Hirdetés
Nyugat Magyarországon vége a válságnak, Kelet-Magyarországon viszont még tombol – ez derül ki az Opten céginformációs szolgáltató felszámolási adataiból
Hirdetés
A Dunántúlon csökken, Közép- és Kelet-Magyarországon viszont továbbra is nő a bajba jutott cégek száma – adta hírül az Opten Kft. A társaság adatai szerint a válság kisebb-nagyobb mértékben minden régiót megérintett tavaly, ám az év második felében egyes térségekben már lassult és megállt a növekedés üteme, mára pedig egyértelmű csökkenés tapasztalható. Ahogyan eddig, úgy most is a legjobb a helyzet a Dél-Dunántúlon, ahol a január–februári időszakban összesen 24 százalékkal kevesebb cég ellen indult felszámolási eljárás, mint egy évvel korábban. A térség eddig is a válság által legkevésbé sújtott régiója volt az országnak: itt kizárólag 2008 végén és 2009 legelején mutattak érdemi növekedést az adatok, tavaly februártól stabilizálódott, majd csökkenésnek indult a bedőlések száma.A jelenlegi másik nagy nyertes a Közép-Dunántúl régió, ahol az év első két hónapjában 16 százalékkal kevesebb céggel szemben indítottak felszámolást a hitelezők, mint egy évvel korábban. A Közép-Dunántúl régió „válságkarrierje” azonban eltér déli szomszédjáétól, mert itt 2009 elején még nagy erőkkel támadott a válság. Tavaly az első félévében a bedőlt cégek száma több mint 50 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, azóta viszont nagyot fordult a világ.
| Ön hol tölti március 15-ét? Szavazzon és fejtse ki véleményét Ön is! |
Közép-Magyarországon és a fővárosban van Magyarországon messze a legtöbb vállalkozás bejegyezve, és itt még tart a növekedés. Az év első két hónapjában a régióban 24 százalékkal több céget számoltak föl, mint egy évvel korábban, vagyis a térség vízválasztó az ország két fele között. Az Észak-Magyarország régió mutatja ma a legerősebb válságtünetet, itt az első két havi növekedés üteme 43 százalék, míg a Dél-Alföld régióban „csupán” 29 százalék.
| Nézze meg választási rovatunkat és értékelje Ön is a miniszterelnök-jelölteket! |
Mindez azért lehetséges, mert Szabolcs-Szatmár-Beregben korábban messze a legtöbb cég jutott bajba a három megye közül. A megyében 2008-ban és 2009-ben rendkívül magas, 8,7 százalék volt a felszámolási hányad, s ez egyedülálló Magyarországon. Összehasonlításul: a második legrosszabb helyzetben levő Nógrád megyében csak tavaly emelkedett 5 százalék fölé a mutató, 2008-ban még 4 százalék alatt maradt.
„Nem tudjuk, pontosan mi zajlik a keleti végeken. Elképzelhető, hogy egy korábban virágzó ágazat agóniája ért véget, de az sem kizárt, hogy cégtemetők működtek a térségben, és ez az iparág valamiért máshová helyezte át a székhelyét” – mondja Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.
Nem hagy alább a csődhullám
Kevesebb végelszámolás az építőiparban
Fájdalmasan, de megtisztulhat az építőipar?
Mélyponton volt a cégalapítási kedv januárban
Privátbankár
Hirdetés
Címlapon
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
2012. február 12., 10:35
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
Legfrissebb híreink
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Nyerj egy iPad2-t és naponta egy magazin-előfizetést a Privátbankárral!
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Adóemeléssel és megszorításokkal takarékoskodna Ausztria
Hirdetés
Ajánlatunk
Hirdetés





