Hirdetés
Hirdetés

Január 1-jétől jön a "demokratikus" KRESZ

2009. december 29., 19:34

A szabály nem ismerete nem mentesít annak betartása alól, így érdemes átvenni azt a 60 KRESZ-szabálymódosítást, melyek január 1-jétől lépnek életbe. 2007 után változtattak újra a közlekedés rendjén, figyelembe véve az elmúlt évek tapasztalatait

Hirdetés
Pénteken lép hatályba a kormány által novemberben elfogadott KRESZ-módosítás, a közúti közlekedés szabályai több mint 60 ponton módosulnak - hívta fel a figyelmet a jogszabály módosítására keddi közleményében a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium.

A módosítás egyebek között pontosítja a rendszámhasználat szabályait. A KRESZ eddig csupán azt írta elő, hogy a járműnek rendelkeznie kell hatósági jelzéssel. A továbbiakban kimondja azt is, hogy a rendszámot jól látható helyen és módon kell a járművön elhelyezni, meglétét és állapotát indulás előtt ellenőrizni kell.

A módosítást az érintett hatóságok kezdeményezték a rendszám nélküli közlekedés visszaszorítása érdekében - idézte fel a tárca, amely szerint az azonosíthatóság szabálykövető magatartásra készteti a járművezetőket. Hozzátették: az ellenőrizhetőség mellett a hatósági jelzés a biztonságos közlekedés alapfeltételeit is garantálja. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a rendszám és közterület-használati engedély nélküli, mellékutakon tárolt járműveket a korábbi 30 helyett már 10 nap után elszállíthatják a tulajdonos költségére.

Változás az is, hogy a 3.500 kilogramm megengedett össztömegig egységesülnek a sebességhatárok. A tárca emlékeztetett: korábban a 2.500 kilogramm fölötti járművekre már alacsonyabb sebességhatárok vonatkoztak. A módosítással 3.500 kilogrammig a 130-110-90-50 sebességkorlátozás érvényes. Az egységesítést a tárca azzal indokolta, hogy az ekkora járművek konstrukciós sajátosságai, teljesítménymutatói már megegyeznek, így a különbségtétel a továbbiakban nem indokolt. Az egységesítés csökkenti a sebességkülönbség okozta forgalmi kockázatokat, például a balesetveszélyt, illetve az előzési nehézségeket.

A január 1-jével életbe lépő  változások elsősorban a védtelen közlekedők - a gyalogosok és a kerékpárosok - biztonságát szolgálják. A rájuk vonatkozó részeket ITT találja.
Újdonság az is, hogy megszűnik a számszerűsített sebességkorlátozás a vasúti átjárókban. A lakott területen legfeljebb 30, lakott területen kívül legfeljebb 40 kilométeres óránkénti sebességkorlátozást általánosabb megfogalmazás váltja fel. A jogszabály ezen túl fokozott óvatosságra figyelmezteti az autósokat. Ahol a pontos sebességkorlátozás változatlanul szükséges - például nehezen belátható vasúti kereszteződésekben -, ott ez tábla kihelyezésével megoldható.

A módosítás pontosítja a leállósáv használatának szabályait is. Tételesen rögzíti azokat a kivételes eseteket, amelyekben egy jármű a leállósávon haladhat, megállhat vagy várakozhat. Ilyen például a műszaki meghibásodás vagy mentés, forgalomellenőrzés, útfenntartás vagy úttisztítás. A leállósávot a használatára jogosultaknak is a lehető legkorábban el kell hagyniuk. A pontosítás a szabálytalan leállósáv használat visszaszorítását célozza - írta a tárca.




A jogszabályváltozással új táblák is megjelennek, a "Környezetvédelmi övezet (zóna)" jelzés alkalmazásával a sűrűn lakott területeken korlátozható a környezetet szennyező gépjárművek közlekedése - közölte a minisztérium. Hozzátették: az Európában számos helyen alkalmazott "Torlódás" táblával a ráfutásos balesetek előzhetők meg a nagy forgalmú utakon, autópályákon és ezek városi bevezető szakaszain. Utóbbit változtatható jelzésképű táblán megjelenítve a valós forgalmi helyzetnek megfelelően késztetheti lassításra, az útvonal megváltoztatására, letérésre az autósokat. A különböző fényviszonyok és időjárási körülmények között egyaránt jól látható információs táblák széles körű elterjedése érdekében rögzít a KRESZ-módosítás új szabályokat, feltételeket alkalmazásukkal kapcsolatban is.

2010 nagy kihívás lesz a rendőrségnek
Elsejétől lesz dugójelző tábla
Beengedik a motorosokat a buszsávba 
A régi KRESZ-t visszük az újévbe
Nem létező KRESZ-táblát is találtak a vadászok

MTI, Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook