A Scale Research Bankindex kutatása szerint a megkérdezettek 28%-a elsősorban rokonok és ismerősök ajánlása alapján választana új bankot
Csak a személyes ajánlásnak lehet hinni - ez az egyik legfontosabb következtetése az immár negyedik alkalommal folytatott Bankindex kutatásnak. A Scale Researchnek a bank és ügyfél közötti kapcsolatot minőségét vizsgáló kutatása szerint a megkérdezettek 28%-a elsősorban a rokonok és ismerősök ajánlása alapján választana új bankot, ezzel pedig az ajánlás vált az elsődleges kommunikációs csatornává. Különösen magas, 46% azok aránya, akik rokonoktól, ismerősöktől hallottak először a folyószámláról. Furcsa ellentmondás, hogy miközben a bankok általános megítélése 2009. második félévében tovább romlott, saját bankjukról a válaszadók már sokkal kedvezőbben nyilatkoznak. A megkérdezettek több mint 50%-a elégedett jelenlegi bankjával, és a korábbi visszaesés után lassú növekedésnek indult azok aránya is, akik nemcsak elégedettek mostani pénzintézetükkel, de újból ezt választanák. Ennek fontosságát aláhúzza, hogy a jelentős ügyfélállománnyal rendelkező pénzintézetek közül egyedül az OTP, az Erste Bank és a Takarékszövetkezetek ügyfeleinek elégedettsége nem csökkent az első félévben - olvasható a Scale Research Bankindex kutatásában.Talán a válságból való kilábalást is tükrözi, hogy az 1500 fő véleményének összegzését tartalmazó 4. Bankindex tükrében lassú javulásnak indult a bankok megítélése Magyarországon. Bár a bankokról általánosságban és egészében romlott a megítélés, a válaszadók „saját” bankjuk megítélését a korábbinál jobbnak látták. Ez alól kivételt csak a jelzáloghitellel rendelkező csoportja alkotott, körükben nemhogy javult volna az adott termékkel való elégedettség, hanem újabb 7%-os romlással tovább csökkenő tendenciát mutatott.
| A mintegy 1500 fős, reprezentatív mintán végzett kutatás azt a célt szolgálja, hogy felmérje egyrészt a banki kapcsolattal rendelkező lakosság valós banki tapasztalatait, másrészt azt, hogy a bankok mennyire felelnek meg az ügyfelek igényeinek, elvárásainak és milyen módon és mértékben jelenik meg köztük a verseny. |
Az ügyfélkiszolgálás kérdése volt egyike a mostani kutatás súlyponti témáinak. Itt az egyes bankokra vonatkozóan legtöbben a szükségtelenül hosszú várakozási időt, a tájékoztatás hiányosságait, illetve a túlzott egyszerűséget tették szóvá. A banki ügyintézés megítélését meghatározó tényezőkkel kapcsolatban - mint amilyen az egyszerűség, a gyorsaság és a költségek - a bankok megítélésében nincs jelentős változás a válság kezdetéhez képest. Ez azt mutatja, hogy az ügyfelek számára a mindennapos banki ügyintézés megítélése nem változott. Legnagyobb pozitívumként viszont sokan említették, hogy érezhetően nőtt a verseny az ügyfelek kegyeinek elnyeréséért.
„Eltolódtak a banki kommunikáció hangsúlyai is: míg korábban elsősorban a hitelkondíciókról szóltak a bankok, ma már a hangsúly a folyószámlavezetésre, és az ehhez köthető banki díjakra, illetve a különböző megtakarításokra terelődött. Nem véletlenül érzik úgy az ügyfelek, hogy e termékek esetén erősödött a bankok közötti verseny, miközben más területeken határozottan csökkent az új ügyfelekért folytatott harc intenzitása. 2008-hoz képest a folyószámla és a megtakarítás esetén is 4-4%-kal emelkedett azok aránya, akik több bank ajánlatát is számításba veszik a termék választáskor” – mondta Nemes Csaba.
Az új ajánlatokkal kapcsolatban folyószámla esetén az új ügyfelek 10%-a hasonlítja össze tudatosan az ajánlatokat, ezt az ügyfelek további 5%-a akciós, kedvező kondíciójú ajánlatok figyelembevételével egészíti ki. A meglévő bankhoz való hűség a megtakarítási döntéseknél tűnik legfontosabbnak a. Itt fordul elő leggyakrabban, hogy az ügyfelek saját bankjuk ajánlata alapján döntenek, vagyis pusztán emiatt nem fordulnak más bankhoz. A bankok szempontjából a jó időben megtett jó ajánlat eredményes lehet: a válaszadók 34%-a fogalmazott megtakarításáról úgy, hogy „a bankom ajánlotta és éppen szükségem volt rá”. Lényeges változást jelez a piacon, hogy félév alatt a megtakarításokkal rendelkezők harmadáról negyedére csökkent azok aránya, akik kizárólag a megtakarítási kondíciók alapján választanak bankot.
„A bankok jellemzően saját ügyfélbázisuk konszolidációjára koncentráltak az elmúlt évben. Az esetek döntő többségében ez sikerrel járt, hiszen a kilenc legnagyobb bank közül hat esetében sikerült az elsődleges ügyfelek arányát növelni. A lojalitás erősítésére tett banki lépések sikerét mutatja, hogy a banki ügyfelek több mint háromnegyede nem tervezi számlavezető banki váltást. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy az akvizíciós lehetőségek is beszűkültek, hiszen a folyószámlával rendelkezők elenyésző részének van csak bankváltásra vonatkozó konkrét elképzelése” – mondta Nemes Csaba.
Tartós befektetési számla az államkincstártól is
A hitelek harmadát nehezen nyögik az adósok
Óvatos bankok: a forinthitel az egyetlen menedék?
A törlesztőrészlet miatt borulnak ki a legtöbben
Privátbankár
Címlapon
Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
2012. február 13., 00:03
Kedvezőtlenül alakulnak az idei foglalkoztatási kilátások, mivel a legtöbb vállalat létszámcsökkentést tervez. Az elbocsátások az 500 fő feletti cégek esetében lesznek a legjellemzőbbek. A cégek többsége eddig megpróbálta tartani a létszámot bízva a javuló konjunktúrában, mára azonban úgy tűnik már nem bíznak a kedvező kimenetelben-
bazi nagy görög megszorítás
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok
- Megkegyelmeztek a görögök, megszületett a megállapodás
- Kicsit javítottak a görögök az államháztartásukon
- Európa legrosszabb pénzügyminisztere néz farkasszemet az államcsőddel
- A németek fele kipaterolná az eurózónából a görögöket
- Miért ne mehetne csődbe Görögország?
- A törökök nem szállítanak gázt Görögországnak
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Elszakadt a cérna: leépítésekbe kezdenek a vállalatok
Legfrissebb híreink
- Szavazott a görög parlament: jöhet a mentőcsomag
- Az EU szerint nem kell aggódni a gáz miatt
- Tovább küzd Spanyolország a munkanélküliség ellen
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
- A bajok ellenére 8 százalékos növekedést vár Kína
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Az árfolyamgát új rendszere jobb lehet, mint a végtörlesztés
- Holnaptól megint szívnak a dohányosok
- Erősödik a forint, sírás lehet a vége
- Soros: a görög mentőcsomag ellenére Európa nem szabadul meg a veszélytől
- Nyáron beindul a termelés az új magyar csokigyárban
- A magas üzemanyag árak a Volán malmára hajthatják a vizet
- Idén sem számíthat túl sok jóra a hazai turizmus
- Esik a forint, szakad az OTP – több ok is van a háttérben
- Áprilisra létrejöhet az IMF/EU-megállapodás
Ajánlatunk
Állásajánlatok
- Szenior finanszírozási munkatárs [BA-KGP1] - Focus Consulting Kft.
- FINANCIAL POSITIONS (SSC, with Fluent English knowledge) - PBS International Kft.
- Financing Business Support Professional (Dutch speaker) - PBS International Kft.
- SAP Fixed Asset Systems Analyst - PBS International Kft.
- Spanyol-portugál nyelvű AP Analyst - Exact Solutions Kft.





_fill_200x116.jpg)










