A válság végével a támogatások is megszűnnek

2009. szeptember 12., 11:02

Az Egyesült Államokban már egyre több jel utal arra, hogy hamarosan véget érhet a recesszió, így akár a globális piacokon is az optimizmus kerülhet előtérbe az elkövetkező hetekben. Ezt elsősorban arra lehet alapozni, hogy az amerikai pénzügyminisztérium bejelentette: megvonja az ország bankjaitól azokat a rendkívüli támogatásokat, amelyeket korábban nyújtott, mivel a gazdaság már nincsen a pénzügyi szakadék szélén

Az Egyesült Államokban már egyre több jel utal arra, hogy hamarosan véget érhet a recesszió, így akár a globális piacokon is az optimizmus kerülhet előtérbe az elkövetkező hetekben. Ezt elsősorban arra lehet alapozni, hogy az amerikai pénzügyminisztérium bejelentette: megvonja az ország bankjaitól azokat a rendkívüli támogatásokat, amelyeket korábban nyújtott, mivel a gazdaság már nincsen a pénzügyi szakadék szélén.

Emellett a fogyasztói hangulat javulása is optimizmusra adhat okot a tengerentúli államban, mivel a Michigan egyetem fogyasztói hangulatindexe jóval az elemzői várakozások felett teljesített. Az is pozitív lehet, hogy a washingtoni Fehér Ház szerint az idén elfogadott 787 milliárd dolláros gazdasági ösztönző csomag több mint egymillió munkahelyet tartott meg az országban.

Az Egyesült Államokban uralkodó egyre optimistább hangulatot azonban kissé visszafoghatja, hogy az amerikai importárak két százalékkal nőttek havi szinten augusztusban, elsősorban a kőolaj árának emelkedése miatt. Európában vegyes hírek láttak napvilágot, miután a kelet-közép-európai régió egyes államaiban kedvező, míg másokban kedvezőtlen makroadatokat hoztak nyilvánosságra.

Negatív hír, hogy júliusban jelentősen gyengült a cseh ipar - az előző év hasonló időszakához képest 18,2 százalékkal -, Lengyelországban a júliusi folyó fizetési mérleg hiánya 565 millió euró volt, az egy hónappal korábbi 459 millió euró többlethez képest, míg a litván pénzügyi tárca jövőre 4,3 százalékos GDP csökkenéssel számol a korábban tervezett 2,6 százalékos eséssel szemben.

Pozitív hír azonban, hogy júliusban 49,4 milliós nem várt többletet mutatott a szlovák külkereskedelmi mérleg, míg a román folyó fizetési mérleg hiánya is csökkent az első hét hónapban 73,8 százalékkal, az előző év hasonló időszakához képest.

9/11 - már nem jelent semmit az amerikaiaknak?
Magyarországon nyilvánosságra hozták a 2010-es költségvetés törvényjavaslatát, amely szerint a költségvetés ihiány elérheti jövőre a 1.060,3 milliárd forintot, míg a központi költségvetés adóssága a GDP 74,2 százalékára nőhet a jelenlegi 73,9 százalékról.

Bajnai Gordon miniszterelnök a hét utolsó munkanapján úgy nyilatkozott, Magyarországon jövőre is nehéz, takarékos évre kell számítani, mivel az államháztartás bevételi oldala várhatóan ekkor éri el a válság alatti mélypontját.

A 2010-es évet illetően Varga István gazdasági miniszter bizakodó volt: egy osztrák gazdasági lapnak adott nyilatkozata szerint már a magyar GDP növekedésére lehet számítani a következő évben. Az optimizmust támaszthatja alá az is, hogy augusztusban a fogyasztói árak 0,3 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz képest, míg a BUX pénteken 1,44 százalékos emelkedéssel 19.306,55 ponton zárt.

A forint árfolyama a hét utolsó kereskedési napján mérsékelten gyengült: a csütörtöki 272,03 forintos euróárfolyamhoz képest 50 fillérrel 272,65 forintra.

Az amerikaiak szerint nem sokat ér az Obama-csomag
Új, láthatatlan ellenséggel küzd az USA 
A válság okozója éledezik

MTI

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook