Újabb mutatóban lettünk tökutolsók az Európai Unió 27 tagországa között

Képzeljük el, hogy minden uniós ország lakói egy nagy áruházban vásárolnak! Mindenki ugyanannyit próbál betenni a kosarába, de nem mindenkinek futja ugyanarra. Az Eurostat legújabb adatai szerint a magyar vásárlók kosarában van a legkevesebb áru és szolgáltatás az egész EU-ban. Ez nem túl jó hír, de vajon van kiút ebből a helyzetből? Bizakodásra ad okot, hogy vannak dolgok, amiken lehet változtatni, hogy ne mi legyünk az utolsók az Unióban a fogyasztás szintjén. Mik ezek?

1. Meg kell állítani az árak elszállását

Az elmúlt években szinte minden drágult (élelmiszer, rezsi, üzemanyag stb.). Az árak időnként gyorsabban nőttek, mint a fizetések. Ez olyan, mintha egyre kisebb lenne a kosarunk, pedig ugyanannyit dolgozunk. Ha az árak nem nőnek tovább, végre fellélegezhetnek a családok, és nem kell minden hónapban azon agyalni, mire nem jut.

2.  A fizetésből tényleg meg kellene tudni élni

Sokan érzik úgy: „hiába kaptam fizetésemelést, ugyanúgy nem jövök ki belőle”. Ez azért van, mert a pénz kevesebbet ér. A lényeg az lenne, hogy a fizetésből egyre többre fussa – ne csak a papíron legyen több, hanem a boltban is.

3. Az állam költsön okosabban

Az állam sok pénzt költ el, de nem mindig ott, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. Ha több támogatás menne a hétköznapi emberek életére (például a gyereknevelésre, orvosokra, a lakhatásra), akkor több maradna a családok zsebében is.

4. Csökkenteni kellene az adókat

Most, ha bemegyünk a boltba, szinte minden termékre 27 százalék áfát kell fizetni, ami az egyik legmagasabb az EU-ban. Ez azt jelenti, hogy a vásárlásaink ötöde rögtön az államhoz megy. Ha ezen csökkentenének, olcsóbb lenne az élet, különösen az alap dolgok esetében, mint a kenyér, a tej, a pelenka vagy a gyógyszer stb.

Miért lenne ez jó mindenkinek? Mert ha azonos árak mellett több pénz marad a zsebünkben, akkor:

• többet tudunk vásárolni,
• jobb életminőséget tudunk biztosítani a családunknak,
• kevesebben mennek külföldre dolgozni, mert itthon is jobban lehet élni,
• és a gazdaság is jobban pörög, ha többen többet költenek.

Nem kell beletörődnünk abba, hogy az utolsók vagyunk, de ahhoz, hogy előrébb jussunk, az államnak is lépnie kell! Az emberek csak akkor tudnak többet fogyasztani, ha könnyebben kijönnek a fizetésükből, nem emészti fel azt az infláció, és nem nyomják agyon őket az adók.

Persze fontos hozzátenni, hogy a valóság ennél jóval összetettebb. A fenti pontok csak a jéghegy csúcsát mutatják, a háttérben sokkal bonyolultabb gazdasági, társadalmi és politikai folyamatok zajlanak, amelyek mélyebb elemzést igényelnek. De ahhoz, hogy mindenki számára érthetővé tegyük, miért vagyunk most a sor végén, és mit lehetne tenni ellene, érdemes így, leegyszerűsítve átlátni az alapokat. De nézzük most, mit mondanak a számok és az elemzések a valódi okokról!

Az Eurostat minden évben közzéteszi az egyes országok AIC-mutatóját az EU átlagához viszonyított százalékos formában. 

A tényleges egyéni fogyasztás (AIC) egy olyan szám, ami megmutatja, mennyit fogyaszt egy ember egy országban. Nemcsak azt számítják bele, amit saját zsebből fizetünk, hanem azt is, amit az állam fizet ki nekünk, például, ha ingyenes az egészségügy, az oktatás. És hogy ne torzítson az, hogy máshol drágább vagy olcsóbb az élet, a számokat úgy állítják be, mintha mindenhol ugyanannyiba kerülne egy-egy jószág, így lehet fair módon összehasonlítani, ki mennyi árut és szolgáltatást engedhet meg magának.

Az Eurostat a 2025. június 18-án kiadott friss adatai alapján mutatja be az AIC alakulását a 2024-es évre vonatkozóan, áttekintve az Európai Unió tagállamainak helyzetét. Az Eurostat elemzése alapján a magyar háztartások fogyasztása volt a legalacsonyabb az EU-ban. A tényleges egyéni fogyasztás (AIC) egy olyan mutató, amely a háztartások által ténylegesen elfogyasztott javak és szolgáltatások összértékét méri, figyelembe véve az egyes országok árszínvonal-különbségeit. A mutatót a vásárlóerő-paritáson (PPS) kifejezett egy főre jutó fogyasztási kiadások alapján számítják, vagyis azt mutatja meg, hogy egy átlagos lakos mennyi terméket és szolgáltatást fogyaszt el egy évben az EU átlagához viszonyítva, az árkülönbségeket kiszűrve. Ennek köszönhetően az AIC az életszínvonal nemzetközi összehasonlítására különösen alkalmas indikátor. Fontos hangsúlyozni, hogy az AIC a háztartások anyagi jólétének közvetlen mutatója, mivel nemcsak a közvetlenül a háztartások által vásárolt javakat, hanem az állam vagy nonprofit szervezetek által nyújtott, a háztartások fogyasztását szolgáló tételeket (például egészségügyi ellátás, oktatás) is tartalmazza. Míg a GDP elsősorban a gazdasági teljesítmény mércéje, addig az AIC jobban tükrözi a lakosság anyagi jólétét.

A tényleges fogyasztás szintjei az Európai Unióban (2024)

A legmagasabb AIC szintet Luxemburgban mérték, ahol a fogyasztás 41 százalékkal haladta meg az EU átlagát. Luxemburgot Hollandia és Németország követte (20, illetve 18 százalékkal az átlag felett). Rajtuk kívül még hat további tagállam volt az EU átlag fölött, köztük például Belgium és Ausztria 12 százalékkal magasabb AIC-értékekkel. Az EU átlaga körül (nagyjából ±10 százalékos sávban) helyezkedett el több nagy tagállam, így például Olaszország és Spanyolország, valamint Ciprus, Szlovénia, Litvánia és Portugália. Az uniós rangsor alsó részén főként kelet-közép-európai országok találhatók. 2024-ben a legalacsonyabb AIC értéket Magyarországon regisztrálták (72 százalék). Magyarország előtt Bulgária és Észtország állt, mindkettő az EU-átlag 74 százalékával. Lengyelország és Csehország megközelítette a 85-90 százalékot.

9 EU-tagállamban haladta meg a fogyasztás az uniós átlagot, míg 18 ország az átlag alatti szinten fogyasztott 2024-ben. 2014-ben a legmagasabb egy főre jutó fogyasztás közel háromszorosa volt a legalacsonyabbnak, ez 2024-re kétszeresre mérséklődött. Vagyis fokozatos konvergencia figyelhető meg: a szegényebb országok fogyasztása valamelyest közeledett a gazdagabbakéhoz. Ugyanakkor nem minden ország részesült egyformán ebből a felzárkózási folyamatból.

Magyarország helyzete

2014 és 2023 között Bulgária rendelkezett a legalacsonyabb egy főre jutó fogyasztással az EU-ban. Bár a magyar AIC-érték kismértékben emelkedett (a 2023-as 70-ről 2024-re 72 százalékra), Bulgária ennél jóval nagyobb javulást ért el, 70-ről 74 százalékra ugrott ugyanezen idő alatt. Ennek eredményeképpen 2024-ben Magyarország lecsúszott a rangsor utolsó helyére, Bulgária pedig megelőzte hazánkat. Ez azt jelenti, hogy hazánk relatív leszakadása a többi tagországhoz képest érdemben felerősödött az elmúlt években.

A régió más országaihoz viszonyítva Magyarország lemaradása szembetűnő. Már a korábbi adatok is jelezték, hogy hazánk fokozatosan veszít pozíciójából. A magyar AIC-mutató hosszú távú trendje azt mutatja, hogy Magyarország évről évre csak minimálisan közeledett az EU átlagához, miközben a régió szegényebb államai dinamikusan zárkóztak fel. A 2010-es évek elején még voltak olyan országok (például Horvátország, Lettország, Észtország), amelyek nálunk is alacsonyabb szinten álltak az EU-átlaghoz viszonyítva. 2023-2024-re azonban mindhárom említett ország megelőzte Magyarországot. Ugyanez igaz Romániára is, amely korábban hosszú ideig mögöttünk volt, mostanra viszont jelentősen előrébb tart. Magyarország tehát nem csak az EU régi tagállamaitól, de a vele együtt vagy később csatlakozó országoktól is leszakadt.

GDP/ fő és AIC/ fő vásárlóerő-paritáson számolva az EU (=100%) átlagához képest (2024)

Összefüggések az AIC, a GDP és az árszínvonal között

Felmerül a kérdés, hogyan viszonyul a tényleges egyéni fogyasztás a gazdaság más mutatóihoz, különösen a GDP-hez és a vásárlóerőhöz. Általánosságban elmondható, hogy a GDP egy főre jutó értéke és az AIC mutató hasonló rangsort eredményez, hiszen mindkettő összefügg az országok fejlettségével. Ugyanakkor a különbségek a GDP esetében jóval nagyobbak, míg az AIC eloszlása egyenletesebb: a háztartások fogyasztási szintje kevésbé szóródik, mint a GDP szint az EU-n belül. Ennek oka, hogy a GDP-ben olyan tényezők is szerepet játszanak (pl. vállalati nyereségek, tőkejövedelmek, exportteljesítmény), amelyek nem feltétlenül jelennek meg a lakossági fogyasztásban. Az AIC ezzel szemben közvetlenebbül tükrözi a háztartások által élvezett jólétet.

Magyarország esete jól példázza, hogy a GDP és az AIC rangsora eltérhet. 2024-ben az egy főre jutó magyar GDP az EU-átlag ~77 százaléka volt, amivel Magyarország „csak” az ötödik leggyengébb volt a tagállamok között. Ezzel szemben a fogyasztási mutatóban Magyarország az utolsó helyen állt 72 százalékkal. Vagyis az országban megtermelt jövedelemnek kisebb része jelenik meg a háztartások fogyasztásában, mint az EU más államaiban. Ennek több magyarázata is lehet: egyrészt a magas külföldi tulajdonú vállalati szektor profitja (pl. multinacionális cégek nyeresége) nem a hazai fogyasztást gyarapítják, másrészt a jövedelemeloszlás és az állami újraelosztás sajátosságai is befolyásolják, hogy a GDP-ből mennyi jut el a háztartásokhoz fogyasztás formájában. Továbbá bizonyos országokban a GDP mesterségesen magas lehet anélkül, hogy a lakosság ténylegesen gazdagabb lenne (klasszikus példa Írország, ahol a GDP az EU-átlag több mint kétszerese, ugyanakkor az AIC egy főre vetítve közel az EU-átlaggal megegyező).

A vásárlóerő és az árszínvonal szintén fontos az AIC értelmezésénél. Mivel az AIC PPP-s alapon van kifejezve, fontos kérdés az árak színvonala is. 2024-ben Magyarországon volt a legalacsonyabb az árszínvonal az EU-ban a fogyasztási cikkeket tekintve (az EU átlag ~60 százaléka lehetett). Ez azt jelenti, hogy nálunk a legtöbb termék és szolgáltatás olcsóbb, mint máshol Európában. Mégis, még ezen alacsony árak mellett is hazánkban fogyasztanak a legkevesebbet az emberek. Bulgária árszínvonala hasonlóan nagyon alacsony (az EU-átlag ~50-55 százaléka), és Bulgária AIC-mutatója közel azonos szinten van a miénkkel. Ellenpélda viszont Dánia vagy Írország, ahol az árszínvonal jóval az EU-átlag felett van (20-30 százalékkal magasabb), mégis a fogyasztásuk szintje magasabb az átlagnál. A magas árak tehát együtt járnak a magas jövedelmekkel és fogyasztással ezekben az országokban. Magyarország esetében az alacsony árak alacsony jövedelmi szinttel párosulnak, így a vásárlóerő-paritáson számolt fogyasztás is alacsony marad.

