Szlovákiai civilek és a magyar kormány szándéka teljesült a nyelvalap létrehozásában, ami nem tudatos törvénysértéseket akar provokálni. Nem számítanak bírságra
"Nem, ettől nem tartok, mert ez nem jellemző" - jelentette ki Petőcz Kálmán az Új Szó című szlovákiai magyar lap szombati kiadásában. Az interjúban arra válaszolt, nem tart-e attól, hogy az alap tudatos törvénysértésre biztatja az embereket, akik úgy vélik majd, hogy az esetleges büntetést úgyis kifizetik a nyelvalapból.
"Az alap nem arról szól, hogy ezzel most törvénysértésre szólítanánk fel az embereket. Eddig sem szegték meg az emberek a jogszabályt, ennek ellenkezője történt, még ott sem használták anyanyelvüket, ahol lehetett volna" - fejtette ki a politológus. Úgy véli, nem a kártérítés, hanem a tanácsadás lesz a fő dolguk.
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala (SZMK) vezetőjének elmondása szerint tömörülésük részéről egy évvel ezelőtt született meg az a kezdeményezés, hogy jogvédő, tanácsadással és jogvédelemmel foglalkozó hálózatot hoznak létre. Ez a kezdeményezés találkozott a nyelvtörvény módosításának elfogadása után a magyar kormány kezdeményezésével. Így jött létre az a nyelvalap, melyből szükség esetén kárpótolnák az anyanyelvük használata miatt megbírságoltakat. Ennek ellenére Petőcz úgy véli, hogy a magyar kormány által felajánlott 50 millió forintból túlnyomórészt az eredetileg tervezett tevékenységet finanszírozzák majd - írja az Új Szó.
| A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala február 1-jétől indítja be jogsegélyszolgálatát a nyelvtörvénnyel kapcsolatban. Az ingyenesen hívható szlovákiai telefonszám – 0800 500 565 – munkanapokon 8.30 és 16 óra között lesz elérhető. A nyelvtörvénnyel kapcsolatos észrevételekre szánt bejelentő lap a www.jogsegely.sk honlapon is megtalálható. |
Petőcz örülne annak, ha az SZMK jogtanácsadási hálózatát, felvilágosító munkáját a későbbiekben önerőből tudnák finanszírozni. A magyar kormány által felajánlott 50 millió forintot formálisan a Fórum Intézet kapja meg, mivel az SZMK nem jogi személy. A pénz felhasználását a kerekasztal fogja felügyelni.
Jogtipró-díj Ficónak
Robert Fico és a szlovák nyelvtörvény kapta az idei Jogtipró-díjat, a Szabadság díjat pedig egyhangúlag - posztumusz - Újvárossy Ernőnek ítélte oda a Szabadság kör szombaton a fővárosban.
Szájer József (Fidesz) európai parlamenti képviselő elmondta, hogy Újvárossy Ernő az életét adta a szabadságért. A temesvári presbitert a Securitate megpróbálta rávenni, hogy a szabálytalanul végezze el a templom felújítását, s így a közvélemény előtt be lehessen feketíteni Tőkés Lászlót. Ő nem volt hajlandó erre, s mindent szabályosan végzett. A Securitate ezt követően Temesvár mellett megölte.
A Jogtipró-díjra idén három jelölt volt: Robert Fico és a szlovák államnyelvtörvény, a BKV és vezetői, valamint a Heves megyei közgyűlés és a Hospinvest. Robert Fico és a szlovák nyelvtörvény a beérkezett 3502 szavazatból 1625 vokssal lett az első a szavazáson.
Az indoklás szerint a közintézményekben a magyar nyelv használatát több ezer euróval büntetni rendelő törvény szövege nem csupán az európai szabadságjogi normákkal, egyezményekkel ellentétes, de a szlovák-magyar alapszerződést rendelkezéseit is sérti.
Szlovák nyelvtörvény: már Amerikában is aggódnak
Izzik a cigánygyűlölet Szlovákiában
A szlovák külügyminiszter figyelmeztette Orbánékat
Robert Fico a szlovák Orbán Viktor?
Nyelvtörvény: félnek a magyarok
Magyar menekültáradat: Kanada egyelőre türelmes
MTI, Privátbankár
Címlapon
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.
spanyolcsizma
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Critical Mass a tőzsdéken
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- A mohácsi beruházással a régió vezető etanol-termelőjévé válunk
- A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Megtáltosodott az OTP
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Nabucco és Déli Áramlat: rövidülnek a megaprojektek
- Kétszer gyorsabban drágult az EU-ban a gáz, mint a villany
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
- Critical Mass a tőzsdéken
- A fuldokló magyar bankszektor nem tud a növekedés támasza lenni
- Elárverezik a Mag Ingatlanalap objektumait, mi marad a nyugdíjkasszának?
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- Kibocsátási ára alá zuhant a Fotex
- Optimisták a német fogyasztók
- Nem erősödött a forint: jövő héten áremelés lehet a kutakon
- Bajban vannak a mezőgazdasági vállalatok
- A Concorde jegyezte le az összes Masterplast-részvényt
- A vártnál is mélyebb a brit receszió
- A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Megtáltosodott az OTP
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
- A mohácsi beruházással a régió vezető etanol-termelőjévé válunk
Még több Makro
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja




