A Fidesz vezető politikusai közül Kósa Lajos a legeladósodottabb, Pelczné Gáll Ildikó érdekelt a legtöbb ingatlanban, a tartozásai pedig - Navracsics Tibor frakcióvezető mellett - Varga Mihálynak nőttek a legnagyobb mértékben; mindez az Országgyűlés honlapjára kedden felkerült vagyonnyilatkozatokból derül ki.
A Fidesz elnökségi tagjai közül Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a leginkább eladósodott: hasonlóan a 2008-as évről szóló vagyonnyilatkozatához, most is mintegy 77 millió forint, pénzintézettel szembeni tartozást tüntet fel, valamint tízmillió forintot, amellyel magánszemélyeknek tartozik. A politikusnak egyébként az ingóságai sem változtak 2008-hoz képest: továbbra is 50 százalékban tulajdonol egy 300 négyzetméteres debreceni családi házat, egyharmad részben egy 1.800 négyzetméteres budakeszi ingatlanon fekvő 28 négyzetméteres üdülőt, valamint egy 147 négyzetméteres, szintén budakeszi szolgalmi út 8 százalékát.
Kósa Lajos nevén egy SEAT Alhambra típusú személyautó, két motor és egy motorcsónak van, utóbbit egynegyed részben tulajdonolja. A polgármesternek 2008-ban még volt több mint négymillió forint pénzintézeti számlakövetelése, ezt azonban a mostani nyilatkozatában már nem szerepelteti. A megyeszékhely polgármestereként a havi bruttó fizetése 550 ezer forint volt, ugyanannyi, mint tavaly előtt.
| Heti kérdésünk Ön szerint mely pártok jutnak be a parlamentbe? |
Pelczné Gáll Ildikó 2009-ben - eltérően az azt megelőző évtől - nem szüneteltette a Miskolci Egyetemen betöltött intézetigazgatói, egyetemi docensi állását, amelyért a havi bruttó jövedelme 319.200 forint volt. Emellett betölti három kft. ügyvezetői tisztségét is, amelyekben 25, illetve 50-50 százalék a tulajdoni érdekeltségi aránya jelenleg.
Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök anyagi helyzetében változás, hogy tavaly decemberben vásárolt egy Nissan Micra típusú személygépkocsit, viszont már csak egy, 320 ezer forint névértékű befektetési jegyet tüntet fel a vagyonnyilatkozatában, ellentétben az egy évvel korábbival, amikor még egy 905 ezer forint névértékűt is szerepeltetett. 2008-ban még volt a mindenkori képviselői alapdíjának hat havi összegét meghaladó másfél millió forint készpénze, a mostani nyilatkozatában azonban ez már nem szerepel. A politikus továbbra is egy könyvgyűjteményt tüntet fel jelentősebb értékű vagyontárgyként. A 2008-ban még 22,4 millió forintos banktartozása 2009-re 16,3 millióra csökkent.
A főváros XII. kerületének polgármestereként tavaly csökkent a fizetése az egy évvel korábbihoz képest: míg 2008-ban a polgármesteri havi bruttó jövedelme 628 ezer forint volt, tavaly már csak 580 ezer. Emellett fővárosi közgyűlési képviselőként kap havonta bruttó 255 ezer forintot. Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke még mindig egy 143 négyzetméteres szigetszentmiklósi lakóház tulajdonosa felerészben. Hasonlóan Kósa Lajoshoz, neki is egy SEAT Alhambra van a nevén.
Kövér Lászlónak három, összesen mintegy négymillió forint összegű hozománybiztosítása van, valamint egy 1,4 millió forint értékű életbiztosítása. Vagyonnyilatkozatában továbbra is egy 2012-ben lejáró, négymillió forintos bankkölcsönt tüntet fel.
Varga Mihály Fidesz-alelnök, volt pénzügyminiszter ingóságai egy II. kerületi, 137 négyzetméteres ingatlannal gyarapodtak, amelynek kétkilenced részben a tulajdonosa. Gépjármű továbbra sincs a nevén. A politikus megtakarításai csökkentek 2008-hoz képest: míg tavaly előtt volt egy 500 ezer forint névértékű részvénye, kétmillió forint névértékű befektetési jegye, másfél millió forint névértékű állampapírja, valamint egy ötezer euró összegű életbiztosítása, addig 2009-ben a már említett névértékű állampapíron, valamint életbiztosításon kívül a befektetési jegye félmillióra csökkent, részvénye pedig már nincs.
| A hatályos szabályozás szerint a politikusok családtagjainak illetve a velük egy háztartásban élőknek is el kell készíteniük nyilatkozataikat - de azok nem nyilvánosak. A képviselői bevallások megtekinthetőek az Országgyűlés honlapján, de azokról még a sajtó képviselői sem készíthetnek másolatot, viszont kijegyzetelhetik az iratokat. |
Férjével közös bankszámláján 869 ezer forintja van. Lévai Anikónak azonban devizában is van megtakarítása 6,6 millió forint értékben. Emellett öröklés jogcímén 3,7 millió forintot tüntetett fel nyilatkozatában. Orbán Viktorral közös, 20 millió forintos tartozásán kívül van egy 2004-ben felvett ötmilliós jelzáloghitelének még fennálló tartozása, valamint kapott kölcsön 2,4 millió forint értékben.
Lévai Anikó nyilatkozatában közli: a tulajdonát képező mezőgazdasági ingatlanok után részben a haszonélvező, részben a haszonbérlő vesz fel támogatást, ő maga nem.
Nem lettek gazdagabbak a pártelnökök
Két hónap után Orbán újra megszólal
14 képviselő még adós a vagyonnyilatkozattal
Idén sem emelkedik a fizetésünk
Az MDF beáraztatná a kampányígéreteket
MSZP: Hagyó mondjon le!
Bomladozik az MDF, egyre többen kilépnek
28 millió adót fizetett Gyurcsány
Gyurcsány sok emberét bebetonozta a vezetésbe
Magyar pártok kapták a MÁV Cargo sikerdíját?
MTI
Címlapon
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.
spanyolcsizma
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Critical Mass a tőzsdéken
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- Nem csak SMS-ezni, de fényképzeni is szeretünk mobillal
- A szurkolók mellett az adóhatóság is készül az Eb-re
- Spanyolország 19 milliárd euróval menti meg a Bankiat
- A mohácsi beruházással a régió vezető etanol-termelőjévé válunk
- A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
- Megtáltosodott az OTP
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Nabucco és Déli Áramlat: rövidülnek a megaprojektek
- Kétszer gyorsabban drágult az EU-ban a gáz, mint a villany
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Pánik Spanyolországban: Katalónia mentőövet kért
- Titokban újra összeült Orbán, Simor és Matolcsy
- Critical Mass a tőzsdéken
- A fuldokló magyar bankszektor nem tud a növekedés támasza lenni
- Elárverezik a Mag Ingatlanalap objektumait, mi marad a nyugdíjkasszának?
- Nyugatra menekül a magyar építőipar
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- Kibocsátási ára alá zuhant a Fotex
- Optimisták a német fogyasztók
- Nem erősödött a forint: jövő héten áremelés lehet a kutakon
- A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- A mohácsi beruházással a régió vezető etanol-termelőjévé válunk
- Spanyolország 19 milliárd euróval menti meg a Bankiat
- A szurkolók mellett az adóhatóság is készül az Eb-re
- Nem csak SMS-ezni, de fényképzeni is szeretünk mobillal
- Nem szeretik a németek a közös eurókötvény ötletét
Még több Makro
Utánajártunk...
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Egykulcsos adó: mi lehet a régiós őrület mögött?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
Állásajánlatok
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Humánkatasztrófától tartanak az ajkaiak
- Az MFB-n keresztül jön az egymilliárd euró Kínából
- Tengerparton sütkéreznek, adósságban úsznak a spanyol tartományok
- Spanyolország 19 milliárd euróval menti meg a Bankiat
- Kockázatok és mellékhatások: kapszulák mellé kötvényt, részvényt adnak el
- Katasztrófális görög helyzetről ír egy német lap
- Tovább hízik a Bankia mentőcsomagja, felfüggesztették a bankpapírokat
- KSH: Foglalkoztatottság
- Sikerekhez is vezethet Magyarország különutas politikája
- A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?




