Áttört a lélektani határ: már nem vagyunk 10 millióan

2010. október 27., 09:15

A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám mára már 9 millió 999 ezer főre olvadt, áttörtük a lélektani határt

Az előzetes adatok szerint 2010 első nyolc hónapjában 60 378 gyermek született, 6,3%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 85 602 volt, 1,8%-kal csökkent a 2009. január–augusztusihoz képest. A természetes fogyás 25 224 fő volt, 2548 fővel több, mint az előző év azonos időszakában. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 9 millió 999 ezer fő volt - jelentette a KSH

Az előzetes adatok alapján 2010 első nyolc hónapjában kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

A havonkénti születésszám egyenetlenül alakult: februárban és márciusban még kismértékben meghaladta az előző évit, a többi hónapban viszont lényegesen elmaradt attól. A csökkenés mértéke különösen a május és augusztus közötti négy hónapban volt számottevő, amikor a születések száma átlagosan 11,3%-kal alacsonyabb volt a 2009 azonos hónapjaiban mértnél. Az év első nyolc hónapjában összességében 4091-gyel (6,3%-kal) kevesebb gyermek született, mint egy évvel korábban.

A halálozások száma 2010 első negyedévében még 6,2%-kal csökkent, áprilisban és májusban közel azonos szintű volt a 2009. évivel, júniusban és júliusban viszont 3,9%-kal meghaladta azt. Az augusztusi halálozás kismértében alacsonyabb volt az előző évinél. Összességében 2009 első nyolc hónapjához viszonyítva 1543-mal (1,8%-kal) kevesebb halálozás történt.

A házasságkötések száma – a júliusi emelkedés ellenére – továbbra is csökkenő irányzatot mutat. A 2010 első nyolc hónapjában kötött 25 257 házasság 1989-cel (7,3%-kal) kevesebb, mint 2009 azonos időszakában.

Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 12,8 halálozás jutott; előbbi 0,6, utóbbi 0,3 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint 2009-ben. A házasságkötési arányszám 3,8 ezrelékes értéke 0,3 ezrelékponttal elmaradt az előző évitől. A természetes fogyás 3,8 ezrelék volt, 0,4 ezrelékponttal több az egy évvel korábbinál. 2010 első nyolc hónapjában ezer élveszületésre 4,8 csecsemőhalálozás jutott, 0,3 ezrelékponttal kevesebb 2009 azonos időszakához képest.

A születések száma nagyobb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, ennek eredményeként a 2010. január–augusztusi természetes fogyás 25 224 fő volt, 2548 fővel (11,2%-kal) magasabb, mint egy évvel korábban. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 15 000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 9 millió 999 ezer fő volt - olvasható a KSH jelentésében.

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!

Címlapon

A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

2012. május 26., 07:30
A nyártól könnyebb lesz majd kirúgni a munkavállalókat?

Július elsejétől él a Munka Törvénykönyve, de az új jogszabálycsomaghoz még a Parlament elfogad egy átmeneti rendelkezéseket tartalmazó másik törvényt is. Ennek értelmében valószínűleg lesznek olyan passzusok, melyek csak jövőre lépnek életbe. A felmondási tilalmak köre ugyanakkor már nyártól szűkül, új fogalom a törvényben a távolléti díj, mely az átlagkeresetet váltja - ez sokak számára kevesebb pénzt jelent majd.

Facebook