Az MSZP a "felelet és felelősség" mottójával vág neki a 2010-es országgyűlési választási kampánynak
A pártelnök szerint a "felelet és felelősség" kettős elvével vág neki az MSZP a 2010-es országgyűlési választási kampánynak. Mint mondta, az MSZP-nek a mindennapi élet gondjaiban segítő "szolgáltató pártként" választ kell adnia a legfeszítőbb társadalmi kérdésekre, a biztonság, a rend utáni vágyra, a munka becsületének helyreállítására és a szegénység problémáira.
E kérdésekre - folytatta - nem az üres ígérgetés, a politikai halandzsa hoz megoldást, hanem a lehetőségekhez szabott, "forintosítható", felelős válaszok. Úgy vélte, a felelősség azt jelenti, hogy minden szocialista vállalásnak lesz fedezete; nem ígérgetős kampányra, hanem felelősségversenyre készülnek.
"A szocialisták arra a GDP növekedéséből származó kétezermilliárd forintra terveznek, amelyről a miniszterelnök beszélt a decemberi kongresszuson, a következő négy évben ezt a többletet lehet majd beosztani" - közölte.
Lendvai Ildikó megerősítette: a párt vállalásait a szocialista miniszterelnök-jelölt programja tartalmazza majd, és készül az egyes szakterületek 2010-14 közötti kormányzati teendőinek összefoglalója, amely a kongresszuson elfogadott, a párt jövőképét vázoló programon alapul.
Az MSZP vállalásai közül kiemelte: ha kormányra kerülnek, folytatják a nyugdíjkorrekciót; a nyugdíjasok a most megalapozott gazdasági növekedésnek megfelelően 2011-től megkapják a nyugdíjprémiumot.
A politikus azt mondta: készülőben van a banki szférához hasonlóan a közszolgáltatások területére érvényes magatartáskódex, amelyről egyeztetnének az érintett szolgáltatókkal, például az elektromos művekkel, a gázszolgáltatókkal, vízművekkel. Ha nem lesz egyezség, akkor kormányrendeletekkel lehet érvényesíteni a fogyasztók érdekeit - jegyezte meg.
Az MSZP azt is tervezi, hogy javaslatokkal áll elő az ápolási díjjal, és a családi gyermekfelügyelet munkaviszonnyá alakításával kapcsolatban, a munkahelyteremtés és a munka megbecsülése érdekében pedig kidolgozza a következő négy év képzési, fejlesztési és adópolitikáját.
Az adópolitikáról szólva azt mondta: a gazdasági lehetőségekhez mérten a munkára rakódó terheket tovább csökkentenék, ami a reálbérek fokozatos növekedését is eredményezi.
A kampány milyenségét firtató kérdésre Lendvai Ildikó azt mondta: a Fidesz "hazudik", amikor azt állítja, hogy nincs még kampány, hiszen leveleket küld a választóknak, plakátokat rak ki, amelyeken bilincsbe ábrázolja szocialista politikusokat. "Ha ilyen a nemkampány, milyen lesz a kampány?" - tette fel a kérdést.
"Nem az a baj, hogy a Fidesz kampányol. Az a baj, hogy ezt lehazudja; a Fidesz részéről csak egy kampányszakaszt várok rövidnek, azt, amikor a programjukról mondanak valamit. Ezzel tényleg nem sietnek" - emelte ki.
Arra a kérdésre, milyen esélyt ad a Fidesz kétharmados győzelmének, azt válaszolta: ezt a választók segítségével meg akarják és meg is fogják akadályozni, mert ha így lenne, az nem az MSZP-nek, hanem az országnak ártana. "Nem szeretnék olyan parlamenti többséget, amely vissza tudja állítani a sorkatonaságot és meg tudja változtatni demokratikus pontjaiban az alkotmányt, nem szeretném, ha az emberek politikai listázása általános módszerré válna. Ennek előjeleit már látjuk: újabb fideszes címlistás körlevéllel most a pártjuk anyagi támogatását is kérik. Ha egy listához pénzt kérnek, akkor azt is listázhatják: ki nem adott" - fejtette ki.
MSZP: titkos adatbázisa van Orbánnak
Új nyugdíjrendszert vezetne be a Fidesz
Bajnai az MSZP-nek kampányol
Fidesz: több MSZP-s politikus is érdekelt volt az OMV-ügyben?
Az államfő nem hívja össze a nemzeti csúcsot
Adóemeléssel csökkenti az szja-t a kormány
Bajnainak sikerült: a vártnál kevesebb a hiány
A Fidesz szerint megint rosszabbul élünk
MTI
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
Legfrissebb híreink
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Az olasz bankoknak is odacsapott az S&P
- Készül a görög parlament a megszorító csomag elfogadására
- Adóemeléssel és megszorításokkal takarékoskodna Ausztria
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Az ideális bor vörös, és alacsony az alkoholtartalma
- Orbán: higgadt, nyugodt tárgyalásra van szükség az unióval
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Spanish-Portuguese speaking Accounts Payable Analyst - Exact Solutions Kft.
- Spanyol-portugál nyelvű AP Analyst - Exact Solutions Kft.





_fill_200x116.jpg)












