Hirdetés
A valós világ és a képzelet közötti határ az utóbbi években mindinkább elmosódott számos területen, így az egészségügyben is
Hirdetés
A jelenséggel a Le Monde című francia napilap terjedelmes anyagban foglalkozott. Eszerint a közvélemény néha nehezen érti meg, hogy a valóság mégiscsak határokat szab az orvostudománynak. A képernyőket elöntő különböző orvosi tévésorozatok megváltoztatták azt a képet, amelyet az emberek magukban az orvoslásról, annak működéséről kialakítottak: ezek a sorozatok elhitetik velük, hogy a kitalált terápiás csodamódszerek igenis léteznek, és ők maguk joggal kérhetik orvosaiktól, hogy azokkal kezeljék őket."A valóságban viszont a kórházak képtelenek ellátni betegeiket a tévében látott orvosságokkal - mondja a CNN amerikai hírtelevízió egykori egészségügyi tudósítója, Andrew Holtz, aki könyvet írt a Doktor House-jelenségről. - Ezekben a műsorokban az alkalmazott gyógymódok általában nagyon agresszívek, mert az embereket éppen az akció, a mozgalmasság érdekli".
Holtz szerint a producerek nyomást gyakorolnak a forgatókönyvírókra, hogy az epizódokban például súlyos műtétek legyenek, amelyek ráadásul szinte mindig sikeresek is - márpedig ez teljesen illuzórikus. "Az emberekben ennek alapján kialakul az a meggyőződés, hogy ha elég kitartóan keresik a megoldást, ha elég pénzt költenek, és végül megtalálják a jó orvost, akkor megmenekülnek a betegségtől. Azonban a valóságban ez nem így működik" - hangsúlyozza Holtz.
A Le Monde elemzése szerint a Doktor House-epizódok forgatókönyvei gyakran egy-egy különleges, a nagy orvosi szaklapokban éppen ritkaságuk miatt ismertetett eseten alapulnak, és azt a látszatot keltik, mintha ezek mindennaposak volnának. Ráadásul a még kísérleti stádiumban lévő új gyógyszerek alkalmazására nagyon szigorú szabályok vonatkoznak, ellentétben a filmbeli orvos módszereivel.
S végül a híres tévésorozatban egyetlen, 50 perces epizódba tömörítenek olyan diagnosztikai kereső-kutató munkákat, amelyek a valóságban, az igazi kórházakban több napot vagy éppen hetet vesznek igénybe; mi több, egyetlen személybe sűrítik mindazt a tudást, tapasztalatot, amellyel egyébként - még a legjobb esetben is - a való életben csak egy teljes orvoscsoport rendelkezik.
Allan Hamilton, egy másik amerikai kórházsorozat, a Grace klinika orvosi szakértője attól tart, hogy a producerek vágyai súlyos következményekkel lesznek az orvosi realitásra. "A producerek azt sulykolják, hogy olyan szereplőt akarnak, aki egészséges, akinél minden rendben van, míg azután valami aprócska dolog miatt szörnyen rosszra fordul az állapota - mutat rá. - S amikor elmagyarázom nekik, hogy ez így nem történhet meg, azzal válaszolnak: ugyan már, ez Hollywood, itt minden megeshet..."
Sikerült kitenni a potyautasokat a kórházakból
Jönnek a 100 éves, aktív nyugdíjasok!
Nem fokozza a szívproblémák kockázatát a kávé
Bemutatták a jövő sztetoszkópját
A benti levegőtől is lebetegedhetünk
MTI
Hirdetés
Címlapon
Június végén kezdődhet a hivatalos IMF-tárgyalás
2012. május 21., 11:40
Londoni elemzői értesülés szerint a magyar kormány arra számít, hogy az uniós pénzügy- és gazdasági miniszterek tanácsának (Ecofin) június végi - a konvergenciaprogramot magyar várakozások szerint jóváhagyó - ülése után kezdődhetnek meg a hivatalos tárgyalások az új IMF/EU-programról. Magyar illetékesek korábbi nyilatkozatai szerint ősszel lehet meg a végső megállapodás.
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- Erősebb lett a forint, mindenki az euró esésére számít?
- Görög kiválás: Londonban a puccsot is elképzelhetőnek tartják
- Milliárdos mínusz a CIG-nél: a végtörlesztés elbánt a magyar biztosítóval
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- Tranzakciós illeték: rajtunk csattanhat az ostor a K&H vezére szerint
- Rémisztő iráni jóslat: 160 dolláros olaj
- Pluszban BUX, újabb történelmi mélyponton az MTelekom
Hirdetés
Még több Karrier
Hirdetés
Utánajártunk...
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Az ingatlanokat is megadóztathatják
- Meddig lehet lehúzni az embereket? - vélemények az új adókról (videó)
- Az IMF elárulta, mi az egyik feltétele
- A bevándorlók menthetik meg a magyar nyugdíjrendszert? (videóval)
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- Rossz hír az autósoknak: jövő héten drágább lehet a tankolás
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Tőzsdére megy a Forma-1
- Bátor vagy vakmerő? Nem kér az európai segítségből a spanyol kormányfő
- Rossz amerikai adatok állították talpra az aranyat
- Rémisztő iráni jóslat: 160 dolláros olaj
- Ötször több lakást vesz meg az Eszközkezelő - a költségvetés is módosulhat
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- KSH: Foglalkoztatottság
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Aukció: 12 hónapos diszkont kincstárjegy - D130529
- KSH: Népmozgalom
Legfrissebb híreink
- Lassan itt lenne az ideje a devizakötvény-kibocsátásnak (videó)
- Pénztári vagyonok átadása: csak állampapír és készpénz lesz elfogdható
- OTP Magánnyugdíjpénztár-PSZÁF: kérték a per megszüntetését
- Betett a végtörlesztés a K&H nyereségének
- Ezt megúsztuk: nem lesz drágább a tankolás a héten
- Vitázhatnak a tranzakciós illetékről
- Újabb állami tőkeinjekciót kap a spanyol óriásbank, kiszivárgott az IMF jelentése
- Ötször több lakást vesz meg az Eszközkezelő - a költségvetés is módosulhat
Legfrissebb híreink
- Rekord, 503 millió eurós nyereség a Ryanairnél
- Tőzsdére megy a Forma-1
- Rossz amerikai adatok állították talpra az aranyat
- Remény a tőzsdéknek: emelkedik Ázsia
- Az új orosz kormányra vár a bankóriás
- Az oroszok még mindig szeretik az eurót
- SZJA: ma van a nagy sorbaállások napja
- Bátor vagy vakmerő? Nem kér az európai segítségből a spanyol kormányfő




