1p
A Fidesz elnöke bonyolultabb, nehezebb átadás-átvételre számít, mint 1998-ban. Orbán Viktor konkrét tervekről is beszélt: zöldbank, háromezer új rendőr, megfelezett várakozási idő
Az új kormány megalakulásával kapcsolatban a Fidesz elnöke bonyolultabb, nehezebb átadás-átvételre számít, mint 1998-ban, ugyanis - mint fogalmazott - az 1998-as költségvetés átláthatósága "fényévekkel volt jobb", mint a mostanié. Orbán Viktor konkrét tervekről is beszélt: zöldbank, háromezer új rendőr, megfelezett várakozási idő.

Ha a Fidesz kormányra kerül, egy "zöldbankot" hoz létre, amelynek az lesz a dolga, hogy finanszírozza a panel-felújítási programot és az energiatakarékos fűtésmódokra való átállást - jelentette be Orbán Viktor. A Fidesz elnöke a HírTV Rájátszás című műsorában azt mondta, a már kidolgozott konstrukció úgy tenné lehetővé ezen korszerűsítéseket, hogy azok egyetlen fillérjébe sem kerülnének az érintett lakóknak. Orbán Viktor hozzátette, az még nem dőlt el, hogy a "zöldbank" teljesen önálló intézmény legyen, vagy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) szakosított intézete. Ez attól függ, mit találnak majd az átadás-átvételkor az MFB kasszájában - jegyezte meg.
   
A Fidesz programjával kapcsolatos felvetésre Orbán Viktor közölte, a 2007-es Erős Magyarország című program komplett választási program, amelynek lényegében minden állítása megállja a helyét most, 2010-ben is. A pártelnök szerint ma Magyarországnak nem az a gondja, van-e 75 ezer forintos temetési segély vagy nincs, az alapvető probléma az, hogy olyan kormánya van az országnak, amely képtelen a legfontosabb gondok megoldására. Ma az irányokról folyik a vita, nem a részletkérdésekről - fűzte hozzá.
   

A Magyar Nemzet szerint rövidesen 15-18 négyzetméteres LED-falakon is megjelenhet a választási kampány. A New York-i Times Square mintájára Magyarországon is startol a hatalmas mozgóképeket is megjelenítő technika, amit elsőként a pártok vehetnek igénybe - írja a lap.
Ez a teszt megmondja, kire szavazzon!
A tíz év alatt egymillió új munkahely megteremtéséről szóló tervvel összefüggésben azt mondta, ha összeadják azokat, akik szerepelnek a munkát keresőket tartalmazó nyilvántartásban és azokat, akik nem, akkor Magyarországon - a Fidesz véleménye szerint - összességében 16-17 százalékos a munkanélküliség.
   
Az esetlegesen megnyert választás utáni közvetlen időszakkal kapcsolatban a Fidesz elnöke rámutatott, van néhány intézkedés, amelyet nagyon gyorsan, akár a kormány megalakulása előtt is elfogadhat a parlament. A politikus ugyanakkor bonyolultabb, nehezebb átadás-átvételre számít, mint 1998-ban, ugyanis - mint fogalmazott - az 1998-as költségvetés átláthatósága "fényévekkel volt jobb", mint a mostanié.
   
Egyhangú döntéssel Katona Tamás pénzügyi államtitkárt választotta a 18. számú választókerület szocialista képviselőjelöltjévé a párt helyi küldöttértekezlete - közölte Tüttő Kata, a XII. kerületi pártszervezet alelnöke. Katona Tamás Hagyó Miklós korábbi körzetében indul, aki múlt kedden mondott le a jelöltségről.
A múlt pénteki országértékelő beszédben bejelentett nemzeti ügyek kormányával összefüggésben kifejtette: az egészségügyben például felére szeretnék csökkenteni a várakozási időt. A közbiztonságot illetően pedig munkába állítanák a hiányzó 3.000-3.200 rendőrt - tette hozzá.
   
A Robert Fico szlovák kormányfővel való kapcsolatát firtató kérdésre úgy válaszolt: "olyan különösebben eddig nem foglalta le a gondolataimat" Robert Fico, "ellenben a határon túli magyarok ügye, az igen". A devizahitelesekkel összefüggésben Orbán Viktor azt mondta: keresik a módját annak, hogy milyen feltételek mellett tudnák átváltani ezek az emberek a hitelüket forint alapú kölcsönre.
   
A baloldal alapoktól történő újjáépítésére tett javaslatot Szili Katalin, a Szövetség a Jövőért Mozgalom elnökeke, szocialista képviselő. A volt házelnök hangsúlyozta: mozgalmuk célja, hogy a "társadalmi baloldalt" is elvezessék a választási urnákig.
A pártelnök véleménye szerint a mai magyar kormány szégyent hoz az országra. A budapesti botrányokról szólva úgy vélekedett, ami a főváros vezetésében történik, "a nyugat-európai politika iskolán" nevelkedett magyar elme számára felfoghatatlan. Egy "balkáni bagázs" - jelentette ki.
   
Orbán Viktor az interjú végén kiemelte, neki most, még februárban világossá kell tennie a választók előtt, hogy ez a választás még nem dőlt el, Magyarország jövője még nem dőlt el: "innen még van lejjebb, rajtunk múlik, hogy fölfelé vagy lefelé fogunk megindulni". Ezért - tette hozzá - mindenkit arra biztat, menjen el választani, ne spekuláljon, ne találjon ki különböző elméleteket, hogyan ossza meg voksát, hanem egy irányba, a változás irányába adja le szavazatát.

Ön szerint mely pártok jutnak be a parlamentbe? Szavazzon!

Orbán: az elszámoltatások megtizedelik az MSZP-t
Orbán mégsem nyúlna a nyugdíjakhoz
Útra kel Bajnai, Orbán és Mesterházy is
A BKV népszerűbb, mint Orbán
A Fidesz nem áll szóba az MSZP-vel
Reakciók: Orbán a nagy semmiről beszélt 50 percet
Orbán: itt az idő, készen állok

MTI, Privátbankár

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vitézy Dávid: „Benyújtottukk a helyreállítási alapra vonatkozó tervet”
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:45
A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét, ezzel újabb lépéssel került közelebb Magyarország az uniós pénzek hazahozatalához – írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook bejegyzésében.
Makro / Külgazdaság Ankarában tárgyalt Jászai Gellért
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:26
A magyar-török védelmi ipari kapcsolatok további erősítését szolgáló tárgyalásokra került sor Ankarában, ahol Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnök-vezérigazgatója, valamint a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. vezetősége a török védelmi ipar meghatározó szereplőivel folytatott egyeztetéseket.
Makro / Külgazdaság Idén mérsékelt GDP-növekedést várnak az MBH elemzői erős forint mellett
Sipos Ildikó | 2026. június 10. 16:49
Ha viszont jól használjuk fel az uniós forrásokat, akkor tartósan 3 százalék lehet a következő években a ráta.
Makro / Külgazdaság Meglódult az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:27
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, erőteljesen gyorsult az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme májusban az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics szerdán közzétett adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Átadták Magyarország legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló berendezését
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 14:38
Magyarország eddigi legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló létesítményét adták át a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Buj határában szerdán, a két, összesen 99,8 MW teljesítményű berendezés több mint 11,3 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásból épült meg.
Makro / Külgazdaság A pedagógusok teljesítményértékelésének megújítását jövő héten tárgyalhatja a parlament
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 14:04
Jövő keddre rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte Forsthoffer Ágnes házelnöknél Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter öt törvényjavaslat megtárgyalása céljából, hogy azok elfogadása ne húzódjon az őszi ülésszakra.
Makro / Külgazdaság Jókor szállt be Novák Katalin a családi bizniszbe
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 13:46
A volt köztársasági elnök tavaly októberben lett résztulajdonos családja cégében, az Aranyklinika Kft.-ben. A társaság pont 2025-ben zárta eddigi legerősebb évét.
Makro / Külgazdaság Ne reménykedjen, ez várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:21
Megjelentek a csütörtöktől érvényes, friss információk az üzemanyagokról.
Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG