A megszorításokkal nem megyünk semmire

2010. július 01., 13:45

A Századvég tanulmánya szerint az új gazdaságpolitika nem lehet restrikciós jellegű, a megszorítások hosszú távon nem vezetnek sikerre. Csak az évtized második felében lesz eurónk

Az elmúlt nyolc esztendő súlyos gazdasági problémái egyértelműen bizonyították, hogy az eddig alkalmazott gazdaságpolitikák nem megfelelőek, lényegi változtatásokra, fordulatra van szükség - hangzott el a Századvég Gazdaságkutató sajtótéjékoztatóján, melyen Heim Péter, a társaság igazgatóságának elnöke és Dr. Mellár Tamás kutatási igazgató ismertették az "Iránytű - Gondolatok a gazdaságpolitikai fordulathoz" című tanulmányt

Mellár Tamás összefoglalójában kiemelte: az új gazdaságpolitika nem lehet restrikciós jellegű, mert bebizonyosodott: a megszorítások nem vezetnek hosszú távon sikerre. Emellett azonban kiemelt figyelmet kell fordítani az egyensúlyi követelmények szigorú betartására - hangsúlyozta. A követendő gazdaságpolitikának véleménye szerint modernizációs jellegűnek kell lennie, kezelve az elmaradottságunkból adódó problémákat és rendszerértékű változtatásokat kell véghezvinnie a nagy elosztási rendszerek területén.

A következő időszakra a Századvég évi 2 százalék körüli tőkebővüléssel számol, ami jelentős növekedést jelent a korábbi időszak 1,4 százalékos dinamikájához képest. A foglalkoztatás terén az ország jelentős tartalékokkal rendelkezik, amelyek mozgósítása érdemi növekedést generálhat. Így évi 1,5-2%-os foglalkoztatásbővüléssel kalkulálhatunk, ami évente 60-75 ezer munkahely megteremtését jelenti. Ez a szám némileg alatta marad a kormány évi 100 ezres kalkulációjának - mondta el Mellár Tamás. A technikai fejlődés az elmúlt időszakban 0,5-0,7 %-kal bővült éves átlagban. Ehhez képest egy lényegesen erőteljesebb, 1,5% körüli növekedést tervez a kutatóintézet. A három termelési tényező kombinációjából 3,5% körüli potenciális növekedési pálya határozható meg.

Az államadósság mára már elérte a GDP 80%-ának szintjét, a kamatfizetési kötelezettség pedig a GDP 4-5%-ára rúg, emellett az államadósság magas szintje ellentétes a nemzetközi vállalásainkkal. Az elkövetkező nyolc év egyik legfontosabb stratégiai feladata, hogy az államadósságot 60 százalék alá szorítsuk a GDP arányában. A teljes külső adósság (NFA), amely tartalmazza az államon túl a magánszféra adósságát is, ma eléri a bruttó hazai termék 120 százalékát. Ezt kívánatos lenne 2018-ra 70 százalék körüli szintre csökkenteni - mondta el Heim Péter.

A szakember elmondta: ehhez a költségvetés kiadási oldalán jelentős átcsoportosításra lenne szükség. Az általános közszolgáltatásokra és szociális biztonságra kevesebbet, egészségügyi és gazdasági ügyekre többet kell költenie az államnak. Az állami bevételek visszafogására is szükség van: Heim Péter szerint egészségesebb szerkezetben, az élőmunkát kevésbé megterhelve, a gazdaság fehérítését szolgáló módon kell az adókat beszedni. A kormány által 1 év alatt bevezetni kívánt egykulcsos adó a szakember véleménye szerint inkább 2-3 év alatt vezethető be optimális körülmények között.

A Heim Péter által említett NAMA Írország "rossz bankja". Létrehozásának célja nem a bankok államosítása, hanem éppen ennek elkerülése volt. Feladata az ír kereskedelmi bankok és ingatlankezelő pénzintézetek behajthatatlan ingatlan- és földalapú jelzáloghitel-kintlevőségeinek felvásárlása. A NAMA jelenleg 47 százalék körüli árfolyamon vásárolja fel a hiteleket; szakértők szerint a szervezet kiemelkedő jelentőséggel bír az ír bankrendszer rehabilitációjában.
A pénzügyi rendszer rendbetétele érdekében a bankok mérlegeiből állami segítséggel ki kell emelni a kockázatok egy részét. E célból egyrészt létre kell hozni egy Nemzeti Eszközkezelő Ügynökséget - Heim Péter mintaként az ír NAMA kormányzati szervet említette -, mely meg tudná vásárolni a bankrendszertől a késedelmes adósok hiteleit és azokat bérbe adná egy viszonylag kedvezményes díj mellett. Heim Péter szeint a bankrendszer portfóliótisztítását az elkövetkező 12 hónaapban véghez kellene vinni, csak ekkor lehetséges a hitelezés újraindulása, amely elengedhetetlen a talpraálláshoz.

A gazdaságpolitikai fordulathoz egyértelműen lefektetett stratégiai célokat követő, potens fejlesztéspolitikára is szükség van, ami az elmúlt időszakban hiányzott - hangsúlyozta Heim Péter. Prioritásként kell kezelni az infrastruktúrafejlesztéssel párhuzamosan új regionális központok kialakítását, valamint a kiemelt iparágak fejlesztésével összhangban történő vidékfejlesztést, csökkentve ezzel a nagy területi egyenlőtlenségeket. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megújuló energia termelésére is - sorolta a szakember.

Bár a maastrichti kritériumokat 2012-re teljesíthetjük, jelenleg nem kedveznek a feltételek a magyar euró bevezetésének - mondta el a Privátbankár kérdésére válaszolva Heim Péter. Különösen az eurózóna-tagállam Görögország problémái miatt várható, hogy a közös pénz bevezetésének feltételrendszerét a korábbiaknál jóval szigorúbban vizsgálják majd az uniós döntéshozók, különösen egy olyan fiskális alkoholizmusban szenvedő ország  esetében, mint amilyennek Magyarországot megismerhették - fogalmazott Heim. 2-3 éven belül beléphetünk az eurózóna előszobájának tekintett ERM-2 árfolyamrendszerbe, az euró bevezetése azonban inkább az évtized második felében tűnik reálisnak. Ennek elsősorban nem a magyar gazdaság teljesítményét jelző számok, hanem a globális gazdasági helyzet az oka - fogalmazott.

Privátbankár - Gáspár András

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook