4p
Brüsszel alapvetően nincsen felkészülve arra a világra, amelyben a geopolitika brutális erővel tér vissza. Márpedig ahogyan Magyarország, úgy a Balkán sem lépett túl a múlt század sebein. Az EU hamarosan új tagokkal bővülhet, az uniós diplomaták ugyanakkor utalgatnak a korrupcióra és a szervezett alvilágra, aminek a felszámolását meg kell oldani a belépés előtt.
Jean-Claude Juncker. Forrás: EPA

Juncker, az EU Bizottság elnöke ma kezdi meg három napos látogatását, pontosabb szólva vezeklését a Nyugat-Balkánon. A testület ezekben a hetekben próbálja levonni a konzekvenciákat abból a kapitális geopolitikai hibából, amelynek keretében 2014-ben hivatalosan is elzárkózott bármifajta EU-bővítéstől 2020-ig, átadva a terepet Moszkva, Ankara, Peking és Rijád erőinek. Pedig ahogyan már többször bizonyította a történelemben, a Balkánnak megvan a képessége, hogy destabilizálja Európát egy regionális válság eredményeképpen.

Nézőpont kérdése

Míg Nyugat-Európa hagyományosan lenézi és ignorálja a térséget, addig a Kreml a Balkánra úgy tekint, mint hagyományosan az orosz érdekszférába tartozó térségre, ezért mindent elkövet, hogy megállítsa a NATO egyre keletebbre nyújtózkodó befolyását. Ellentétben a kemalista elődökkel, Erdogan elnök és iszlamista harcostársai pedig nem egy csődtömegként tekintenek a Balkánra, hanem az oszmán birodalom egy volt erőközpontjára, amely számos vezírt és tábornokot adott a birodalomnak.

A Juncker látogatás már egy új hozzáállás kezdete, amelynek keretében az Európai Bizottság február 6-án közzétett bővítési stratégiájában elképzelhetőnek nevezte Montenegró és Szerbia 2025-ös csatlakozását. De e tekintetben óriási a megosztottság mind Brüsszelben, mind a tagállamok között. A francia Libération által megszólaltatott magas rangú brüsszeli tisztségviselő szerint a Bizottság ugyan azt javasolja, hogy Szerbiát és Montenegrót már 2025-ben vegyék fel, de ez inkább csak jelzésül szolgál. Sokkal valószínűbb, hogy abból csupán 2030-ra lesz bármi is, hiszen a tagállamok nagy többsége ellenzi az újabb csatlakozásokat.

Míg a Visegrádi Négyek a még gyorsabb belépést szorgalmazzák - Magyarország szerint Szerbia 2022-re készen állhat az EU-tagságra -, addig Brüsszel a színfalak mögött azzal érvel, hogy hatalmas a szakadék a jelentkezők által elvégzendő lecke és a jelenlegi állapotuk között. Az uniós diplomaták utalnak a korrupcióra és a szervezett alvilágra, aminek a felszámolását meg kell oldani a belépés előtt. Berlin is vonakodik, éppen a magyar, lengyel, román és bolgár jogállami hiányosságok miatt.

Brüsszel és a történelem

Káncz Csaba

Az EU nem szeretné importálni a kétoldalú viszályokat sem - Vucic szerb államfő éppen múlt héten beszélt arról, hogy Szerbia lakói nagy valószínűséggel nem fogják elismerni Koszovó teljes körű függetlenségét az európai uniós tagságért cserébe. Brüsszel viszont azzal is tisztában van, hogy nem lehet becsapni az ajtót a Balkán orra előtt, ha nem akarnak politikai robbanást. Ráadásul a nyugat-balkáni országok közötti lévő hatalmas különbségek ellenére célszerű volna mind a hat országot egyszerre fölvenni, hogy később a már bejutottak ne vétózhassák meg szomszédjaik tagságát. Napjainkban például nincs két olyan szomszédos egykori jugoszláv tagállam, amelyek között ne lennének határviták.

Márpedig Brüsszel alapvetően nincsen felkészülve arra a világra, amelyben a geopolitika démonai ilyen brutális erővel térnek vissza. Ahol a balkáni közvéleményt nem a gazdasági növekedés üteme izgatja, hanem a nemzeti büszkeség által hajtott határkérdések. Vannak azért biztató jelek is, mint például a januári barátsági szerződés Bulgária és Macedónia között, holott a két ország hosszú időn keresztül küszködött a kisebbségi kérdésekkel. De ahogyan Magyarország, úgy a Balkán sem lépett túl a múlt század sebein.

Káncz Csaba jegyzete.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG