1p
A görög parlament jóváhagyta a kormány által beterjesztett újabb, 4,8 milliárd eurós megszorító csomagtervet
A görög parlament jóváhagyta a kormány által beterjesztett újabb, 4,8 milliárd eurós megszorító csomagtervet, amely egyebek között áfa-emeléssel, luxusadókkal és a közalkalmazotti juttatások lefaragásával igyekszik hozzájárulni az államháztartási hiány idei, 4 százalékpontos csökkentéséhez.

Az athéni utcákon a rendőrség ezalatt könnygázzal és gumilövedékekkel igyekezett szétoszlatni a megszorítások ellen tüntetőket, páran meg is sérültek, miután több mint 7 ezren tüntettek a parlament épülete előtt is. A fővárosban lezajlott több tiltakozó akció során kormányhivatalokat is támadtak a tüntetők. A görög fővárosban éjszakáig nem közlekednek a buszok, a légiirányítók is négyórás sztrájkot tartottak, és sok közalkalmazott is beszüntette  a munkát. A görög állami hírügynökség, az ANA 24 órás sztrájkot tartott.

Egy friss felmérés szerint az athéni kormány által bejelentett bevételnövelő intézkedések megosztják a görög társadalmat, melynek 46,6 százaléka támogatja, 47,9 százaléka viszont ellenzi a megszorításokat.

Görögország két legnagyobb szakszervezete egyúttal országos sztrájkot hirdetett március 11-re is a súlyos pénzügyi válság miatt tervezett újabb megszorító intézkedések ellen. A magánszektor és az állami szektor dolgozóit tömörítő GSEE és az ADEDY szakszervezet szövetség bejelentette, egynapos sztrájkot hirdetett jövő héten csütörtökre. Az állami ágazati dolgozókat összefogó ADEDY eredetileg néhány nappal később, március 16-ára tervezett sztrájkot.

A görög kormány az idén összesen 16 milliárd eurós megtakarításra készül, mivel az uniónak tett ígéret szerint a tavalyi 12,7 százalékról 8,7 százalékra kell az idén leszorítani az államháztartási hiányt a 300 milliárd eurós adóssággal küzdő Görögországban. Athén az idén már két sikeres eurókötvény-kibocsátással csapolta meg a hitelpiacokat, 8 és 5 milliárd euróval, de korábban azt sem zárták ki, hogy esetleg a Nemzetközi Valutaalaphoz fordulnak segítségért.
Időközben a görög kormányfő Luxembourgban találkozott az Eurogroup elnökével, majd később Angela Merkel német kancellárral. Jean-Claude Juncker szerint Athén továbbra sem vár pénzt európai partnereitől, csupán olyan nyilvános elkötelezettséget az euróövezeti országoktól, amely megnyugtatja a nemzetközi piacokat.

A német kancellár saját szavai szerint "érdekes és baráti" tárgyalásokat vár Papandreuval. A német sajtónak nyilatkozva, arra a kérdésre, hogy mit vár a német kancellárral való találkozótól, a görög kormányfő hangsúlyozta: olyan európai támogatást, amelynek segítségével ésszerű feltételekhez juthatunk hitelhez.

A német kancellárral folyatott tárgyalásokról kiszivárgott hírek szerint Merkel megerősítette, hogy Papandreu nem kért hitelt. Merkel egyúttal dicsérte a bátor megszorító-csomagot.

Szigetek eladása nem megoldás a görög pénzügyi válságra - mondta Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő Berlinben, miután tárgyalt Angela Merkel német kancellárral.

"Úgy gondolom, görög szigetek eladásánál vannak kreatívabb megoldások az államháztartási hiány kezelésére" - fogalmazott a görög miniszterelnök a német kancellárral folytatott megbeszélése utáni sajtótájékoztatón.

Német parlamenti képviselők javasolták az utóbbi évtizedek legkeményebb kiadáscsökkentő intézkedéseire készülő görög kormánynak, hogy tegyen pénzzé mindent, amit tud, akár lakatlan szigeteket is.

A görög kormányfő berlini tárgyalásai előtt a német pártok csaknem egyöntetűen arra szólították föl Angela Merkel kancellárt, hogy ne ígérjen támogatást Athénnak a német adófizetők pénzéből. A német közvélemény hevesen ellenzi, hogy a berlini kormány esetleg pénzügyi segítséget nyújtson Görögországnak.

Görögellenes hangulat Németországban?

Az athéni parlament elnöke a görög pénzügyi válság kirobbanása óta Németországban eluralkodó görögellenes hangulatra panaszkodott egy német magazinban.

Filiposz Pecalnikosz a müncheni Focus magazin hétfőn megjelenő, szombaton előzetesen ismertetett cikke szerint úgy vélekedett, hogy felelős politikusok Görögországot érintő bizonyos megjegyzései "nagyon negatívak, sőt provokatívak". A házelnök azokra a német képviselőkre utalt, akik felszólították Görögországot, adjon el néhány szigetet, hogy ki tudja fizetni adósságait.

A hét kérdése:
Ön mi alapján dönt a választásokon? Szavazzon!

Gyakorlatilag megállt az élet Görögországban
A görögök nem kérnek a megszorításokból
A kommunisták elfoglalták a görög pénzügyminisztériumot

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG