Hirdetés
Január 16-án nulla órától 11 számot kell hívniuk a mobilosoknak, függetlenül attól, hogy saját hálózatuk vagy a másik két szolgáltató ügyfelét hívják
Hirdetés
Az ezzel kapcsolatos kormányrendelet - amely szeptember 15-től hatályos - azért született meg, mert a számhordozhatóság elterjedésével már bizonytalan, hogy az adott ügyfél a jelenlegi 7 számjegy alapján pontosan azt a felet éri-e el, akinek a hívást szánja. Problémát okozhat az is, ha valaki a mobiltelefonjában a 7 jegyű számokat tárolva vált szolgáltatót, miközben megtartja a számát.Márton György, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szóvivője az MTI-nek elmondta: azt javasolja, hogy az ügyfelek az adatok módosításakor ne a 06-20-as, 06-30-as vagy a 06-70-es számot üssék be a tárolt 7 számjegy elé, hanem a +3620-ast, a +3630-ast vagy a +3670-est, mert így külföldről is hívhatók a számok.
Elmondta azt is, hogy a saját hálózaton belül telefonálók 10 százaléka jelenleg még 7 számot használ. Hozzátette: január közepétől a három magyarországi mobilszolgáltató 0-val és 1-sel kezdődő mobilszámot is kiadhat, s így 2-2 millióval bővül a három mobilcég által kiadható számok összessége.
Az NHH legfrissebb adatai szerint novemberben kismértékben, mintegy 9 ezerrel 11 millió 687 ezerre csökkent a három mobilszolgáltató teljes ügyfélszáma, ugyanakkor a forgalmazásban részvevők száma októberhez képest 66 ezerrel 10 millió 712 ezerre emelkedett.
Elnyújtották: januártól több számot pötyöghetünk
16 ezerrel több a digitális háztartás
Tizenhétezerrel többen vagyunk szélessávon
Mobilinternet: akár ezerszeresen megfizethetünk
MTI
Hirdetés
Címlapon
A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
2012. február 11., 06:11
A világ 10 legjobb luxusszállója között európai dominancia figyelhető meg, a legjobb 10 közé az utazók ajánlása alapján még egy 4 csillagos hotel is bekerült, ami nincs olyan messze Budapesttől. Luxusfürdők, konditermek, éttermek és egyedi kialakítású szobák New Yorktól Bécsig.
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- A világ 10 legjobb luxushotelje: Marrakeshtől Párizsig
- Kifizetik a Malév dolgozókat - de mi lesz a károsultakkal?
Legfrissebb híreink
- Kifizetik a Malév dolgozókat - de mi lesz a károsultakkal?
- A görög bizonytalanság mérgezte a piaci hangulatot
- Átalakul az olajpiac Irán miatt
- Ennyit buktunk az IMF elzavarásán a szakértők szerint
- Lemondott a BKV vezérigazgatója
- Nem kell nekünk erősebb forint - mibe fektessünk 2012-ben?
- Segítség a Malévnak dolgozó vállalkozásoknak
- Kevesen tudták: vállalati óvoda is épülhet a Széchenyi Tervből
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megint üzent a bankoknak Lázár János
- ONYF: nem lehet a munkanélküliségből a nyugdíjba menekülni
- Kiderült, miért kell nekünk az IMF - OTP-t vásároltak a háziasszonyok
- Ennyit buktunk az IMF elzavarásán a szakértők szerint
- Jelentősen emelheti a gázolaj árát jövő héten a Mol
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Oda a tekintélyes kártyagyár, több száz milliós a veszteség
Hirdetés
Ajánlatunk
Hirdetés
Állásajánlatok
- GERMAN SPEAKING PROCURE TO PAY SUPPLY CHAIN ANALYST - Randstad Hungary Kft.
- Interim Senior Chief Financial Officer - Randstad Hungary Kft.
- Junior sales-marketing kontroller - Randstad Hungary Kft.
- Könyvelő azonnali kezdéssel, féléves időtartamra - Randstad Hungary Kft.
- Senior controller - Randstad Hungary Kft.





