Több nagybank is bejelentette, hogy csökkenti alkalmazottai bónuszát a prémiumadó miatt - érnek a botrányszagú kifizetések
Hirdetés
A Credit Suisse a nagyobb pénzintézetek közül elsőként jelentette be a brit banki prémiumadó bónuszfizetéseire gyakorolt közvetlen hatását: globális prémiumalapját 5 százalékkal csökkenti a brit befektetési banki alkalmazottai bónuszára kivetett 50 százalékos adó fedezésére, ezen felül 30 százalékkal csökkenti 400 vezető beosztású nagy-britanniai alkalmazottjának bónuszát.A Deutsche Bank kedden közölte, hogy megemeli alkalmazottai bérét és csökkenti a prémium arányát, követve ezzel a Barclays Plc és mások példáját, amelyek béremeléssel igyekeznek csökkenteni a különadó terheit.
A holland kormány 65 százalékkal tervezi csökkenteni az állami ABN Amro banknál a prémiumokat, és megszabja az igazgatótanácsi tagok fizetésének felső határát.
A mintegy hat héttel ezelőtt váratlanul bejelentett brit különadó több ezer Londonban dolgozó bankár bónuszát érinti, és szinte minden nagyobb bankot bérpolitikájának átgondolására késztetett.
A bankok az elmúlt évek egyik leginkább botránygyanús bónuszkifizetési szezonja elé néznek. A közvélemény figyelme szorosan rájuk szegeződik, a szabályozási környezet folyamatosan változik, a politikusok pedig népszerűségi pontokat gyűjtenek az állami segítséggel megmentett bankoknál kifizetett magas prémiumok apropóján.
A bónuszkifizetések korlátozásának tervével már más országokban is foglalkoznak, beleértve Franciaországot és az Egyesült Államokat is. Anders Borg svéd pénzügyminiszter felszólította európai minisztertársait, hogy kövessék a példát, és vessenek ki különadót a bankoknak nyújtott támogatások visszaszerzésére.
A Goldman Sachs hagyományosan az éves eredménybeszámolóját megelőző napon tájékoztatja alkalmazottait a prémium kifizetések sarokszámairól, ez azonban hétfőn elmaradt. A bankház kedden teszi közzé eredménybeszámolóját. Egy, az ügylethez közelálló személy szerint a tájékoztatóra a jövő héten kerül sor. A Goldman Sachs szóvivője pedig cáfolta, hogy a brit pénzügyi felügyelet megtiltotta volna a bónusz csomag kifizetését.
A Goldman Sachs terve több mint 20 milliárd dollár prémium kifizetésére hatalmas felzúdulást keltett, alig pár hónappal azt követően, hogy 10 milliárd dolláros támogatásban részesült amerikai adófizetők pénzéből. A JP Morgan pénteken közölte, hogy rekordnagyságú 9,3 milliárd dolláros bónuszt fizet ki befektetési bankárjainak, ami átlagosan személyenként 379 ezer dollárnak felel meg, és Nagy-Britanniában ez becslések szerint 300 millió fontos adóbevételt eredményezne.
A brit kormány eredetileg 550 millió fontos bevétellel számolt a bónuszokra kivetett különadóból, de tekintettel az ágazat 4 milliárd fontot meghaladó bónuszkifizetési terveire ez "mértéktartó" becslésnek tűnik.
Fizetésemeléssel oldották meg a prémiumvitát
Osztrák bankbotrány: a pártok zsebébe is benéznek
Szorul a hurok: megadóztatják a bankárok prémiumát
MTI
Hirdetés
Címlapon
Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
2012. május 25., 17:00
Görögországban leálltak a 130 milliárd eurós hitelprogramhoz kapcsolódó reformok - írta a Süddeutsche Zeitung. A német lap szerint az átmeneti kormány csaknem teljesen cselekvésképtelen, a februárban elfogadott hitelprogramhoz kapcsolódó előírásokat pedig egyáltalán nem tudja teljesíteni. Leállt például a privatizáció, ami önmagában is milliárd eurós nagyságrendű lyukat üt a költségvetésben.
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
- Bajban vannak a mezőgazdasági vállalatok
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Tranzakciós illeték: a kormány megkapta a bankok módosító javaslatait
- Orbán: életveszélyes lenne az adósság növelése
Hirdetés
Még több KKV
Hirdetés
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
Állásajánlatok
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Kétéves mélyponton az euró, nagyot esett a BUX, a forint, az OTP
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- KSH: Foglalkoztatottság
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Még erősebb a forint, amerikai hírek húzzák tovább a piacokat
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- Megtáltosodott az OTP
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Nabucco és Déli Áramlat: rövidülnek a megaprojektek
- Kétszer gyorsabban drágult az EU-ban a gáz, mint a villany
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
- A fuldokló magyar bankszektor nem tud a növekedés támasza lenni




