A múlt héten Pekingben, a második világháborúban aratott győzelem évfordulóján tartott díszszemle – és az azon megjelenő vendégek Vlagyimir Putyintól Szijjártó Péterig – erőteljes politikai üzenetet közvetítettek a világnak Kína globális világrendben elfoglalt és elképzelt helyéről. (Erről itt írtunk részletesen.)
A politikai üzenetet azonban alaposan megtámogatta maga a díszszemle is. Egy katonai parádé persze miről is szólhatna másról, mint erődemonstrációról, de erőfitogtatás és erőfitogtatás között is van különbség. Ha például jól ismert fegyverekből vonul el az aktuális vezető büszke szemei előtt rengeteg, és díszegyenruhákba bújtatott marcona fiúk és lányok végeláthatatlan sorai masíroznak el a dísztribün előtt, az nagyon látványos, a médiában is hatásosan bemutatható műsor, de a potenciális ellenfelek és remélt szövetségesek vagy vásárlók katonai szakértőinek pulzusát nem igazán emeli meg.
Szokás még becsempészni egy-két igazi újdonságot is a felvonuló eszközök közé, megvillantva valamilyen új képességet, soha nem látott technológiát – ez már inkább megmozgatja a fent említett szakértőket.
Kína viszont szeptember 3-án nem egy, nem két újdonságot villantott meg, hanem egész sornyi új eszközzel és fegyverrel vágta oda a kesztyűt a Nyugatnak és persze elsősorban az Egyesült Államoknak.
Fotó: MTI/EPA/Andrés Martínez Casares
Felsorolni is hosszú lenne, mi minden érdekességet mutatott meg Kína abból, hogy merre halad és merre fog haladni az elmúlt években zajló, elképesztő ütemű haderőfejlesztése, ezért csak pár elemet, illetve néhány általános következtetést emelnénk ki.
Ez már több, mint nukleáris elrettentés
A legvészjóslóbb újdonság talán a DF-61-es, mobil kilövőállásról indítható interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM) volt. Egy akár több nukleáris robbanófejet is szállítani képes, óceánokon átrepülő rakétánál kevés eszköz üzeni hatékonyabban, hogy „velünk senki ne …szórakozzon”, és ezt a hatást a DF-61 is hozta, annak ellenére, hogy a pontos képességeiről egyelőre keveset tudunk. Jogos azonban a feltételezés, hogy ezek felülmúlják a DF-41-es hasonló eszközét, amelyet hat éve mutattak meg a nagyvilágnak, és amely nagyjából 20 méter hosszú, 12-15 ezer kilométeres hatótávolságú és akár tíz, külön célokra beprogramozható robbanófejet is tud egyszerre szállítani.
A DF-61-es (illetve a többi felvonultatott, részben továbbfejlesztett ICBM) elsősorban azt mutatja meg a világnak, hogy Kína minden más mellett hatalmas ütemben fejleszti nukleáris elrettentési képességeit is. Miközben az Egyesült Államok nukleáris arzenálja nagyjából a hidegháború végi, az 1980-as évek technológiai fejlettségét tükröző szinten ragadt, Oroszország pedig inkább csak elvben, mint a gyakorlatban próbálja modernizálni azt, Kína egymás után mutatja be újabb és újabb nukleáris fegyvereket hordozni képes eszközeit.
It's called „Unmanned Air Superiority Fighter” „无人制空作战飞机”
— Húrin (@Hurin92) September 3, 2025
So will use UASF onwards for this large tailless CCA with EOTS/DSI until we get an official designation https://t.co/oBb8zUIaz1 pic.twitter.com/yPbcoB0CrX
Közben pedig robbanófejeinek számát is elképesztő ütemben növeli. Szakértők becslései szerint az országnak 2030-ra már ezer nukleáris robbanófeje lehet (a mostani nagyjából 600-hoz képest), tehát óriási ütemben bővíti nukleáris csapásmérő képességeit. Ha esetleg egy évtizeddel ezelőtt egy orosz vagy amerikai katonai stratéga még csendben eljátszhatott a gondolattal, hogy ha nagyon muszáj, talán meg lehet próbálni egy gyors megelőző csapással kiiktatni a kínai nukleáris arzenált, ez lassan ugyanolyan kockázatos vállalkozás lenne, mint Oroszországgal vagy az Egyesült Államokkal szemben.
„Kína nem egyszerűen elrettentő erőt épít fel, hanem ’a második csapás képességét’ is létrehozza”, azaz olyan nukleáris erőt épít fel, amely egy ellenséges „első csapás” után is vissza tudni vágni – hívja fel a figyelmet Alexander Neill, a Pacific Forum munkatársa.
Ebbe a képbe illeszkedik egy másik, a parádén bemutatott eszköz is, a JL-1 levegőből indítható ballisztikus rakéta. Ez az Ukrajnában is előszeretettel használt orosz Kinzsal rakétához hasonló eszköz, és szintén képes nukleáris robbanófejet is hordozni. A levegőből indított ballisztikus rakéták egy hasonló paraméterekkel rendelkező, földi indítású rakétához képest nagyobb hatótávolsággal rendelkeznek (hiszen egy eleve magasan és gyorsan mozgó platformról indítják őket), és persze rugalmasabban is bevethetők, hiszen egy kerekeken guruló kilövő helyett egy repülőgép szállítja ezeket a kilövés helyére.
Azzal pedig, hogy JL-1-es nukleáris robbanófejjel is felszerelhető, Kína először bizonyította, hogy az úgynevezett „nukleáris triád” mindhárom elemével rendelkezik, azaz a földi indítású nukleáris rakéták mellett tengeralattjárókról és immár repülőgépekről is bevethető elemei is vannak a nukleáris arzenáljának.
Fotó: X
Láthattunk még hiperszonikus siklójárműveket, amelyek hatalmas sebességgel, ráadásul a levegőben manőverezve (a légvédelem dolgát még jobban megnehezítve) közelíthetik meg célpontjaikat, akár például az amerikai haditengerészet gerincének számító repülőgéphordozókat is. A nukleáris robbanófejeket szállítani képes rakéták ilyeneket is felemelhetnek a pályájuk légkörön kívüli indulási pontjaikra.
Drónok a köbön
Nagy érdeklődést váltottak ki a díszszemlén bemutatott, nagyméretű pilóta nélküli repülőgépek is. A hivatalos névvel még nem rendelkező eszközöket egyelőre Type A és Type B drónként emlegetik a sajtóban.
It's called „Unmanned Air Superiority Fighter” „无人制空作战飞机”
— Húrin (@Hurin92) September 3, 2025
So will use UASF onwards for this large tailless CCA with EOTS/DSI until we get an official designation https://t.co/oBb8zUIaz1 pic.twitter.com/yPbcoB0CrX
Mindkét eszköz jókora darab, szélességben és hosszúságban nagyjából egy J-10-es hagyományos vadászgép méreteit hozzák. Azonban mivel hátsó vezérsíkok nélküli kialakításúak, valamint nem kell helyet biztosítani sem a pilótának, sem az ő életben tartásához szükséges eszközöknek, ezek a gépek jóval laposabbak, következésképp a radarok számára nehezebben felfedezhetők tudnak maradni, mint egy hasonló méretű vadászgép.
Fotó: X
Nem tudjuk, hogy pontosan mire képesek ezek a gépek – sőt azt se, hogy valóban bevethető, szolgálatba állított eszközökről vagy csak prototípusokról, netán nagyon szépen kidolgozott, de röpképtelen modellekről van-e szó. De ha csak a látványból indulunk ki, valószínű, hogy a kínai légierő meglévő, pilóták vezette újgenerációs gépeivel együttműködésre vannak tervezve. A Type-B karakteresztikája pedig arra utal, hogy önálló, nagy teljesítményt igénylő, eddig vadászgépeknek fenntartott bevetésekre is alkalmas lehet, méghozzá – nagy méretei és a pilóta hiánya miatt megnövelt üzemanyagtartály miatt – akár igen nagy távolságokban is.