Miért csúszott Magyarország az utolsó helyre? Okok és magyarázatok

Több tényező is közre játszik abban, hogy Magyarország egy főre jutó tényleges fogyasztása lemaradt a többi uniós tagállaméhoz képest. Az egyik legfontosabb a rekordmagas infláció. 2022-ben és 2023-ban Magyarországon volt a legmagasabb az infláció az EU-ban: 2023-ban az éves infláció meghaladta a 17 százalékot, ami messze kimagaslott az uniós mezőnyből. Ez drasztikusan csökkentette a háztartások reáljövedelmét és vásárlóerejét, hiszen a bérek növekedése nem tartott lépést az árakkal. Ennek következtében a lakossági fogyasztás volumene visszaesett. A magas infláció mögött részben külső tényezők (energiaár-robbanás, ukrajnai háború hatásai) álltak, de hazai sajátosságok is súlyosbították a helyzetet – például a 2022-es választási költekezés, a laza fiskális és monetáris politika, illetve az élelmiszerpiaci zavarok.

Egy másik fontos tényező a bérek és jövedelmek alakulása. Bár Magyarországon 2010 óta szinte folyamatos volt a reálbér-növekedés, ez a növekedés elmaradt a szomszédos országok bérfelzárkózásától. Romániában és Bulgáriában például az utóbbi évtizedben a bérek sokkal gyorsabban emelkedtek (alacsony bázisról indulva), és ez magasabb fogyasztást tett lehetővé. Nálunk viszont a nettó keresetek 2022 végére és 2023-ban csökkentek.

Emellett a forint árfolyamgyengülése is szerepet játszik: bár az AIC PPP-s alapon van mérve (tehát az árfolyamhatás közvetve, az árszínvonalon keresztül érvényesül), a tartósan gyenge forint magas importált inflációt okozott, ami szintén rontotta a vásárlóerőt.

Hosszabb távon strukturális okok is magyarázzák a hazai fogyasztás alacsony szintjét. Magyarországon a háztartások fogyasztási kiadásainak GDP-n belüli aránya viszonylag alacsonyabb, mint sok más országban. Ennek egyik oka, hogy a GDP jelentős részét kitevő exportorientált szektorok (autóipar, elektronika stb.) profitjai kevésbé csatornázódnak be a hazai fogyasztásba. A keletkező jövedelmek egy része külföldre áramlik (osztalék formájában), vagy a vállalati beruházásokban hasznosul, nem pedig a lakosság költéseiben. Továbbá a magyar adórendszer és állami újraelosztás sajátosságai is hatással vannak a fogyasztásra: az elmúlt években a fogyasztási adók (áfa, jövedéki adók) magas szintje, illetve bizonyos szociális juttatások reálértékének eróziója fékezhette a háztartások költését. A társadalmi egyenlőtlenségek is relevánsak: ha a jövedelmek jelentős része a magasabb jövedelműeknél koncentrálódik, ők annak csak egy részét költik el fogyasztásra, míg az alacsonyabb jövedelmű csoportok, akik jövedelmük nagyobb hányadát fogyasztják el, kevesebbet kapnak – ez is lefelé húzhatja az összesített AIC-t.

Végül nem hagyható figyelmen kívül a demográfiai tényező sem. Magyarország népessége csökkenő és öregedő tendenciát mutat. Az idősebb, inaktív népesség arányának növekedése általában mérsékli a fogyasztás dinamikáját, mivel a nyugdíjas korúak fogyasztási szerkezete és volumene eltér a fiatalabb, aktív keresőktől – jellemzően kevesebbet költenek például tartós fogyasztási cikkekre. Bár ez az ok nem magyarázza a nemzetközi rangsorbeli helyezésünket közvetlenül (hiszen más országok is küzdenek hasonló demográfiai problémákkal), a hosszú távú fogyasztási potenciált befolyásolja.

Összefoglalva, Magyarország AIC-mutatójának sereghajtóvá válása több tényező együttes hatásának eredője: a rövid távú makrogazdasági sokkok (főleg az elszálló infláció) éppúgy fontosak, mint a hosszabb távú konvergencia-folyamat elakadása és a gazdaság szerkezeti sajátosságai. Miközben más kelet-európai országok gyors ütemben zárkóztak fel a háztartási fogyasztás terén, Magyarországon a növekedés üteme mérsékeltebb volt, sőt a legutóbbi években megtorpant.

Következmények és kilátások

Az, hogy Magyarország az utolsó helyre került az egy főre jutó tényleges fogyasztás alapján az EU-ban, komoly figyelmeztető jel a gazdaságpolitika számára. Gazdaságpolitikai következmények szempontjából ez arra hívja fel a figyelmet, hogy növelni kell a háztartások rendelkezésre álló jövedelmét és fogyasztási lehetőségeit. Amennyiben a belső fogyasztás tartósan alacsony szinten ragad, az korlátot szabhat a gazdasági növekedésnek is, hiszen a belső kereslet a GDP egyik fontos komponense. Egy ország, amelynek lakossága keveset fogyaszt, jobban ki van szolgáltatva az export és beruházások alakulásának; a hazai piac gyengesége bizonytalanná teszi a növekedést, különösen külső sokkok idején. Ezért a döntéshozóknak fontolóra kell venniük olyan lépéseket, amelyek élénkítik a belső fogyasztást – például célzott adócsökkentésekkel (különösen a fogyasztást terhelő adók terén), a reálbérek növekedését támogató politikákkal, vagy a szociális háló erősítésével a legsebezhetőbb csoportok esetében.

Társadalmi jóléti szempontból a sereghajtó AIC-érték azt jelenti, hogy az átlagos magyar háztartás anyagi életszínvonala az EU-ban a legalacsonyabb. Ennek hosszabb távú következménye lehet a kivándorlás erősödése, hiszen a magasabb életszínvonalú országok vonzóbbak a munkavállalók számára. Már az elmúlt években is jelentős volt a migráció Magyarországról; ha a bérfelzárkózás és fogyasztási felzárkózás nem javul, ez a folyamat folytatódhat, ami munkaerőhiányhoz és demográfiai problémákhoz vezethet. A belső társadalmi feszültségek is nőhetnek: az emberek szubjektív jóléte és elégedettsége szempontjából kulcsfontosságú, hogy érezzék, javul az életszínvonaluk. Ha az Eurostat adatai szerint is az utolsók vagyunk ebben, az alááshatja a közbizalmat és a kormányzat iránti elégedettséget.

Konvergencia szempontjából Magyarország lemaradása azt mutatja, hogy hazánk az elmúlt években letért a felzárkózás pályájáról a fogyasztás tekintetében. Míg korábban cél volt, hogy megközelítsük az uniós átlagot (mind GDP-ben, mind életszínvonalban), jelenleg inkább a távolodás fenyegetése látszik. Ha ez tartóssá válik, akkor hazánk az EU perifériájára szorulhat gazdasági értelemben. Ez ellentétes az EU kohéziós törekvéseivel is – hiszen az uniós támogatások és politikák egyik célja a tagállamok közötti életszínvonal-különbségek csökkentése. Amennyiben Magyarország nem tud ismét gyorsabb növekedési és felzárkózási pályára állni, a jövőben akár azt is kockáztathatja, hogy elveszíti relatív versenyképességét és vonzerejét a régióban.

Magyarország utolsó helye az AIC rangsorában intő jel, hogy foglalkozni kell a háztartások helyzetének javításával. A fogyasztás élénkülése nemcsak a lakosság jóléte miatt fontos, hanem a gazdaság egészének fenntartható növekedése miatt is. Ehhez elengedhetetlen az infláció leszorítása és kordában tartása, a bérek felzárkózásának elősegítése, a vállalati nyereségek és a termelékenység növekedésének begyűrűzése a lakossági jövedelmekbe, illetve a hatékonyabb állami újraelosztás. Ha sikerül ezekben előrelépni, akkor Magyarország ismét megindulhat a konvergencia útján, és fokozatosan felzárkózhat a magasabb fogyasztási szintű uniós országokhoz. Ellenkező esetben tartósan leszakadhatunk, ami gazdasági és társadalmi értelemben egyaránt komoly kihívásokat tartogat. A mostani adatok tehát egyaránt diagnózist és felhívást jelentenek: diagnózisát annak, hogy hol állunk az életszínvonal terén Európában, és felhívást arra, hogy a trend megfordításáért megfelelő politikai és gazdasági lépésekre van szükség.