratégáknak nem is csak arra a lehetőségre kell felkészülniük, hogy adott esetben nukleáris konfliktusba keverednek Oroszországgal vagy Kínával. Mi van akkor, ha Oroszországgal és Kínával kel számolni? Amerikának képesnek kell lennie egyszerre hihető elrettentést mutatni mindkét másik nagy, potenciálisan ellenséges nukleáris hatalom felé, márpedig ehhez egyre inkább az Új Startban meghatározottnál több telepített robbanófej és hordozóeszköz szükséges.

Ha pedig Donald Trump most elfogadná Putyin felé nyújtott kezét, azzal egyrészt Kína felé is jelezné, hogy szabad a pálya, másrészt „megjutalmazná” az orosz elnököt azért, hogy egyoldalúan felmondta a szerződés végrehajtását 2023-ban. A jövőben ezután rosszabb fényt vetne az Egyesült Államokra, ha az amerikai vezetés akadályozná meg a szerződés egy újabb megújítását.

„Az előnyöket és hátrányokat áttekintve egyértelműen az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdeke, hogy visszautasítsa Putyin javaslatát az Új START korlátozásainak meghosszabbítására”

– von mérleget Greg Weaver stratégiai elemző, aki korábban az amerikai vezérkar a nukleáris fegyverekkel és fegyverkorlátozásokkal is foglalkozó vezető tanácsadója volt.

Ő elemzésében azt írja, hogy e helyett a Trump-kormányzatnak haladéktalanul meg kellene kezdenie az amerikai nukleáris erők modernizálását, illetve bővítését. Weaver szerint két feltétel teljesülése esetén lehet egyáltalán elgondolkozni az orosz ajánlat elfogadásán:

• Oroszország beleegyezik az ellenőrzések visszaállításába, illetve abba, hogy Burevesznyik, a Poszeidón, illetve a Kinzsal rakéták indítására képes Tu-23 bombázók is az Új START hatálya alá tartoznak, és ilyen formán érvényesek rájuk a korlátozások és az ellenőrzés lehetősége is.
• Az Egyesült Államok nyilvánosan bejelenti, hogy a következő év során előkészületeket tesz a kínai nukleáris fegyverkezés ellensúlyozására saját erőinek növelésével, és amennyiben Kína és Oroszország nem hajlandó valódi tárgyalásokat kezdeni egy új fegyverzetkorlátozási megállapodásról, akkor az amerikaiak az Új START semmilyen újabb meghosszabbításába nem mennek bele.

Mivel nehéz elképzelni, hogy az 1-es pontba Oroszország belemenne, Kína pedig többször is világossá tette, hogy értelmetlennek tartják két sokkal nagyobb nukleáris arzenállal rendelkező országgal kölcsönös korlátozó egyezményről tárgyalni, a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy az Új START, és ezzel az utolsó még érvényben lévő orosz-amerikai fegyverzetkorlátozási egyezmény hamarosan érvényét veszti.

Legalább egy telefon kéne

Akkor tehát nincs más út, mint az újrainduló nukleáris fegyverkezési verseny, csak ezúttal potenciálisan nem kettő, hanem három szereplővel? Könnyen elképzelhető. És ugyan a legveszélyesebb dolog egy nukleáris háború kitörésének kockázata szempontjából az egyensúly felbomlása, azért az semmiképpen sem jó hír, ha az Egyesült Államok, Oroszország és Kína elkezd újra százával új nukleáris fegyvereket és hordozóeszközöket hadrendbe állítani.

Mi csökkenthetné a kockázatokat? Nikolaj Szokov egykori szovjet és orosz fegyverkorlátozási tárgyaló a Reutersnek úgy fogalmazott, hogy a jelen nemzetközi helyzetben szinte reménytelen egy új, multilaterális fegyverzetkorlátozási egyezmény létrehozása.

„Szinte biztosan zsákutca. Örök időkig tartana”

– mondta erről. Szerinte járhatóbb út lenne az, ha az Egyesült Államok és Oroszország egy olyan egyezménnyel váltaná fel az Új Startot, amelyben a kínai fegyverkezés függvényében, rugalmas számokat jelölnélek meg a robbanófejek számára vonatkozóan.

A nukleáris háború kockázatát pedig a kommunikáció javítása és a bizalom erősítése csökkenthetné rövidebb távon. Példaként hozza fel Szokov azt, hogy jelenleg csak az Egyesült Államok és Oroszország között tartanak fel egy forródrótot nukleáris válsághelyzet esetére, míg mondjuk egyetlen európai főváros, de még a NATO főhadiszállása és Moszkva között sincs létező ilyen kommunikációs kapcsolat, és Pekinggel sincsenek kiépítve a protokollok egy ilyen helyzet esetére.

Mint láthattuk, nem valószínű tehát, hogy érvényben maradhat az utolsó orosz-amerikai nukleáris fegyverzetkorlátozási egyezmény. De nem is ezen múlik, hogy a világ bele ne sodródjon egy újabb nukleáris fegyverkezési versenybe – ez ugyanis nehezen tűnik elkerülhetőnek a világ jelenlegi helyzetében.