|
| Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök. MTI Fotó: Kovács Tamás |
Vasárnap parlamenti választásokat tartanak Törökországban. Ennek tétje, hogy a miniszterelnök, Ahmet Davutoğlu, illetve a köztársasági elnök, Recep Tayyip Erdoğan fémjelezte Igazság és Fejlődés pártja (AKP) abszolút többségével lehetővé válik-e egy prezidenciális, Erdoğan számára még nagyobb hatalmat biztosító rendszer létrehozása, vagy pedig a pont a parlamenti bejutáshoz szükséges 10 százalékos küszöbön egyensúlyozó, gyökereit a kurd ellenállási mozgalomhoz visszavezető Népi Demokrata Párt miatt ennek esélye elvész.
Erdoğan, Törökország erős embere természetesen kétharmados többséget preferálna, mert azzal lehetővé válna számára, hogy referendum nélkül hajtson végre alkotmány-reformot. Az elnök továbbra is bízik a gazdaság dinamikájában, és 2023-ra – a köztársaság 100. születésnapjára – az országot a világ tíz legnagyobb gazdasága közé akarja juttatni.
Kifulladó motorok a gazdaságban
Ez messze nem lesz egy egyszerű történet, ugyanis a török export pontosan a fele abba az EU-ba irányul, amelynek gazdasága mostanság inkább stagnál. A belső motorok is akadoznak, a török lakosság visszafogta a fogyasztását és nem bízik annyira, mint korábban a hazai gazdaságpolitika töretlen sikerében. Az FDI sem rohan a 78 millió lakosú Törökországba, ahol a bürokratikus akadályok és a jogbiztonság hiányosságai bizony megfontolásra késztetik a befektetőket. Ez pedig hátráltatja a technológiai ugrást: a török exportnak csupán 4 százalékát teszik ki a high-tech termékek.
Ezek egyenes eredőjeként pedig a török munkanélküliség jelenleg öt éves csúcsra, 11 százalékra szökött. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az elmúlt évek gyors növekedési üteme együtt járt egy elképesztő szintű folyó fizetési mérleg deficittel. Ez 2010 és 2013 közötti átlagosan a GDP 7, 5 százalékát tette ki. A török kormánynak viszont ettől függetlenül továbbra is egekbe törő tervei vannak, főként infrastruktúra fejlesztések terén. 2017-re kell kész lennie Isztambul harmadik repterének, amely a tervezett évi 150 milliós utas-számával a világ legnagyobbja lenne.
Erdoğan és a külpolitikai lőporos hordók
Az elszálló gazdasági vágyálmok mellé egy neo-ottomán külpolitikai vízió is társul. Erdoğan elnök a minap egy kétmillió embert vonzó választási nagygyűlésen a június 7-i választás és az AKP elsöprő győzelmének jelentőségét Szaladin szultán 1187-es, Jeruzsálemet meghódító cselekedetéhez hasonlította, amelynek eredményeképpen az iszlám zászlaja újra ott fog lengeni Jeruzsálem falain.
Egy igazi neo-ottomán víziójú államférfi természetesen nem mehet el szótlanul a Balkán kihívásai mellett sem. Ezt jelezte Erdoğan már három évvel ezelőtti nyilatkozata is. Az akkori kormányfő – jelenleg elnök – egy interjúban közölte: az albánoknak joguk van az önrendelkezéshez és akár Nagy-Albánia létrehozásához is. Az UCsK (Koszovói Felszabadíási Hadsereg) szerinte nem terrorista szervezet, csupán az albánok jogos igényét biztosítja, földjeik megvédésére. A hangzatos nyilatkozatoktól amúgy sem idegenkedő Erdoğan azt sem zárta ki, hogy szükség esetén katonai segítséget nyújtsanak albán testvéreik megvédésére.
A jelenlegi török kormány kitűnő kapcsolatokat ápol a hazai kormányzattal, de kiemelt figyelmet mégis a Jobbik kap Ankarától. Vona Gábor februári évértékelőjén a diplomatavendégek több mint fele török volt. Érdekesség még, hogy megjelent Észak-Ciprus „nagykövete” is. Azé az országé, amelyet a világon hivatalosan egyedül Törökország ismer el és amely a volt szocialista blokk országai közül elsőként Magyarországon nyitott „külképviseletet" múlt év őszén.
Káncz Csaba jegyzete
