Az ágazati problémák mellett a természet is megnehezítette az agrárium életét idén, a károk nagysága a legszerényebb számítások szerint is eléri a 200 milliárd forintot
Mint kifejtette, ezzel szemben csak 4 milliárd forint van a kárenyhítési alapban. A tényleges károk ismeretében október elején a kormány elé kerül egy előterjesztés, arról, hogy az alapot milyen mértékig kellene feltölteni. Emellett a kárenyhítési folyamatban próbálták egyszerűsíteni a vis major eljárást, az igazolás megszerzése ezért egyablakossá vált - mondta.Az uniót is megkeresték, hogy a területalapú támogatások megelőlegezhetőek legyenek, erre hivatalos választ szeptember 20-át követően várnak. Pozitív válasz esetén, várhatóan október második felében kifizetik az unió által engedélyezett támogatási összeget, ami legkevesebb 50 százalék, azaz mintegy 24 ezer forint hektáronként. A bankokkal is folyamatosan tárgyalnak a hitelek átütemezéséről, illetve kidolgozás alatt van a károsultak számára adható új forgóeszköz finanszírozási konstrukció.
Kiemelt problémának tartja az államtitkár a mezőgazdaságban megkötött különböző teljesítési szerződéseket. Mint kifejtette, a termeltetési szerződéssel rendelkezők a vis major igazolással mentesülnek a kötelezettség alól, de sajnos sokan szállítási szerződést kötöttek. Olyan készlet szállítását vállalták, amit nem tudnak teljesíteni, s vannak olyan felvásárlók, akik függetlenül attól, hogy nem termett meg a termény, vagy elvitte a víz, a jég, követelik a teljesítést és kötbérrel fenyegetőznek. Ez jogilag nagyon nehéz helyzet - magyarázta, hozzátéve: a minisztérium minden segítséget megad a termelőknek, honlapján például különböző jogi tanácsokat tettek közzé, sőt a versenyhivatallal is tárgyalásokba kezdtek. „Én úgy gondolom, hogy az olajos növények felvásárlóinál bizonyítható az erőfölénnyel való visszaélés, csak egy érdekképviseletnek vagy a termelők egy részének meg kell tenni a feljelentést.”
A búzánál azonban már komolyabb problémát lát az államtitkár, hiszen ott több felvásárló szerepelt a piacon. „ezekkel a közeljövőben le fogok ülni és udvariasan megkérem őket, hogy gondolják végig, ha Magyarországon sokáig akarnak a gazdaságban szereplők maradni, akkor látnak-e olyan megoldást, ami hosszú távon lehetővé tenné az ő szerepvállalásukat a magyar mezőgazdaságban”- fogalmazott az államtitkár.
Az aratásról szólva elmondta: nagyon rég fordult elő, hogy 1 millió hektárnál kisebb területről takarítottak be őszi búzát az országban. Nagyon nehéz és elhúzódó aratással 3,7 tonna volt a búza átlagtermése a várt 4,5 tonnával szemben. A gabonából mintegy 3 és fél millió tonnát takarítottak be, melynek 60 százaléka étkezési, s ez bőven fedezi az ország kenyérgabona szükségletét, mely 1,2- 1,3 tonna. A kukoricából és a napraforgóból jó termést várható - tette hozzá Czerván György.
MTI
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
2012. február 13., 00:03
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Már több mint 100 magyar Mercedes készült, de nem eladóak
- Debrecen és London közötti járatot indíthat a Wizz Air
Legfrissebb híreink
- Már több mint 100 magyar Mercedes készült, de nem eladóak
- Debrecen és London közötti járatot indíthat a Wizz Air
- Az vezetheti a BKV-t, akit felmentett az ügyészség
- A görög szavazás utáni eufória hajtja a piacokat
- Idei leggyengébb hetén van túl az arany
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Pénzügyi referens - Nemzeti Külgazdasági Hivatal
- Gazdasági elemző - Nemzeti Külgazdasági Hivatal
- KÖNYVELŐ (Szlovák nyelvtudással) - GLS General Logistics Systems Hungary Kft.
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.





_fill_200x116.jpg)