A két új drón is mutatja, milyen messzire juthatott Kína a hátsó vezérsík nélküli, „repülő szárny” koncepció fejlesztésével – amire már a korábban látott, feltehetően részben pilóta vezette új prototípusok kapcsán is következtetni lehetett (erről alábbi írásunkban olvashatnak többet).
De a Type-A és Type-B drónon kívül is számos, különféle méretű, formájú és funkciójú drónt vonultatott fel a kínai haderő a pekingi parádén. És nemcsak a levegőt tervezik meghódítani ezekkel: elvonult a nézők előtt például egy AJX-002 nevű, hatalmas tengeralatti drón is. Miután az ukrán háborúban a drónok megmutatták, mire képesek egy túlerőben lévő felszíni flotta ellen, Kína felhasználná a fekete-tengeri tapasztalatokat saját haditengerészeténél is. Igaz, túlerőtől Pekingnek kevésbé kellene tartani, hiszen a kínai haditengerészet hamarosan – legalábbis a hadihajók puszta számát tekintve – túlerőben lesz még az amerikaival szemben is, az elképesztő ütemű kínai hadihajó-építési program hatására.
Fotó: X
Láthattunk a díszszemlén robotkutyákra emlékeztető eszközöket is, amelyeket közvetlen harci bevetés helyett elsősorban felderítési, aknamentesítési és sebesültmentési feladatkörökben tervezhetnek bevetni a kínai haderőnél.
„Az ember nélküli rendszerek, amelyeket Kína bemutat, jelentős fejlettségről tanúskodnak. Bizonyos szempontokból előrébb tartanak, mint a Nyugaton látott rendszerek, és aktív szolgálatban állnak”
– fogalmaz Malcolm Davis, az Australian Strategic Policy Institute vezető elemzője.
A drónokhoz kapcsolódik, csak éppen a másik oldalról az a lézerfegyver, amely alkalmas lehet akár nagyszámú bejövő ellenséges drón gyors és hatékony semlegesítésére is. Ez nagyjából a legnagyobb problémája, az ukrajnai tapasztalatokat látva, minden haderőnek. Ennek bemutatták hadihajókra építhető, nagyobb, illetve egy kisebb, kerekeken guruló platformra szerelt változatát is. Utóbbi egyelőre egyetlen haderőnél sincs rendszeresítve – persze tény, hogy megintcsak nem tudjuk, mire képesek valójában ezek az eszközök, és hogyan teljesítenének valós harci körülmények között.
Kína egyébként mikrohullámú drónvédelmi eszközt is felvonultatott, tovább erősítve a képet, hogy nemcsak a támadó drónok, hanem az azok elleni védekezés területén is a világ élvonalába tartozik, sőt talán a világ előtt is jár.
Touted as the „world’s most powerful,” China’s LY-1 ship-based laser air defense system was displayed on an eight-wheeled truck, with no specs released. pic.twitter.com/WalkQffaA9
— Polymarket Intel (@PolymarketIntel) September 3, 2025
Zárul az olló
Ha általános tanulságokat akarunk levonni, akkor azt mondhatjuk, hogy a pekingi díszszemle lehengerlő bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a kínai haditechnika már nagyon nem arról szól, hogy egyszerűen megpróbálják lemásolgatni az amerikai fejlesztéseket. Kína sok tekintetben már a világ és az Egyesült Államok előtt jár, de legalábbis mindenképpen pariban van legnagyobb potenciális ellenfelével.
Az is nyilvánvaló, hogy míg korábban Kína leginkább arra koncentrált, hogy egy esetleges, az Egyesült Államok elleni konfliktus esetén meg tudja védeni magát, most már kifejezetten offenzív kapacitásokkal is rendelkezik. Ugyan arra még nem képes, hogy Amerikához hasonlóan erejét a világ bármely pontjára „ki tudja vetíteni”, de arra egyre inkább, hogy a Csendes-óceáni térség egy jelentős részén ezt megtegye.
Látható az is, hogy miközben a nyugati haderők erős fenntartásokkal közelítenek az autonóm, mesterséges intelligenciát használó fegyverrendszerek felé, Kínának ilyen aggályai nincsenek, és nagyon úgy tűnik, mérnökei és stratégái bíznak abban, hogy a mesterséges intelligenciát képesek lesznek kontroll alatt tartani, és saját előnyükre felhasználni.
BREAKING: Weaponised “Robot Wolves” just made a cameo at China’s Victory Day military parade.
— Defence Index (@Defence_Index) September 3, 2025
Remote-controlled, four-legged machines — built for future battlefield ops.
Science fiction is no longer fiction. pic.twitter.com/KKRSEDHP8y
Az is egyértelmű, hogy jelenleg a kínai a világ leggyorsabban fejlődő és modernizálódó hadereje. Ugyan a kínai védelmi költségvetés – legalábbis papíron – még mindig messze elmarad az Egyesült Államoké mögött, az olcsóbban termelő, államilag irányított hadiipar, valamint a meglévő, lassan elavuló, kifutó platformok életben tartási költségeinek hiánya miatt ez az elméletben kisebb összeg exponenciális ütemű fejlesztést tett lehetővé. És ez különösen látványos, ha a kínai haderőt nem az Egyesült Államokéhoz, hanem a térség nyugati orientáltságú államai, Japán, Dél-Korea, Tajvan vagy éppen Ausztrália haderejéhez mérjük. Amerikai támogatás nélkül ezek az országok egyre inkább esélytelennek tűnnek egy kínai agresszió hatékony elrettentésére.
Közben persze érdemes észben tartani, hogy mindaz, amit Pekingben felvonultattak a kínaiak, egyetlen éles bevetést sem látott még, pláne nem egy erős, tapasztalt és kitartó ellenféllel szemben. Ahogy a papíron nagyon erős orosz haderő véres állóháborúba keveredett az elvben sokkal gyengébb ukrán hadsereggel, úgy nehéz megítélni, hogy Kína mennyire lehet képes valójában hatékonyan bevetni ezt a sok csilivili, új eszközt.
„Kína köztudomásúlag nem harcolt nagy intenzitású konfliktusban talán a koreai háború, de legalább az 1979-es kínai-vietnámi háború óta. Mit mond ez tehát arról, hogy képesek lennének-e győzedelmeskedni? Ahogy az oroszok ukrajnai tapasztalati megmutatták, nem elég papíron leszámolgatni az erőket”
– hívja fel a figyelmet Ankit Panda, a Carnegie Endowment for International Peace vezető kutatója.
A nyugalmazott ausztrál vezérezredes, Mick Ryan szerint továbbra is az amerikai a világ legerősebb hadereje, azonban „valószínűleg kisebb különbséggel, mint bármikor az elmúlt évtizedekben”.
„A kínai haderő technológiailag nagyon fejlett… de még fontosabb, hogy szinte mindent belföldről szerez be, amire csak szüksége van”
– teszi hozzá. Ezért Pekingre semmilyen nyomást nem tudnak gyakorolni a külföldi fegyvergyártók vagy a mögöttük álló államok.
Az amerikai haderő igazi erejét a hosszú évtizedeken át csiszolódott technológia mellett az alsóbb szinteken is az önálló kezdeményezést támogató parancsnoki láncolatok, illetve a számtalan éles bevetésen szerzett tapasztalatok adják. Ettől függetlenül nem is annyira bátor, hanem inkább botor lenne az, aki lebecsülné a kínai haderőt, amely látványosan nemcsak belépett a huszonegyedik századba, hanem számos tekintetben már az utat is töri a legfejlettebb technológiák területén.
Csak reménykedhetünk benne, hogy mindez csupán az erőfitogtatást, a nyomásgyakorlást és az elrettentést szolgálja, és Kína nem tervezi, hogy hamarosan élesben is kipróbálja mindezt valamilyen konfliktusban.
(CNN, BBC, The Guardian, The War Zone)
