Hirdetés

Bajnai: még többen maradnak munka nélkül

2009. december 11., 14:46

A következő fél évben tovább fog nőni a munkanélküliség mind Európában, mind Magyarországon, vagyis a gazdasági válságnak még nincs vége

Hirdetés
A következő fél évben tovább fog nőni a munkanélküliség mind Európában, mind Magyarországon, vagyis a gazdasági válságnak még nincs vége - mondta Bajnai Gordon magyar miniszterelnök pénteken Brüsszelben, az EU-csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatóján.

Hangsúlyozta, hogy a válságból való kivezető út stratégiájának a véglegesítése egyelőre nem időszerű. Az állam szerepe a piacgazdaságban nem lehet folyamatosan olyan intenzív, mint amilyen most, az ösztönző csomagok idején, ám legkorábban csak a jövő júniusi uniós csúcstalálkozóra készíthetők el azok az elemzések, amelyek a válság utáni normális állapotokhoz való visszatérés mikéntjéről szólnak - mondta. Kiemelte, hogy a "kivezető út" stratégiáját összehangoltan kell megvalósítani, ellenkező esetben újabb egyensúlytalanságok keletkezhetnek.

A kormányfő elmondta, hogy már láthatóak a válság utáni időszak új veszélyei: a gazdaságösztönző állami csomagokkal nagy deficitek keletkeznek, és ezek negatív következményekkel járnak.

Az újabb pénzügyi válság elkerülését célozzák azok a döntések, amelyek a pénzügyi piacok felügyeletének európai szintű intézményrendszerét teremtik meg. Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök megjegyezte: Magyarország Európával összhangban cselekszik. Reményének adott hangot, hogy az Országgyűlés a jövő héten megszavazza a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének jogkörbővítését. Ez kiterjed majd a várható problémák "előkezelésére", illetve fogyasztóvédelmi jogosítványokra is - mondta.

Bajnai Gordon közölte, hogy az unió a jövő év első felében elfogadja az új versenyképességi stratégiát, amely további szerkezeti reformokat, foglalkoztatásbővítést, "zöldebb" és tudásalapú gazdaságot irányoz elő, valamint továbbra is fontos tényezőnek tekinti a területi elvű felzárkóztatási erőfeszítéseket.

Megvámolva: nem érezni a válságot az adóbevételen?
Kezdődhet a lassú, fájdalmas kilábalás
Bajnai: meg kell értenünk a jövőt
100 milliárdnál is több kell idén az MNV-től
FT: nem elég csak megteremteni a hitelességet 
Bajnai: teljesítjük Obama kérését 
Termelni kell, mert abból élünk

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook