135 ezer forint egy átlagos nettó fizetés

2010. május 18., 09:29

2010 első három hónapjában 5,7-kal, a nettó átlagkeresetek 11,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek 2010 első három hónapjában 5,7-kal, a nettó átlagkeresetek 11,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A reálkereset (a fogyasztóiár-index 6,0%-os növekedése mellett) döntően a személyi jövedelemadó szabályok változásának, valamint a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2010. évi eseti kereset-kiegészítése januári és márciusi kifizetésének köszönhetően 5,6%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A versenyszférában így 4,2%-kal, a költségvetési szférában 8,9%-kal nőtt a reálkereset. Az alkalmazásban állók létszáma 2010. január-márciusban átlagosan 2 millió 623 ezer volt.

2010 január-márciusban a költségvetési szférában 747 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 778 ezren dolgoztak. Ez a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszámának 1,8%-os csökkenését jelentette. A költségvetési szférában a közfoglalkoztatás bővülése miatt 5,3%-kal nőtt a létszám, e nélkül számolva 0,5%-os a csökkenés. A versenyszférában 5,1%-kal dolgoztak kevesebben mint az előző év azonos időszakában.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 207 000 Ft volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 203 800 Ft-ot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 218 400 Ft-ot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 5,7%-kal haladták meg az előző évit. A versenyszférában 5,4%-kal, a költségvetés területén pedig 6,5%-kal nőttek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához képest. Jelentősen felülmúlták a versenyszféra keresetnövekedési átlagát a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás (9,7%), a vízellátás; szennyvíz gyűjtése, kezelése (8,7%), valamint a kereskedelem, gépjárműjavítás (7,4%) nemzetgazdasági ágak.

A hét kérdése:
A Fidesz az iskolába járáshoz kötné a családi pótlékot. Önnek mi a véleménye?
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első három hónapjában átlagosan 3,0%-kal nőtt, ebből a versenyszférában dolgozók alapbére 5,1%-kal haladta meg az előző év január-márciusit. A költségvetési szférában dolgozók rendszeres bruttó keresete az előző évitől 1,5%-kal maradt el, közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig az úgynevezett illetmény automatizmusnak köszönhetően 1,3%-os az emelkedés.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 135 000 Ft;
(ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 97 000 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 173 700 Ft) volt. A nettó kereset így átlagosan 11,9%-kal volt magasabb az előző évinél. A versenyszférában 10,5%-os, a költségvetési szervezeteknél pedig 15,4%-os növekedés jelentkezett.

A 218 200 Ft-os nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 5,0%-kal haladta meg az előző év január-márciusit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,1%-nak felelt meg.

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook