3p
A Nielsen felmérése szerint a magyar dolgozók nagyobbik része nem elégedett azzal a pénzzel, amit kézhez kap, de a munkahelyi légkörrel és a kollégákkal nincsen nagy bajunk. Európához képest szokás szerint durván pesszimisták vagyunk, viszont van valami, amiben átlagfelettiek.

 

 

A magyar dolgozók 33 százaléka elégedett kisebb-nagyobb mértékben. Pozitív véleményt a munkakörülményekről 54, kollégáikról és a munkahelyi közösségről 55 százalék mondott.Az elégedett magyarok aránya a munkahelyhez kapcsolódó tíz tényező közül kilenc esetében alacsonyabb, mint az európai átlag. Viszont a magyar válaszadók az átlagnál kedvezőbben ítélik meg vezetőjük, főnökük elvárásait.

Ha a fizetésre vonatkozó válaszokat felosztjuk a különböző generációkra, akkor figyelemreméltó különbségeket látunk: fizetésével az európai válaszadók átlag 42 százaléka elégedett.

De ez még nagyobb arányban jellemző a 20 éves és fiatalabb, valamint a 65 éves és idősebb munkavállalókra; 51-51 százalék. Legkevésbé pedig az 50-54 és a 45-49 évesek elégedettek: arányuk 35, illetve 38 százalék.

Jók a munkakörülmények

Európában átlagosan szintén a legfiatalabb és a legidősebb korosztály nyilatkozott legpozitívabban a munkakörülményekről. Előbbiek közül 73, utóbbiaknál 72 százalék az arány, miközben a harmincegy vizsgált ország átlaga 63 százalék. Itt is a 45-54 év közöttiek elégedettségi aránya a legalacsonyabb;  60 százalék.

Ugyanez a helyzet a munka és a magánélet egyensúlyánál. Ezt kisebb-nagyobb mértékben kedvezőnek tartja az európai átlag 54 százaléka. Itt is a középkorúak aggódnak a legjobban, a legfiatalabbak 62, míg a legidősebbek 73 százaléka elégedett az egyensúllyal.

De mi az álommeló?

A Nielsen kérdésére adott válaszokból kiderült, hogy a legtöbben a marketing, értékesítés és szolgáltatási területeken képzelnék el a jövőjüket, de az informatika és a termelési szektor sem marad le sokkal.

Az európai válaszadók legnagyobb része, 7 százaléka viszont „álommunkának” az informatikát tartja. Ezt 9-9 százalékos arányban mondták a 24 évesnél fiatalabbak, valamint a 30-34 évesek. 8-8 százalék képviselte ezt a véleményt az informatikáról a 25-29, továbbá 35-39 évesek közül.

Európában második álommunkahely a marketing-értékesítés-szolgáltatás, átlag 6 százalékos említéssel. Itt legmagasabb a 35-39 évesek 8 százalékos aránya. 7-7 százalék vágyik erre a területre a 20 évesnél fiatalabbak és a 25-29 évesek közül. A 60-64 évesek mutatója 4, a 45-59 éves korcsoportoké egyaránt 5 százalék.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG