1p
Délután stabilan 300 forint alatt mozgott az euró, gyengült a dollár és a részvénytőzsdék is szépen emelkedtek, annak ellenére, hogy a nap elején napvilágot látott európai gazdasági adatok nem voltak túl kedvezőek. Az OTP három százalék feletti pluszban is volt, de aztán visszacsúszott.

Kezdetben inkább kedvezőtlen európai makroadatok láttak napvilágot, így kevéssé volt érthető, miért is csaptak át hamar ütemes emelkedésbe az európai részvényindexek. Az amerikai munkakezdés után inkább pozitív makrogazdasági adatokat publikáltak, ami növelhette a jókedvet.

Az euró/dollár keresztárfolyam először esni kezdett, folytatva az utóbbi napok trendjét, és még 1,52 alá is benézett egy rövid időre, amire 2010 első fele óta nem volt példa. Később azonban 1,256-1,258 közé tért vissza, majdnem oda, ahol szerdán este tartott. Az euró nálunk 301forinton kezdett és először felfelé indult, de hamar meggondolta magát és délben 299 forint környékére, kora délután 298-ra esett. Este 298,40 forint körül járt, a dollár ekkor 237,30, a svájci frank 248,40 forint körül mozgott.

A pesti tőzsde pluszban nyitott de az első órában csak gyengült, az index benézett mínuszba is, de azután az európai tőzsdékkel együtt emelkedni kezdett. Végül 0,6 százalékos nyereséggel 16 327,49 pontra ment fel. Az OTP egész nap pluszban volt, 3412 forintos záróára 1,1 százalékos emelkedés, de volt sokkal feljebb is, 3488 volt a csúcsa. A Mol többször is mínuszba süllyedt, de végül 15 605 forinton 0,6 százalékos emelkedéssel búcsúzott. A Magyar Telekom több mint két százalékkal 432 forintra ment fel, a Richter viszont 1,2 százalékkal 35 550 forintra esett.

További árfolyamok

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42160 41500 42290 +3,13% 42150 42160 9 941 898 680 HUF 2026-06-12 14:56:42
MOL 3844 3828 3960 -2,19% 3836 3842 940 163 266 HUF 2026-06-12 14:56:11
MTELEKOM 2730 2702 2740 +1,49% 2728 2730 1 101 747 196 HUF 2026-06-12 14:56:12
RICHTER 11790 11700 11950 +1,20% 11800 11820 620 034 590 HUF 2026-06-12 14:55:20
OPUS 351 333 374 -4,88% 346 351 80 743 093 HUF 2026-06-12 14:48:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru SpaceX-tőzsdei bevezetés: határ a csillagos ég?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 12:33
A SpaceX iránt óriási az érdeklődés. A Rocket Lab mintáját követi a cég.
Részvény / Deviza / Áru Valami bűzlik? Ha Putyinék ezt tényleg meglépték, beleremeghet az aranypiac
Czwick Dávid | 2026. június 12. 11:58
Vlagyimir Putyin Oroszországa egyetlen mozdulattal gallyra vágja az arany piacát? Az orosz elnök egyik tárcavezetője nemrég brutális „manőverrel” sokkolta még a tapasztalt profikat is. Az elmúlt időszakban az iráni konfliktus miatt már így is sanyargatott arany árfolyamának akár a kegyelemdöfést is jelentheti, ha helytálló az orosz elnök emberének közlése. Mindenki dobja előbb az aranyat, majd a maradék nemesfémet? Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a részletekről!
Részvény / Deviza / Áru Félidőben is jó formában a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 11:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe dél előtt nem sokkal, 135 305 ponton állt, 1,3 százalékos pluszban. A részvénypiac forgalma délelőtt 7,3 milliárd forint volt. 
Részvény / Deviza / Áru Emelkedő pályára állt a hazai értéktőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:36
Az általános nemzetközi hangulatot meglovagolva, erősödéssel indította a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde is. A főbb részvények egyaránt emelkednek az „iráni hangulatra.” 
Részvény / Deviza / Áru Európa reménykedik az iráni békében
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 09:26
Követve a tegnap esti amerikai zárást, és a ma hajnali ázsiai eufóriát, az európai tőzsdék is erősödéssel nyitottak.
Részvény / Deviza / Áru Ha Tump épp nem bombáz, a forint erősödik
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 07:01
Jót tett a forintnak, hogy eljöhet az iráni béke.
Részvény / Deviza / Áru Amerika izmosodik, ha Trump épp nem bombáz
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 06:30
Elmaradt az újabb amerikai támadás Irán ellen.
Részvény / Deviza / Áru Már megint olyan erős lett a forint, hogy alig merünk odanézni
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 18:31
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon hasított a Mol csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1297,68 pontos, 0,98 százalékos emelkedéssel 133 528,69 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Szépen kezdték a napot az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 16:16
A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,54 százalék, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,56 százalék, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 0,68 százalék erősödést jelzett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG