1p
A Nemzetgazdasági Minisztérium közzétette, hogy a költségvetési szerveket és szakmai fejezeteket érintően milyen leosztásban hajtja végre a pénteken bejelentett, 68,9 milliárd forintos, idei évre vonatkozó zárolást.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat szerint névlegesen a legnagyobb zárolás az Emberi Erőforrás Minisztériumát (17,25 milliárd forint), a Vidékfejlesztési Minisztériumot (11,88 milliárd forint), a Belügyminisztériumot (8,72 milliárd forint), illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot (8,29 milliárd forint) érinti.

A minisztériumok közül a - módosított - költségvetési törvényben szereplő idei fejezeti főszámok szerint a legnagyobb arányban zárolásra a Vidékfejlesztési Minisztériumnál (6,15 százalék), a Nemzetgazdasági Minisztériumnál (4,93 százalék), a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál (3,86 százalék), illetve a Miniszterelnökségnél (3,62 százalék) kell számítani.

Péntekig kell jóváhagynia a tárcáknak

Árnyalja ezt ugyanakkor, hogy az egyes tárcák más-más arányban fedezik kiadásaikat költségvetési támogatásból, illetve saját bevételből. A tárcáknak május 17-ig kell jóváhagyásra megküldeniük a nemzetgazdasági miniszternek zárolási, illetve adott esetben előirányzat-csökkentési terveiket, és május 24-ig kell ezeket a terveket bejelenteniük a Magyar Államkincstárnak.

A kormányrendelet értelmében az elrendelt zárolási, illetve csökkentési kötelezettség fejezetek közötti nullszaldós átrendezésére, valamint a zárolási kötelezettség részbeni, saját bevétel-befizetéssel történő kiváltására a fejezetet irányító szervek vezetőinek kezdeményezésére, a nemzetgazdasági miniszter engedélyével van lehetőség.

Több Alapnál is zárolnak

A kormány az állami vagyonnal kapcsolatos fejezetek esetében 2 milliárd forintos zárolást rendelt el. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos kiadások esetében 1 milliárd forint csökkentést, a Nemzeti Foglalkoztatási Alap egyenlegének esetében 6 milliárd forint, a Nemzeti Kulturális Alap esetében 1 milliárd forint, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapnál 5 milliárd forint, a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapnál 2 milliárd forint, a Bethlen Gábor Alapítványnál 500 millió forint, a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapnál 1 millió forintos egyenlegjavítást ír elő.

Ezen kívül, a kormányrendelet értelmében a nemzetgazdasági miniszternek a költségvetési törvényhez olyan módosítást kell beterjesztenie, amely lehetővé teszi az Országgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó előirányzatoknál 5 milliárd forintnyi tartalék képzését, továbbá, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 1,5 milliárd forintnyi költségvetési befizetést teljesítsen.

A Nemzetgazdasági Miniszternek a bejelentett, összesen 92,901 milliárd forintnyi intézkedést tovább kell vinnie a jövő évi költségvetés tervezésekor. A 2014. évi költségvetés érintően, ezen kívül, a tárcavezetőknek 60 milliárd forint összegben kell javaslatot tenniük az államháztartási egyenleg javítására, a költségvetésből finanszírozott beruházások és felújítások felülvizsgálatával.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG