1p
Ötven százalékra csökkent Barack Obama amerikai elnök népszerűségi mutatója, beiktatása óta a legalacsonyabb szintre
Ötven százalékra csökkent Barack Obama amerikai elnök népszerűségi mutatója, beiktatása óta a legalacsonyabb szintre - derült ki egy nem sokkal elnökségének 200. napja előtt közölt felmérésből.

Az amerikaiak fele helyeselte az elnök eddigi tevékenységét, míg 42 százaléka nemtetszését fejezte ki. A számadat tükrözi azt a fokozódó rossz hangulatot, amit a kormányzat válságkezelési módja és a vitatott egészségügyi reform váltott ki.

A Quinnipiac közvélemény-kutató intézet vizsgálata jelentős népszerűség vesztést mutat. A korábbi, július 2-án nyilvánosságra hozott jelentésben még 57 százalékban támogatták Obamát, és 33 százalékban ellenezték, nem is beszélve azokról a magas népszerűségi mutatókról, amit elnökségének első hónapjaiban mértek.

Obama gazdaságpolitikáját az amerikaiak 49 százaléka ellenzi, míg 45 százaléka támogatja. Az egészségügyi reformmal már a lakosság 52 százaléka nem ért egyet, míg 39 százaléka elfogadná. Az elnök külpolitikáját ugyanakkor a megkérdezettek 52 százaléka támogatásáról biztosította, míg 38 százalékos volt az elutasítás aránya.

Bush népszerűbb, mint Obama
Peter Brown, a közvélemény-kutató intézet képviselője kiemelte, a felmérés azt tárta fel, hogy a lakosság 49-33 arányban úgy gondolja, hogy Obama politikája segít a gazdaságon. Ezzel párhuzamosan azonban 36-33 százaléka úgy vélte, hogy ez a politika árt személyes pénzügyi helyzetének. A megkérdezettek 93 százaléka szerint nem teljesít jól a gazdaság.

Az afroamerikaiak körében némileg népszerűbb Obama: 56 százalékuk támogatja, bár ez is öt százalékkal marad a júniusi felmérés alatt.

Támogatja az amerikai kormány az elektromos autókat
Támadja a szélsőjobb Obamát
A magyar cégvezetők rajonganak Obamáért
Nemzetbiztonsági kockázatot rejtenek Obama könyvei
Obama is megsínyli a válságot

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vitézy Dávid: „Benyújtottukk a helyreállítási alapra vonatkozó tervet”
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:45
A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét, ezzel újabb lépéssel került közelebb Magyarország az uniós pénzek hazahozatalához – írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook bejegyzésében.
Makro / Külgazdaság Ankarában tárgyalt Jászai Gellért
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:26
A magyar-török védelmi ipari kapcsolatok további erősítését szolgáló tárgyalásokra került sor Ankarában, ahol Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnök-vezérigazgatója, valamint a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. vezetősége a török védelmi ipar meghatározó szereplőivel folytatott egyeztetéseket.
Makro / Külgazdaság Idén mérsékelt GDP-növekedést várnak az MBH elemzői erős forint mellett
Sipos Ildikó | 2026. június 10. 16:49
Ha viszont jól használjuk fel az uniós forrásokat, akkor tartósan 3 százalék lehet a következő években a ráta.
Makro / Külgazdaság Meglódult az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:27
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, erőteljesen gyorsult az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme májusban az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics szerdán közzétett adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Átadták Magyarország legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló berendezését
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 14:38
Magyarország eddigi legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló létesítményét adták át a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Buj határában szerdán, a két, összesen 99,8 MW teljesítményű berendezés több mint 11,3 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásból épült meg.
Makro / Külgazdaság A pedagógusok teljesítményértékelésének megújítását jövő héten tárgyalhatja a parlament
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 14:04
Jövő keddre rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte Forsthoffer Ágnes házelnöknél Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter öt törvényjavaslat megtárgyalása céljából, hogy azok elfogadása ne húzódjon az őszi ülésszakra.
Makro / Külgazdaság Jókor szállt be Novák Katalin a családi bizniszbe
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 13:46
A volt köztársasági elnök tavaly októberben lett résztulajdonos családja cégében, az Aranyklinika Kft.-ben. A társaság pont 2025-ben zárta eddigi legerősebb évét.
Makro / Külgazdaság Ne reménykedjen, ez várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:21
Megjelentek a csütörtöktől érvényes, friss információk az üzemanyagokról.
Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG