Hirdetés
A válság visszafordította a gazdaság fehéredésével kapcsolatos folyamatokat, aminek költségvetési hatása akár a 100 milliárd forintot is elérhette
Hirdetés
A csütörtökön közzétett jelentésben megállapítják: a válság feketegazdaságra gyakorolt hatásának mérése rendkívül nehéz, így az összes többi tényező hatásának mérése is sokkal bizonytalanabbá vált.A foglalkoztatásban a jelentés készítői szerint bár szigorodtak a szankciók, a feketefoglakoztatás nem csökkent 2009-ben. Az ellenőrzések során 56 ezer feketén foglalkoztatottat találtak az ellenőrök, ami az összes munkaügyi szabályszegéssel érintett munkavállaló 32 százaléka.
A járulékbefizetés változásainak vizsgálata során kiderül, hogy a biztosítotti jogviszonyt szerzők, illetve járulékot fizetők száma 2007-2008-ban növekedett. Ez, a csökkenést mutató foglalkoztatási adatokkal összevetve utalhat arra, hogy növekedett a legális foglalkoztatás. A 2009. évi adatok szerint viszont a járulékbefizetők és a foglalkoztatottak száma is csökkenést mutat. amiből nem mutatható ki a legális foglalkoztatás növekedése.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal 2009-ben változatlanul kiemelt feladatának tartotta a feketegazdaság elleni küzdelmet, amelynek fő célkitűzéseit az ellenőrzési irányelvek tartalmazták. A jogkövető magatartás kikényszerítése érdekében az addigiaknál nagyobb szerepet kapott a prevenció, a kockázatelemzés, és a jogszerűtlen adózói eljárásra történő gyors reagálás.
Tavaly közel 300.000 ellenőrzés összesen 443 milliárd forint nettó adókülönbözetet tárt fel. Az ellenőrzéshez kapcsolódó szankció 300 milliárd forint volt. A számla- és nyugtaadási kötelezettség elmulasztása, a feketefoglalkoztatás, valamint a bizonylat nélküli áruk forgalmazása miatt mintegy 1.400 üzletet bezártak, és 390 esetben az adózók tevékenységét függesztették fel.
| A hét kérdése: Ön mi alapján dönt a választásokon? Szavazzon! |
A szabályozás szigorítása, az ellenőrzések hatékonyabbá tétele révén számos nagy horderejű áfa-csalást tártak fel. Ezen a téren előrelépés történt a szabályozásban (fordított adózás), ugyanakkor az uniós tagországok közötti információáramlás, illetve közös ellenőrzések is növelték az ellenőrzések hatékonyságát. Ezen a területen szorosan együttműködnek a Vám- és Pénzügyőrség szervezetével, valamint az uniós tagországokkal.
A körbeszámlázásos csalás tényállása alapján 2009-ben 33 milliárd forint adókülönbözetet jegyzőkönyveztek. A karusszel csalások ellen folytatott küzdelemben lényeges a Központi Kapcsolattartó Irodán keresztül zajló tagállami információcsere, valamint a közös ellenőrzés.
A jogalkotóknak mindenekelőtt a korrupciónak anyagiak szempontjából a legfontosabb területére, a közbeszerzésre kellett volna koncentrálnia - állapítja meg a jelentés. (Az ezzel is összefüggő másik kritikus terület, a pártfinanszírozás törvényes rendezése a jelenlegi politikai szituációban reménytelennek látszik.)
A feketegazdaság elleni bizottság szerint a közbeszerzési korrupció visszaszorításában nem az egyéni bejelentések/feljelentések ígérik a legjobb eredményt, hanem a teljes nyilvánosság biztosítása. Ehhez mindenekelőtt meg kell valósítani, hogy a közbeszerzésekre vonatkozó minden közérdekű információ egyszerűen, könnyen, felhasználóbarát módon mindenki számára elérhető, megismerhető, értékelhető, elemezhető legyen. Legalább ilyen fontos lenne a közbeszerzési törvény alapos átdolgozása, áttekinthetővé és minden tisztességes pályázatkiíró és pályázó számára egyszerűen teljesíthetővé tétele. A formai előírások tömege helyett a tartalmi felelősség megkövetelhetőségét kellene szolgálnia - húzzák alá a bizottság tagjai.
Véleményük szerint ugyancsak aggályos és kevéssé indokolható, hogy a hatékony ellenőrzést és végrehajtást nem a meglévő és erre hivatott intézményekre és hatóságokra kívánják bízni, hanem egy új létrehozandó hivatalra. A bizottság szerint a szükséges intézkedések során szemléletváltásra van szükség, az adótudatosság előmozdítására. Egyúttal az adórendszert javítani kell, ennek útja lehet a közteherviselés szélesítése az igazságosság és a versenyképesség figyelembevételével.Megítélésük szerint az ellenőrzések hatékonyságának javítására kellene koncentrálni, mind az adófizetés, mind a közpénz felhasználása területén. Kiemelt feladatnak tekintik a korrupció elleni fellépést, a közbeszerzési rendszer felülvizsgálatát, a készpénz használatának korlátozását, a pénzforgalom ellenőrizhetőségének javítását, és nem utolsósorban a gazdasági ügyekben az igazságszolgáltatás hatékonyságának javítását.
A Gazdaság Fehéredését Vizsgáló Bizottság a miniszterelnök kezdeményezésére jött létre 2007 őszén, hogy kísérje figyelemmel a feketegazdaság kifehérítésére tett intézkedések hatását, és erről időközönként tájékoztassa a közvéleményt. Tagjai: Fekete István, a Joint Venture Szövetség elnöke, Ligeti Csák, a Statisztikai Hivatal Nemzeti Számlák Főosztály vezetője és Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke.
A görögök belefulladnak a korrupcióba
Korrupció: csak nálunk jutalmazzák a feljelentőket
Orbán: magyar lábakra kell állítani a gazdaságot!
MTI
Hirdetés
Címlapon
Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
2012. február 12., 10:35
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
Legfrissebb híreink
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Adóemeléssel és megszorításokkal takarékoskodna Ausztria
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Nem gyárt többé fényképezőgépet a Kodak
Hirdetés
Ajánlatunk
Hirdetés





