4p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Az egyiptomi gazdaság már hosszabb ideje gyengélkedik. Fontos iparág lett a turizmus, sőt ez adta a hosszabb távú reményt, és most pont ez kapott halálos csapást azáltal, hogy a turistákat fejvesztve menekítik országaik. Az ország valutájára máris nyomás nehezedik.

Nagy arab ország olaj nélkül

Egyiptom azon arab országok közé tartozik, melyeket nem tart el az olaj, ezért egy hagyományos szerkezetű, kiegyensúlyozott gazdaságra van szüksége. Szemben az ókori Egyiptommal, melyet jólétben tartott a Nílus völgyének jól termő talaja, a mai Egyiptom 85 millió lakosának már semmiség ez a keskeny föld, rég nem fedezi a szükségleteket, az ország igen nagy gabonaimportőr.

Így marad az ipar és a szolgáltatási szektor. Ez utóbbin belül a turizmus az utóbbi években előretört, köszönhetően az ország kedvező adottságainak: a Vörös-tenger üdülőhelyei egész évben népszerűek, és az ország rengeteg látnivalója Alexandriától Kairón át Luxorig ugyancsak sok turistát vonz. Az iparág éves szinten 7,4 milliárd dollárt hoz, közel 40 százalékkal többet, mint a Szuezi csatorna díjbevétele, írja a Bloomberg.

Elapadnak a bevételek

Egyiptom az iparág további növekedésére épített, indított is egy 68 millió dolláros kampányt, amit most a sajnálatos események miatt le kellett állítani. Az első csapás még szeptemberben történt, amikor az egyiptomi biztonsági erők tévedésből turistákat néztek terroristáknak, az incidens 12 ártatlan halálos áldozatot követelt. Most pedig itt az orosz gép balesete, ami még nincs tisztázva, de a legfontosabb csoport, a turisták harmadát adó oroszok elhagyják az országot, és ki tudja, később visszatérnek-e.

Így viszont visszaesnek a devizabevételek, noha az ország már most is hiányt szenved devizatartalékokból. A 2011-es forradalom óta 10 milliárd dollár értékben szórtak ki a külföldi befektetők egyiptomi állampapírokat, és azóta sem tolonganak a vásárlók.

 

 

Az egyiptomi jegybank idén már háromszor engedte leértékelődni az ország valutáját, a fontot, de miután az infláció is viszonylag magas, reálértékben nem történt érdemi leértékelődés, ami pedig most már elkerülhetetlen lesz. Közben viszont az infláció is tovább növekszik, épp az erős leértékelési várakozások miatt, így könnyen kialakulhat egy spirál. A legfontosabb tőzsdeindex, az EGX30 19 százalékot esett idén.

Fogynak a tartalékok

2011 óta folyamatosan csökken a devizatartalékok szintje, miután a Mubarak utána ország gazdasága nem tudott stabilizálódni, a kormány pedig költekezett, hogy valahogy a lakosság elégedetlenségét mérsékelje. 2013 óta már az Öböl-országok segélyei tartották úgy-ahogy egyensúlyban az országot, miközben a közvetlen külföldi befektetések is visszaestek.

 

 

A devizahiány olyan mértékű lett, hogy import-, és devizakorlátozások is életbe léptek, így a helyzet olyan lett kissé, mint nálunk volt a rendszerváltás előtt: dollár-feketepiac alakult ki. Ez persze megint csak nem tesz jót a befektetéseknek, hisz ki akar egy olyan országban befektetni, ahol aztán adott esetben beragad az értéktelen helyi valutába?

IMF-el vagy anélkül

A valutatartalékok jelenleg 3 havi import szintjén állnak, nyilvánvaló, ha további csökkenés áll elő, muszáj engedni a leértékelődést. Az infláció idén már így is közel 10 százalék, pedig idén estek az olaj-, és élelmiszerárak. A kormány így nehéz helyzetben van: ha leértékel, felpörög az infláció és csökken az életszínvonal, ha nem értékel le, elfogyhat a valutatartalék és akkor a feketepiacon szállnak el az árfolyamok, az eredmény lényegében ugyanaz.

A kormány eddig megpróbálta elkerülni az IMF segítségét, mivel az nyilván komoly előírásokat tenne az egyensúly helyreállítására, ami persze megint csak az életszínvonal csökkenésével járna. Mindazonáltal valószínűleg nem lesz elkerülhető, hisz csak a repülőkatasztrófa óta 2 milliárd dollárral nőtt az ország korábban 4 milliárdos azonnali devizaigénye.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az elnököket lecsukják, ugye?
Eidenpenz József | 2026. április 12. 14:17
Ma egy olyan országban is választásokat tartanak ma, ahol öt volt elnököt lecsuktak az utóbbi pár évtizedben, elsősorban korrupció vádjával. Követendő példa, vagy elrettentő?
Makro / Külgazdaság Mégis igaza lesz a Mediánnak? Újabb elképesztő részvételi adatot közöltek
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 13:56
Van olyan vármegye, ahol délután 1-ig egymillió ember adta le a szavazatát. A korábbi választások részvételi adatai a mostani közelében sincsenek.
Makro / Külgazdaság Káoszt okoztak az üzemanyagárak miatt tüntetők – öt nap után lépett az ír rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 12:17
Öt napig bénították meg Dublin belvárosának forgalmát a tüntetők, a rendőrség most kiebrudalta őket.
Makro / Külgazdaság Bődületes részvételi rekord készül: megjöttek a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 11:41
Közel 15 százalékponttal magasabb a részvételi arány, mint a legutóbbi országgyűlési választásokon.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elmondta, mivel kezd az új kormány, ha nyer a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:59
Magyar Péter is leadta a szavazatát az országgyűlési választáson, majd a sajtó kérdéseire válaszolt. Egy dologban volt egyetértés: mindenkinek el kell menni szavazni.
Makro / Külgazdaság Ebből részvételi rekord lesz: már az első órában rengetegen szavaztak
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 08:02
Közzétették az első részvételi adatokat – minden korábbinál magasabb lett az arány már az első órában.
Makro / Külgazdaság Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:01
A kormány óriásplakátja azt állítja, a hazai üzemanyagárak Európában a legalacsonyabbak. De vajon igaz is?
Makro / Külgazdaság Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 08:40
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint. Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
Makro / Külgazdaság Vasárnap délig lehet mozgóurnát igényelni
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 07:59
Vasárnap délig kérhetnek mozgóurnát azok a választópolgárok, akik egészségi állapotuk vagy fogvatartásuk miatt nem tudnak vasárnap megjelenni a szavazóhelyiségben az országgyűlési választáson. A korábbi választásokon benyújtott mozgóurna-kérelmek a mostani voksolásra nem vonatkoznak, a választóknak újra kell kérniük, ha ismét mozgóurnával szeretnének szavazni.
Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG