Hirdetés
Hirdetés

Seehofer szerint a német közszolgálati televízió túl sok nőt és gyereket mutat

2016. február 27., 10:50

Nem számol be hitelesen a menekültválságról a két német országos közszolgálati televízió, az ARD és a ZDF - mondta Horst Seehofer bajor miniszterelnök a Der Spiegelnek. Szerinte bebizonyosodott, hogy túl sok nőt és gyereket mutatnak, és a kölni erőszakról is rosszul tudósítottak.

A német, baloldalinak számító hírmagazin szombati - digitális formátumban péntek este kiadott - számában közölt interjúban a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke kifejtette: "kihegyezve a dolgot úgy mondanám, hogy ha a nem lennének élő adások, akkor nemigen lennének a való életet bemutató tartalmak" az ARD és a ZDF programjában.

Az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) bajor testvérpártjának elnöke az interjúban - amelyben ismét bírálta a kancellár menekültpolitikáját és nemzeti intézkedéseket sürgetett a menekülthullám csillapítására - úgy vélte, a közszolgálati televíziókban túl gyakran fordul elő, hogy az alkotók személyes meggyőződése alapján készülnek a tudósítások.

Hirdetés

Hozzátette, hogy a ZDF már kénytelen volt önkritikát gyakorolni a Kölnben szilveszterkor történt bűncselekményekről szóló tudósításai miatt, az ARD pedig közölte, hogy helytálló az a megállapítás, miszerint aránytalanul sok menekülő nőről és gyerekről mutattak be felvételeket.

Az ARD sajtóosztálya egy twitter-üzenetben jelezte, hogy a társaság az "építő kritikát" szívesen fogadja, de a dolgok "politikai jellegű kihegyezése" helyett inkább a "differenciált mediális reflexióra" törekedne. A ZDF egy szóvivője közölte, hogy a televízió hónapok óta átfogóan tudósít a menekültválság valamennyi vetületéről, így a politikai és társadalmi gondokról és konfliktusokról is.

A német újságírók szövetségének (DJV) elnöke, Frank Überall rágalomnak nevezte Horst Seehofer állításait. A szakmai szervezet vezetője közleményében hangsúlyozta, hogy az ARD és a ZDF az összes többi német médiummal együtt tavaly nyár óta naponta beszámol a menekültekről, a beáramlásukkal kapcsolatos "esélyekről és nehézségekről", és a bajor kormány álláspontját is számos alkalommal bemutatta.

A DJV elnöke rámutatott, hogy a Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom tüntetésein újságírókra rontanak rá és a "hazugsajtó" (Lügenpresse) lózungot skandálják, és úgy vélte, ezeket a fejleményeket tekintve Horst Seehofer felelőtlenül járt el.

Érdemes hozzátenni, hogy míg tavaly valóban sokkal több férfi érkezett a menekültek között, mint nő és gyermek, az idén ez a trend az adatok szerint megfordult. Sokan például most hozzák maguk után családjukat. (Erről itt tudósítottunk.)

A német média pedig hiányosságai ellenére is valószínűleg sokkal jobban tájékoztat, mint az orosz állami vagy hatalomközeli média, amely gyakran talál ki álhíreket vagy ferdít el teljesen valódi eseményeket, valószínűleg egy putyini információs hadviselés részeként. (Erről itt írtunk részletesen.)

 

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Merkel Theresa May csapdájába eshet

Merkel Theresa May csapdájába eshet

Nagyon félrecsúszott Angela Merkel negyedik ciklusának kormányalakítási kísérlete, miután tegnap reggel összeomlottak a koalíciós tárgyalások, majd később azt nyilatkozta a kancellár, hogy inkább új választások jöjjenek, mint hogy kisebbségből kormányozzon. Ez kísértetiesen emlékeztet a brit miniszterelnök meggondolására, aki végül ráfázott az előrehozott választásokra.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Napi kommentár - videó

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Heti várható események, adatok

  • november 20
    Termelői árindex (év/év) - október
    Külkereskedelmi termékforgalom (import, export)
    november 21
    MNB: Monetáris Tanács kamatdöntő ülése
    NGM: Gyorstájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2017. január-októberig tartó helyzetéről
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció
    Chicagói Fed index (október)
    Hewlett-Packard 2017 Q4
    november 22
    KSH: Átlagos bruttó béremelések (év/év) - szeptember
    Fed jegyzőkönyv
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    Fogyasztói Bizalmi Index - előzetes, november
    november 23
    KSH - Kiskereskedelmi forgalom, második becslés
    GDP Q3 (év/év, munkanaphatástól kiigazított)
    Thyssenkrupp 2017 Q4
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november
    {{uk}} GDP 2017 Q3 - előzetes
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november
    november 24
    IFO-index - november
    Feldolgozóipari beszerzési menedzser index - november
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Idén is 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak karácsonyra a nyugdíjasok a kormánytól. Ön szerint kiknek járna még az utalvány?